fotelszurkoló
Feljegyzések a fotelból – Befagyott a nulla
Azt nem állítom, hogy sajnálom a lilákat, de mégis csak kínos lehet zsinórban elvesztett 11 derbi után felülni a buszra és útnak indulni a mérkőzésre. Bármennyire is fogadkoztak a játékosok, a szurkolók meg utolsó kis inflációs forintjukból megvették a csillagszórókat, de belül tudták, a kissé váratlanul ránk törő téli hideg valószínűleg a “nulla-érzést” is befagyasztotta, így vasárnap este már 12 vereség fog a zsinóron csüggeni. Ettől még lelkesen próbálták felvenni a versenyt, de amíg a stadion 90 %-a Dolby Digitálban zengett, addig a dózsás “áléáléálé” olyan hatást keltett, mint egy eltévedt méhecske zümmögése a pesti forgatagban. A csípős hideg nem csak a lilák győzelmi esélyeit tette a mélyhűtőbe, hanem a zsúfolásig megtelt lelátókat, amit nem csak az égieknek kell “megköszönni”, hanem a menetrendet fűtött, nem rezsicsökkentett szobákban ücsörgő kitalálóinak is. Február elején, vasárnap, vajon miért nem lehet már 13 órakor elkezdeni a focidélutánt? Zsörtölődésből és a lilák befagyasztott győzelmi esélyei után rá is térhetnénk a 237. derbire, mely mélyhűtő ide vagy oda, mégis csak a magyar labdarúgás legnagyobb összecsapása. Természetesen a Fradi mindig is győzelmi “kényszerben” van, de az őszi 6-0-s nemes bosszú óta, csak a hagyomány tartja életben a zöld-lila párharcot. Ha így folytatódik, már az sem. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Feljegyzések a fotelból – Induljon a banzáj!
Egy bizonyos életkor után az évek úgy szaladnak, hogy mikor elkezdsz kutatni az emlékeid kusza hálójában és rájössz, hogy amit kerestél az pont annyi éves, mint az a bizonyos bajnoki aranyszám, amit a jelen bajnoki szezonjában elszeretnél érni, egyrészt örülsz annak, hogy részese lehettél a múltnak, de egy kicsit félsz már attól, hogy vajon milyen jövőt is szán neked a sors. Mindez ez a kissé kusza mondat a ZTE elleni előrehozott bajnoki rajt előtt jutott az eszembe, amikor halkan elkezdtem dúdolni: Hát induljon a banzáj, Essen szét a ház, Legyen úrrá rajtunk az aktuális láz…Ákos legendás száma annyi éves, mint a bajnoki címeink száma, mégsem emiatt dúdolgattam a refrént. A háznak sem kéne összedőlnie, és bár úrrá lett rajtunk az aktuális láz, de ez nem a betegség jele volt, hanem egy örök szenvedélyé, a labdarúgásé. Azon belül is a 2023-s esztendő első bajnoki mérkőzésé, benne az örök szerelemmel a Fradival. És hiába a “légkondicionált” VB, valamint az angol és spanyol bajnokság remek mérkőzései, mégis a magyar bajnoki (még ha néha egy kissé savanykás is) hozza el az igazi focilázat. Főleg egy elég hosszúra nyúlt pihenő után, hiszen utoljára több mint 2 hónapja léptünk pályára (a felkészülési mérkőzéseket nem számolva), és egy kicsit meg is kellett erőltetni az agyam, hogy vajon ki ellen fejeztünk be az őszi szezont. Az utolsó hazai mérkőzés a Paks ellen beugrott, de a záró Honvéd elleni győzelem már csak akkor, amikor megnéztem az adatbázisunkban. Egyből konstatáltam is, hogy ez már tényleg az öregedés rovására írható, amit egyből el is hessegettem (pedig igaz), mivel ha néhány hónappal a nyugdíj előtt még rám tör az aktuális foci/Fradi láz, akkor még annak a bizonyos fejszének a nyele sem csusszant ki a kezemből. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Feljegyzések a fotelból – Álom luxuskivitelben
Monaco, Monte-Carlo Kaszinó, Hercegség, több mint 700 éves uralkodó família, 7-8 focipálya nagyságú miniállam, benne pénz és ragyogás, de írhattam volna rongyrázást is. Emlékszem, nagypapám mikor a hatvanas évek közepén vett egy kurblis Pobeda (papa csak bódénak hívta) autót, örök becsüs barátja másnap bekopogott hozzá, és mikor papa kinyitotta az ajtót (ami akkoriban soha nem volt zárva) a barát egy rongyot rázogatott előtte. Jót derültek rajta, ez kettőjük örök játéka volt és nem csak a Fradi-MTK mérkőzések előtt és után. Persze az a rongyrázás azért elég messze volt a Hercegség fényűzésétől, mely számomra oly messzinek és idegennek tűnik, hogy bár egyszer jártam ott a szerkesztőtársaimmal, de nem volt olyan pillanat, melyre közel 10 év után még emlékeznék. Tegnap este óta ez változni fog, és ezek után ha meghallom, hogy Monaco, már nem a Formula-1 cirkusz és nem is a Kaszinóig vezető kaptató út jut az eszembe, hanem egy varázslat a miniállam ministadionjában a Földközi-tengerhez préselve, egy agyonpénzelt “hercegi csapat” ellen, akiknek bár voltak legendás időszakai és játékosai, de a sorsolás pillanatában még semmit sem tudtam róluk. Megnéztem a TM adatbankját, le is rökönyödtem a 350 millás értékén, főleg annak tükrében, hogy egyetlen játékos neve sem volt ismerős, kivéve talán Camara, de ő is csak azért, mert Szoboszlai Dominikkal játszott együtt a Salzburgban (remélem nem keverem össze valakivel). Már akkor is az jutott az eszembe, hogy ez a focicsapat pont olyan mint az egész Hercegség, az összezsúfolt térrel, a helyenként morbidnak tűnő felhőkarcolókkal, a kaszinó előtt parkoló csodaautókkal, melyekkel bár alig lehet közlekedni a városban, de muszáj nagynak és fényűzőnek lenni, mert máskülönben kinézik őket a többiek. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Feljegyzések a fotelból – Tükörsima hármas
Csütörtök késő este óta az álmok szekerén utazunk, bár még számos megálló előtt fog csengetni a szán, egyelőre ezt nem nagyon akarjuk figyelembe venni. Természetesen itt ránk, szurkolókra gondoltam, hiszen olyan élménnyel lettünk gazdagabbak, mely minden bizonnyal sokunk emlékezetébe örökre beivódott. Mégis csak egy nálunk “pénzügyileg” magasabb jegyzet csapat ellen, közel 80 perces emberhátrányban sikerült nyernünk úgy, hogy az első nemzetközi mérkőzését vezető olasz bíró nagyon “délire” vette a figurát. Utólag persze már ennek sincs jelentősége, és csak azért hoztam fel, mert a hétvégén a spanyol és a német bajnokin is láttam hasonló esetet (az egyik még durvább is volt mint Civicé) és mindkét esetben csak sárga volt a “jutalom”. De tényleg lapozzunk tovább, megőrizve a csütörtöki diadal mámorát, a szekerünk robog tovább és november közepéig meg sem fog állni. Tegnap délután a Szentély előtt parkolt le, mert jött hozzánk az egyik ügyeletes “trónkövetelő”. A várdai legényeket nem fogom cikizni (róluk nem vetetik le a mezt a szurkolók), jó kis csapatot hoztak össze, akik minden bizonnyal harcban lesznek a dobogóért. Nem a legfelső szintért, mert az már évek óta foglalt, amit valószínűleg ők is tudnak, bár a nyilatkozatok szintjén egy kicsit azért többet képzelnek magukról. Az előbb megfogadtam, hogy nem leszek pikírt a várdaiakkal, de Ötvös legény szombaton még úgy érezte, hogy győzelmi esélyekkel léphetnek pályára a Groupama Arénában. Erre meg kaptak egy sima hármast, mely lehetett volna több is, de Ötvös Csöpi ahogy a filmjeiben szokta, ad néhány pofont, de vér nem folyik, mégis csak játékról van szó. A nevek “játékát” nem lehetett kihagyni (ezzel még tisztelgek is Bujtor István emléke előtt, akinek az ereiben is zöld-fehér vér csordogált), mely olyan csibészes mosolyt csal az arcunkra, mint a mérkőzés vége felé Laidouni, aki miután befűzött két várdait, kikacsintott a lelátóra. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Feljegyzések a fotelból – Zöld-fehér FOCI-SULI
Vajon most mivel is kezdjem? Legyen 11/11, utalva a zsinórban begyűjtött 11 derbi győzelmünkre? Ehhez a sorozathoz tartozik, hogy az 1926-ban bevezetett profi labdarúgás óta a leghosszabb győzelmi széria, ennél csak a hőskorban kalapáltuk el többször futószalagon a lilákat. Anno a török hadvezérek kaptak selyem zsinórt egy kapitális nagy vereség után, holnap talán a lilák edzőjéhez fog érkezni a posta? Jöhet egy újabb “képlet”: 5/5, mely a 2022/23-s bajnokság eddigi győzelmeit jelzi úgy, hogy 2 elmaradt mérkőzésünk ellenére vezetjük a tabellát, 15-1-s gólkülönbséggel. Jó szívvel és széles mosollyal az arcunkon idézhetünk egy régi mondást is – egy apró módosítással -, miszerint kölcsön torta visszajár, bár az a torta már régen megposhadt. Ezzel kapcsolatban említhetünk egy újságot is, de arról azt a titkosszolgálati jelentést kaptuk a Megyeri úti csárdából, hogy a iratmegsemmisítő masinát már az első félidő végén üzembe helyezték. Azon meg egy kicsit csak somolyogni lehet, hogy a néhány nappal ezelőtt bemutatott új lila mezt (mely még ízléses is lenne, csak hát az a lila szín) nem kell a mosodába küldeni, hiszen a mérkőzés végén a “kissé” csalódott szurkolók rendőri biztosítás közepette vetették le a játékosaikról. Tortának, újságnak, múltnak, címernek, meznek – annyi mint a befőttnek. Sőt, azt hallani, hogy a Megyei úti csárda is úgy járt, mint a Bakterház, mely eleve elég labilis talajra épült, hiszen most 6 gombóc is elég volt ahhoz, hogy összedőljön, mint egy kártyavár. Nem Bendegúz áldásos tevékenysége és a Bakter-Patás-Csámpás Rozi hármas bénasága (bár őket belehetne azonosítani lila-fehér mezt viselő játékosokra) okozta az összeomlást, hanem zöld-fehér FOCI-SULI, csupa-csupa nagybetűvel. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Feljegyzések a fotelból – A futószalag beindult
Phileas Fogg, az angol arisztokrácia díszpéldánya, fogadást köt kártyapartnereivel, hogy 80 nap alatt megkerüli a Földet. Kevesen lehetnek azok, akiknek az első mondatot olvasnám nem Verne örök életű “utazása” jut az eszébe, nagyon sokan vagyunk akiknek kamaszkorunk első kalandozása volt olyan országok, olyan kultúrák világa, melyekről még az iskolában sem tanultunk. Bombay, Calcutta, Hongkong, San Francisco – jobb pillanatainkban térképen még megtaláltuk ezeket a városokat, de az ott élőkről szinte semmit sem tudtunk. Azóta nagyot változott a világ, a digitális forradalom úgy szippantotta be a mindennapjainkat, hogy már nincs szükség (sajnos) a képzelet szárnyán bejárni a Földet, csak ki kell nyitni az online világot és minden elébünk tárul. Jules Verne 150 évvel ezelőtt küldte képzeletünket a Föld körül, a jelenben meg a világ labdarúgásának pénzügyi irányítói indították be a futószalagot. A katari VB miatt (a pénz itt is nagy szerepet játszott) egész európai labdarúgás egy ringlispil tulajdonos lett. Köztük a Fradi is. 80 nap alatt 20 mérkőzés, Dublintól a Bozsik Arénáig, benne monacói, belgrádi és trabzoni leszállással, plusz egy magyarországi körutazással, miközben a válogatott játékosaink két héten át nem is tudom hányszor lépnek a pályára. Mindezeket folyamatosan figyelembe kell venni, nem csak a szakmai stábnak és a játékosoknak, de nekünk, szurkolóknak is. Enélkül olyan “lelki állapotba” is kerülhetünk, ahogy a fotelszurkoló esett tegnap fél tizenegy magasságában, amikor is úgy gondoltam, ha most leülne a gép elé és bepötyögné a jegyzetét, akkor Fogg Londonba fel sem ült volna fel a vonatra, hanem inkább valamelyik bánya mélyén húzta volna meg magát. Mert akkor biza elég dühös és mérges voltam a Vasas ellen “kiszenvedett” győztes mérkőzés után. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Feljegyzések a fotelból – Könnyed levezetés
Öröm és bosszúság. Ők ritkán járnak jegyben, de ha meg is történik az egyesülés, abból általában túl sok jó nem derül ki. Az európai monarchiák történetét is végig kísérik a kényszerházasságok, amelyek gyakorta váltak mindkét fél számára valóságos pokollá, de talán ez a két szó még sem taszítja egymást annyira, hogy néha-néha nem szerepeljenek együtt a mindennapjainkban. Gondoljunk csak a gyerekkorunkra, anyánk bosszús reakciójára amikor a csínytevésünk már feszegette a határokat, majd a szidást követő pityergésünkre, amit az anyai szeretett simogató ölelése cserélt le örömre. Lefordítva, mindezen kettősség a csütörtök-vasárnap közti időszak terméke, mert bár örömmel nyugtáztuk az EL csoportkört, de kevés szurkoló állt fel este a foteljából (nem is beszélve azokról akik ott is ültek a lelátón) elégedetten, örömmel az arcán, miszerint idén újra bejutottunk az EL-be. Természetesen tisztában voltunk azzal, hogy a visszavágó már formalitás, mégis, a vereség nagyon nem volt betervezve, főleg az a “játék” amit inkább nem is minősítek. Bármennyire is zsúfolt a program – október, november még inkább az lesz -, az ír bajnok elleni visszavágó nagyon is mellbe vágóra sikeredett. Talán el lehetett intézni, egy “gyorsan felejtsük el” facés bejegyzéssel, de nem vagyunk egyformák, nálam igenis kiverte a biztosítékot. Amit péntek este már vissza is kapcsoltam, mégis csak a fényt szeretjük. Ami néhány órával előtte még nem volt biztos, ide számítva a vasárnap délutáni Szentély “látogatást” és a EL bérletvásárlást, egy nyugodt és pihentető alvás után már újra evidenciának tűnt. Ettől még maradt bennem “tüske”, bár az már csak a agyacskámat szurkálta egy kicsit, hiszen majdnem lekéstük a kezdést, mert meg voltak győződve a fél hetes kezdésről. Így elég rövidre sikerült a szokásos agorai piknik (egy sör és több baráti ölelés azért belefért), ezzel nem is jutott idő kibeszélni a csütörtöki bosszúságot, melyre visszagondolva a lelátóra ülve már úgy tűnt el mint szürke szamár a ködben. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Feljegyzések a fotelból – Iskolajáték
Nehéz volt megemészteni a keddi BL búcsút. Talán túl nagy volt az elvárás, talán azt hittük, hogy a sorsolás ismeretében tálcán kínálják fel nekünk a csoportkört. Nagyot koppantunk, szívünk, lelkünk fájt is rendesen, pedig tudhattuk volna előre, egy színt felett már nem elég a “megszokás”, a győzelemhez több kell, nem elég a zsúfolásig megtelt aréna, nem elég a magasabb TM érték, úgy kell a pályája lépni, hogy az első perctől kezdve fel akarjuk falni az ellenfelet. A “falást’ a azeri bajnok mutatta be, nekünk meg a szenvedés, számos kihagyott helyzet és a mérkőzés végi csalódás maradt. Persze nincs itt a világ vége, számomra mindig is az EL volt a mérce, úgy gondolom, a mai Ferencvárosnak ott a helye, a BL már más kávéház. Ott csak ajtónyitogató lehetsz, ahol ámulhatsz és bámulhatsz az oda belépőkön, akik le is ülhetnek az asztalhoz, rendelhetnek is egy habos kávét, melyhez még egy ropogós croiassont is adnak. Az ajtót nyitogatni és csak érezni a gőzölgő kávé illatát, nem egy hálás feladat, még akkor sem, ha nem minimálbér a fizetség. De lépjünk is tovább, a kávéház ajtaja bezárult, de egy kisvárosi, hangulatos, teraszos kávézó ajtaja még nyitva áll, oda nem kell ünnepi díszbe öltözni, a pincér sem tolja alád a széket, mégis élvezed, hogy ott lehetsz, mert olyanok vesznek körül akikkel pillanatok alatt tudsz kontaktust teremteni. Ehhez csütörtökön hazai pályán le kell gyűrni az ír csapatot, melyről írhatnánk, hogy szinte kötelező feladat, de maradjunk csak óvatos duhajok, mert az már tényleg “ciki” lenne, ha ebben a párharcban is alul maradnánk. Az óvatosság eddig is jellemző volt rám, minden Fradi meccs előtt a kisördög költözik belém. Ez tegnap este is így volt, azzal a különbséggel, hogy most egy jó nagy adag daccal is párosult. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Feljegyzések a fotelból – Az ostor ereje
A végén csattant az ostor. Ereje, hangja, üzenete áttörve a időt, berúgva minden kaput, egészen 1992-ig suhant vissza. Nem fegyverként és nem az álarcba öltözött kommandósok kezébe kötött ki, hanem végig suhant a lelátón, kiüldözve onnan az erőszakot, a végtelen gyűlöletet, melyre okot, indítékot ugyanúgy nem lehetett találni, mint a jelenünkben zajló értelmetlen háborúra. Az ostor nem erőből ütött vissza, a szívek mélyéig hatolt. Négyszer suhintott a levegőbe, üzenve az akkori erőszaknak. Nem testi, de lelki fájdalmat okozva az akkori szlovák “biztonsági” szolgálat embereinek és ha nem is igazságot, de revansot adva azoknak, akik elszenvedték az akkori brutális erőszakot. Talán az ostor metaforája sem vetődött volna fel bennem a reggeli kávém szürcsölgetése közben, ha nem rémlik fel egy tényleg barbár és nem az európai kultúra részét hirdető szlovák molinó, mely Attilára, a hunok királyára (akihez a magyarság mindig tartozónak hitte magát) utalt, és akit a hódításai és harcmodora miatt később a legendák “Isten ostorának” neveztek, főleg Priscus, a római történetíró leírásai alapján. Ezt az ostort sározta be a molinó (amit az UEFA le is vetetett), mégis ez az ostor csattant a mérkőzés alatt. Négyszer…Üzenve a múltnak, a jelennek, lezárva egy 30 éves történetet. A sebek megmaradnak, de a szívek minden bizonnyal begyógyultak. Pedig egy héttel ezelőtt még azt hittük, “Isten ostora” eltévedt az idők végtelenjében. Fájdalmas volt a vereség, nem fizikailag mint 30 éve, de a zöld-fehér szíveket megviselte. De még akkor is úgy hittük, reméltük, hogy nincs lezárva a fejezet, lesz még egy drámai epilógus… Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Feljegyzések a fotelból – Kinyílt az első ajtó
A 17.század közepén XIV. Lajos francia király (Napkirály) Versailles-ba költözött abba a varázslatosan szép kastélyba amit még elődje kezdett el építeni, de amit már ő fejezett be. A kissé “hóbortos” és nagyon is hatalomvágyó király úgy terveztette meg a kastélyát, hogy őt legfeljebb a szeretői (volt belőle néhány) és Colbert pénzügyőr látogathatják csak meg. De mivel mégis ő volt a király és nem csak a nagykövetek, de az udvar képviselői is szerették volna a tiszteletüket tenni a király előtt, ezért Lajosunk úgy tervezte meg a kastélyt, hogy hozzá egy maratoni hosszúságú, szobákon és ajtónálló örökön keresztül vezessen az út. Rafináltam oldotta meg, hiszen aki először lépett be a kastélyba, onnan láthatta még a királyi szoba bejáratát, de ahogy kinyílt az első szoba ajtaja, a többi egyszerre csukódott be. Eljutni a végső állomásig, az maga volt a vezeklés. Nekünk “csak” négy szobán kell átjutnunk a célunkig, ahol szerencsénkre nem a Napkirály, hanem a BL csoportkör várna ránk, de ez is olyan nehéz feladat, mint anno bejutni a király színe elé. Papíron az első akadály nem ígérkezett túlságosan nehéznek, de azt már megtanultuk (és a magyar válogatott is leckét adott belőle), hogy a mai fociban előre lemeccselni a továbbjutást már a PC-s focijátékokban sem lehet. És főleg nem szabad, mert bár fontos tényező a pénz, és a koefficiens rangsor, az elmúlt években számos csapat bizonyította, hogy az előre megírt forgatókönyveknek a kukába a helyük. Ettől még bíztunk benne, sőt talán még kötelezőnek is éreztük a továbbjutást a kazah Tobol (a név írását nem cifrázom, maradok az egyszerűsített verziónál) ellen még akkor is, ha az első mérkőzés a világ egyik végén gól nélküli döntetlennel zárult úgy, hogy valójában egyetlen helyzetünk volt. Persze tudtuk, hogy a Szentélyben egy új 90 perc kezdődik és bár a lelkes kazah legények nagyon fogadkoztak, de a vége számukra elég csúnyácskára sikeredett, mi meg, maradva a közhelynél, simán hoztuk a kötelezőt. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
