Eger

1971.XI.20. Ferencváros – Eger 6:1

Vissza a kezdetekhez – szerkesztőtársam ezzel a cí­mmel tette közzé az Eger elleni bajnoki mérkőzéseink beharangozóját. Az utalás nagyon találó, hiszen 46 évvel ezelőtt a Népstadionban mérkőztünk meg először az Eger együttesével és most szombaton, március 30-án, a 12. találkozó következik – szintén a „nagy pajtában” (vidéken csak í­gy „becéztük” a számunkra gigantikus betonrengeteget). Sőt, ha megnézzük a statisztikát, akkor érdekesség lehet, hogy az eddigi 6 hazai találkozóból hármat nem az Üllői úton játszottunk. A vasárnapi összecsapással már 4:2 arányban fog „vezetni” a Népstadion, amit manapság már Puskás stadionnak hí­vnak, de valószí­nűleg negyvenen túl kevés szurkolónak „jár a szájára” az új elnevezés. Bár személy szerint mindig irtóztam a Népstadionnak még a látványától is (nekem, mint alföldi gyereknek túlságosan nagy volt és magas), és igazán soha nem volt az otthonunk, de ahogy az Eger elleni statisztika is bizonyí­tja, a hatvanas években nagyon sok felejthetetlen sikert értünk el a „nagy pajtában”. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK