fotelszurkoló
Feljegyzések a fotelból – Szomorkás mesedélután
Jegyzetírás előtt voltam már nehéz helyzetben eddig is. Ilyenkor csak nézem az előttem villogó kurzort, próbálom az agyamat munkára fogni, de most tényleg lestoppoltam. Szeretnék magyarázatot találni a látottakra, de még annyira a vereség hatása alatt vagyok, hogy csak okoskodni tudnék. Annak meg semmi értelme, így az lenne a legjobb, ha abbahagynám az egészet. Csak közölném a száraz tényeket, hozzátenném, hogy nagyon csalódott vagyok és kész. Csak hát a mérkőzés rövid összefoglalóját szerkesztőtársam már kitette, aztán a csalódottságom is csupán az eredmény miatt van. A játékkal most sem volt gond, kivétel a hátsó alakzatot, mely ismét összehozta a szokásos mesékbe illő gólokat. Elől meg ismét kihagytuk azt is, amit talán a mesékben sem szabadna, hiszen a végén mindig a jónak kéne győznie. Legalábbis a Grimm testvéreknél ezt szoktuk meg. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Feljegyzések a fotelból – Vastapssal kísért döntetlen
Amikor fél öt tájékán felálltunk a Tempó Fradi Szerkesztősége által szervezett baráti találkozó asztalától és elköszöntünk egymástól, az első gondolatom azt volt, hogy talán ma nem kéne meccsre menni, sőt az lenne a legjobb, ha el is halasztanák a Győr elleni bajnokit. Nem a szemerkélő eső és a váratlanul ránk törő hideg próbált eltántorítani, hiszen ültünk mi már szakadó esőben is a Szentély lelátóján, hanem azalatt a közel öt óra alatt amíg együtt voltunk, annyi történelem „szakadt” ránk, mintha Róma utcáin sétálgatnánk és amerre nézünk, ahová lépünk, ott közel kétezer év emléke vigyázza a jelenünket. Az asztalnál „csak” 113 évre emlékeztünk, sőt igazán az ötvenes évektől a BL időszakig ülték körül az emlékezők az asztalunkat, de így is annyi élménnyel és tárgyi emlékkel lettünk gazdagabbak (természetesen erről a találkozóról még írni fogunk), hogy a végén tényleg úgy gondoltam, ezt csak egy győzelemmel szabad zárni. Sőt abban is biztos voltam, hogy ha esetleg kikapunk (valljuk be őszintén, néhány pillanat erejéig mindannyian eljátszottunk ezzel a gondolattal is), akkor sem fogom megélni tragikusan (ahogy szoktam), mert az agyam ösztönösen el fogja nyomni a kudarc élményét és helyette azokat az órákat fogja elővenni, melyek „újraélésétől” még másnap is elfog egy kellemes bizsergető borzongás. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Feljegyzések a fotelból – Komikus gólok után döntetlen
Ha tegnap este a paksiak két gólját valamelyik paródia gyűjteménybe szánták volna, még utólag is órákig nevetünk rajta. A gond az, hogy ezeket általában stúdióban szokás felvenni és nem a Szentély zöld gyepén, ahol ráadásul a Fradi volt a szenvedő alanya, mely két pontunkba került és még lehetőséget is adtunk az „ellentábornak” (tudják azok akik állandóan imádnak a szakmára hivatkozva bekiabálni az ablakon) arra, hogy tovább fényezze saját szakmai tudását, vagyis inkább irigységét. Szerettem volna még a jegyzetírás előtt újra megnézni azokat a szerencsétlen gólokat, de ahhoz még túlságosan szombat reggel van, így csupán azokat az „élményeket” oszthatom meg, melyeket azokban a pillanatokban éreztünk a Szentély lelátóján. Bár lehet, hogy inkább várnom kéne, mert ott „fent a hegyen ülve”, majd hazafelé az autóban Levente gólokról beszéltünk, mellyel még el is lehetett ironizálni, hiszen a „levente” nem csak keresztnevet takar, hanem (és most nem a szó valódi, keserű történelmi megfelelőjére gondolok) botladozó, tanuló ifjonc szinonimája is. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Feljegyzések a fotelból – Viharos győzelem
Azt sohasem tagadtam (igaz nem is tudnám), hogy a mérkőzések utáni jegyzeteimet az érzelmek vezérlik. Annak ellenére, hogy ezért kaptam már néhány „intő szót”, ezen túlságosan nem is akarok változtatni. Egyrészt mert úgy sem tudnék, másrészt, mint szurkoló csak így tudok viselkedni, mert szerintem másképpen nincs is értelme. A „józanság” nem a lelátóra, de még a fotelba sem való, ott igenis engedni kell az érzelmek viharának még akkor is, ha azok néha csalfák és hajlamosokat arra, hogy eltakarják a valóságot. Egy hete amikor nagyon jó játékkal vertük a DVTK-t egyfajta „hurráoptimizmus” járta át a Fradista lelkeket. Örültünk, lelkesedtünk és már előre „fentük a fogunkat” a következő ellenfél, a Videoton legyőzésére. Főleg úgy, hogy tudtuk, a fehérvári alakulat fontos EL találkozón fog pályára lépni – ráadásul egy zöld-fehér csapat ellen – és a papírforma portugál győzelmet ígért. A papírforma borult, mely után az előzetes terveink is romba dőlni látszottak. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Feljegyzések a fotelból – Alapkőletétel három ponttal
Amióta Ricardo Moniz a Fradi edzője úgy lebegünk az érzelmek hullámhosszán, mintha a londoni óriáskerekén ülnénk. Pedig az elmúlt években megtanultunk nagyon is a földön járni még akkor is, ha voltak pillanatok amikor a csalfa illúziók néhány centis lebegést engedtek az álmainknak. A holland mester érkezésével napok alatt forrósodott fel a hangulat, naponta jöttek a hírek az új edzésmódszerekről, érkeztek az általa kiválasztott játékosok és már az első mérkőzésen (az a bizonyos „nem nyert” találkozó) látható volt, hogy itt olyan változások fognak történni melyek idővel meghozzák a sikert. A lényeg az „idővel” szón van, és bár tudtuk és éreztük, hogy nem fog menni minden varázsütésre, de a szurkolók egy „Rodolfo Monizra” vágytak, aki csak int egy csiribí-csiribát, és egyből előttünk fog heverni az egész magyar bajnoki mezőny. Én is beleestem ebbe a hibába, pedig tudom, hogy csak a következetes és előre kigondolt és végigvitt út az egyetlen járható. Melynek egyik alapkövét tegnap a „vidéki fellegvárként” aposztrofált DVTK legyőzésével tette le a mester. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Feljegyzések a fotelból – Csalódást keltő döntetlen
Kellemes balatoni emlékek felidézésével hangoltam a mai Siófok elleni mérkőzésre. A múltban a sorsolást irányítók még ügyeltek arra, hogy a Fradi balatoni vendégjátékát lehetőleg augusztus elejére tegyék. Tudták, hogy a sör-sültkolbász-pancsikolás hármasban kissé „ellágyult” férfinépség számára szinte felüdülés egy meccs, sőt sokan eleve úgy is időzítették a kirándulást (a nők nagy bánatára…vagy talán örömére), hogy összekötve a „kellemest a hasznossal”, dupla élvezettel adózzanak a balatoni nyárnak. Azóta persze nagyot fordult a világ. Rendszert váltottunk, visszatértünk Európába (bár vannak akik már menekülnének onnan), a balcsin sem 20 forint egy korsó sör, és Siófokra sem a biztos három pont tudatában utazunk még akkor sem, ha a mostani ellenfelünk éppenséggel utolsó helyen áll a tabellán. Eddig mi sem vitézkedtünk, és bár néhány hét alatt tájfunként süvített végig a változás az Üllői úton, de még látható, hogy nincs kész teljesen a csapat. Moniz jó úton jár, bizakodással töltenek el az eddig látottak, de ettől még nem mondhatom, hogy nyugodtan ültem le a fotelomba. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Feljegyzések a fotelból – Üzenet a csillagoknak
Vannak napok melyek sokkal fontosabbak a többinél. Vannak napok melyek meghatározzák a létünket, melyekre emlékezve nem csak a múltunkat értjük meg, hanem saját magunk belső énjéhez is közelebb kerülünk. 2012 37. hétvégéje sokunk számára sokkal többet jelent annál, hogy végérvényesen „beszökött az ősz”, mely nem „Szent Mihály útján suhant nesztelen”, hanem meghozva a várva várt esőt végigsöpört az országon. A felhők azonban nem tudták eltakarni azokat a csillagokat melyek örökké fenn ragyognak és vigyázzák a lépteinket. Ezen a hétvégén rájuk is emlékezünk. A Császárra, aki több mint egy évtizeden át kergette őrületbe a világ labdarúgásának védőit, és aki a mai napon lenne 71 éves. Holnap, szeptember 16-án meg a két világháború közötti időszak legnagyobb labdarúgójára, Sárosi György doktorra emlékezünk, aki szeptember 16-án lenne 100 éves. Két olyan csillag ragyog egymás mellett az égen, akik nélkül nem képzelhető el a Ferencvárosi dicsőséges múltja és talán bennünk sem égne olyan heves lánggal a Fradizmus. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Feljegyzések a fotelból – Eltékozolt győzelem
Mozgalmas heten vagyunk túl. Ráadásul nem a szokásos keserűség volt az uralkodó, hanem a felcsillanó remény. Új edző, új igazolások melyek után elkezdtünk reménykedni és ismét előjött az a fajta izgalmi állapot, mely kellemes bizsergést okozott a zöld-fehér színek szerelmeseinek. Persze voltak negatív felhangok is, hiszen a Nemzeti Sporttal néhány óra alatt jutottunk el a pereskedésig és a teljes szakításig. Nem tudom kinek tűnt fel, de mivel én minden nap megveszem az újságot apámnak, már másnap tapasztaltam, hogy az újság számára megszűntünk létezni. Szerdán már apám nekem is szegezte a kérdést: „fiam, miért nincs semmilyen hír a Fradiról?”. De ez csak kis afférnak bizonyult, hiszen eltakarták azok a szinte óránként megjelenő hírek, melyek egy új Fradi építését irányozták elő. Ezért is volt a kelleténél talán nagyobb az elvárás az Eger elleni találkozóval szemben, hiszen nagyon szerettük volna viszontlátni azt, amit talán egy kicsit túlzó módon, kiolvastunk a változásokból. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Feljegyzések „A FOTELSZURKOLÓNAK”
Kedves olvasóink, Fradista barátaink!
A Fotelszurkoló a bemutatkozó írása óta 100-szor jelentkezett mérkőzésről, vagy évértékeléssel. Eleinte rögtön a mérkőzés után, majd később amikor haza érkezett a szentélyből. A sors fintora, vagy az élet rendezte így, hogy az Újpest meccs volt a századik, azt nem tudni, de ma már tény, hogy a jubileumi írás után messze repítette a sors, így a 101. rész még várat magára, helyette jöjjön egy különkiadás.
Feljegyzések a fotelból – Fájdalmas vereség
100. rész
Igazán kellemes érzés azzal a tudattal felébredni, hogy ma olyan mérkőzés vár ránk, ami más mint a többi. Azt nem tudom, hogy mióta ég lázban egy ország a derbi napján, de emlékszem, a hetvenes évek közepén, középiskolás koromban már egy Fradi-Dózsa mást jelentett, mint egy átlagos bajnoki találkozó. Bár Baján jártam iskolába, és ott tudvalevően csak a kosárlabda létezett („másodállásban” nekem is kosaraznom kellett, pedig akkoriban már az ifiben kergettem a labdát szülővárosomban), de a derbi előtti napokon a kosáredzésen már „színesben” szórtuk a hárompontosokat. Jó barátom Franczva Peti (sajnos fiatalon, váratlanul hunyt el) mindig is lilában látta a világot, az edzésen is abban a „semmilyen színű pólóban zsákolgatott (közel két méteresen könnyű dolga volt), de a derbi előtti napokon valahogy mindig nehezemre esett bejátszani neki a labdát. Ráadásul Fradista énünk egyik legszörnyűbb napja (1976. május 15. 3:8) után úgy fickándozott a pályán, mint Fazekas Laci, aki nem csak öt gólt lőtt Hajdúnak, de még tízes osztályzatot is kapott a másnapi sportújságban. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
