fotelszurkoló
Feljegyzések a fotelból – Ez most nagyon gyenge volt
Igazán nem tudom az okát, de valahogy már a mérkőzés előtt rossz érzésem támadt. Talán az elmúlt hetek egy kissé feltupírozott dicsfénye lett egyre zavaróbb, melyhez párosult az őszi mérkőzés szomorkás bemutatkozása amit másnap a Nemzeti Sport címlapja még tetézett is. A jó és eredményes tavaszi menetelésünk tegnap este véget ért. Lehetne sorolni az okokat és talán később meg is próbálok néhányat összeszedni, bár kedvet nem nagyon érzek hozzá. De túl kell esni rajta, hiszen a győztes meccsek után könnyű poénkodni, könnyű a mennybe menni és könnyű elhinni azt, hogy nélkülünk már a nap sem kel fel. Persze ősszel is szenvedtünk vereségeket és azóta is voltak olyan mérkőzések melyeket az utolsó pillanatban nyertünk meg, mégis úgy éreztük a derbi után, hogy ezek után már senki sem fogja megállítani a Ferencvárost. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Feljegyzések a fotelból – „Lakodalmas” győzelem mestermunkával spékelve
Vajon mit csináljon egy jegyzetíró akkor, ha sem „élőben”, de még a szeretett foteljából sem tudja megnézni a Ferencváros soron következő bajnoki mérkőzését? Egyrészt sajnálkozik, megpróbál kifogásokat keresni, de vannak olyan családi „kötelezettségek” melyek még a Fradinál is fontosabbak, főleg ha az a keresztlányunk esküvője (sok boldogságot Melinda!). Kibúvó nincs, de megszakítani egy közel három éves hagyományt nem illik, ráadásul amikor megpróbáltam szerkesztőtársamra finoman rátestálni a feladatot, a tőle megszokott egyenes és mindig következetes módján közölte a véleményét: „nem kell sokat inni, időben le kell feküdni és hajnalban fel kell ébredni az ismétlésre…nyolckor vége, kilenckor a reggeli kávé mellé már ki is lehet tenni az oldalra…” Vajon lehet ezzel vitába szállni? Inni amúgy sem szoktam túl sokat, az alvásigényem a korom növekedésem csökkenőben van, így 1-2 óra bőven elég, ráadásul azzal a tudattal úgy sem tudnék nyugodtan forgolódni az ágyban, hogy miközben én húzom a „lóbőrt”, a tévében meg forog a replay. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Feljegyzések a fotelból – Igazságos döntetlen
Sok évvel ezelőtt az egyik ismerősöm nekem szegezte kérdést: miért szereted úgy a Fradit? Értetlenül néztem rá, de mivel tudtam, hogy igazából a „focianalfabéták” táborát erősíti, így nagyon egyszerű választ adtam: mert zöld-fehér a színűnk. Még szinte be sem fejeztem a mondatot, de láttam rajta, hogy megcsillantak a szemei: akkor a Haladást is szereted? – kérdezte kaján vigyorral, miközben jókat bólogatott, ezzel is kifejezve kérdése talányos voltát. Jobbnak láttam rábólintani (ezt nem is nagyon értette), pedig belül dúltam-fúltam egy kicsit, mivel azokban az években (a 80-s évek közepén) több alkalommal is megtréfáltak minket a szombathelyiek. Bár a hazaiak soha nem tartoztak a közvetlen élvonalhoz (kivétel a 2008/09-s bajnokságot, amikor is harmadikok lettek), de a Ferencváros vendégjátéka mindig „társadalmi eseménynek” számított és a játékosok is dupla elánnal vetették magukat a küzdelembe. Ettől függetlenül a Fradi mindig esélyesként, győzelmi „kényszertől” hajtva utazott Magyarország legrégibb alapítású és a Nyugat királynőjének becézett vasi városba. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Feljegyzések a fotelból – Könnyed húsvéti szórakozás
Érzelmekkel teli héten vagyunk túl. Elbúcsúztattuk a Szentélyt, utoljára léptek pályára közelmúltunk kedvenc játékosai és egy hatalmas markoló nem csak a tribün falába harapott, hanem a szívünkből is kitépett egy darabot. Sokunk számára az eltelt negyven év egyet jelent a Fradizmussal. Tudjuk, hogy csak a kőfalak omlanak le, az emlékek, a győzelmek, a soha semmihez sem hasonlítható hangulat örökké velünk marad. Mégis nehéz a búcsú, nehéz a költözés. Másfél évig albérletben leszünk és bár tudjuk, hogy vannak olyan pillanatok amikor az élet bizonyos dolgokat örökre elválaszt egymástól, mégis nehéz lesz mindazokat az élményeket átültetni a Puskásba, melyek mindig is a 12. játékost jelentették a csapat számára. De van reményünk arra, hogy 2014 őszén egy új világ köszönt ránk. Ahhoz persze nem csak új stadionra lesz szükség, hanem egy olyan csapatra is, mely végre visszaadja azt a rangot a Ferencvárosnak, amit 2006-ban jogtalanul elvettek tőlünk. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Feljegyzések a fotelból – A derbi csillagai
Tehetetlenül huppanok vissza a székemre. Felnézek az égre, keresem a csillagokat, várom a segítséget. De az égen nincsenek csillagok, esőcseppek mossák az arcom, néhány pillanatra egy panoptikumban érzem magam, elcsendesül minden, körülöttem feszülten ugráló emberek, gyúlnak a fények és valami megmagyarázhatatlan nyugalom költözik belém. Pedig a kezdő sípszótól eltelt 92 perc egy robbanásra hasonlított, mely 17 ezer Fradista szívet kovácsolt eggyé, mely mindent megpróbált annak érdekében, hogy az erőt a pályán lévő játékosokba plántálja. De ott, a 92. percben már elhagyott az erőm. Felnéztem, a hangorkán újra felerősödött, mellettem Laudetur barátom szinte önkívületben harsogta a „Hajrá, Fradi!”-t, én meg csak ülök és búslakodom? Mi a fene ütött belém? Hová tűnt az elmúlt 92 perc varázslatos hangulata? Felpattanok, már együtt ugrálok a többiekkel, zeng-zúg a „Mindent bele!”, és már nem érdekel az eső, már nem foglalkozom a kételyeimmel, megpróbálom a többi 17 ezer Fradista erejét összegyűjteni és átsugározni a játékosokba. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Feljegyzések a fotelból – Győztes főpróba a derbi előtt
Három hónap kihagyás még nem a világ vége. Néhány éve nem is vettem észre, bár a szerelem soha nem múlt el, de az elmúlt évek hányatottsága azért okozott néhány apró sérülést. 2009. augusztus 1. óta a fotelom is biztonságban van, a ZTE elleni nyitómeccsünkön elszenvedett karfatörés is már csak egy szerencsétlen balesetként él az emlékezetemben. Ma reggeli ébredés mégis visszahozta a régi, semmihez sem hasonlítható érzést. Ehhez hozzájárult Zadir nagyszerű írása a hatéves kisfiúról akinek első élménye az „O” szektorból örökre megváltoztatta az életét. Biztos vagyok benne, akiknek sokat jelent a Ferencváros, ezen a reggelen, ha elolvasták a visszaemlékezést, hasonló érzések kerítették a hatalmába. Mert Churchill szavaival élve, „ha minél messzebbre nézel hátra, annál messzebbre látsz előre”. És ma, 2013. március 3-án, a tavasz első (harmadik) bajnoki mérkőzése előtt mindenki egy kicsivel „erősebb” szemüveget rakott a szeme elé. Nem csak azért, hogy tisztábban lásson, hanem azért, hogy messzebbre. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Feljegyzések a fotelból – „Országomat” egy gólért!
Amikor William Shakespeare az XVI. század végén megírta a világirodalom egyik leghosszabb színházi darabját, a III. Richardot és vele létrehozta a drámát, talán még ő sem gondolta, hogy ez a műfaji megjelölés mennyire be fog épülni a mindennapokba. Mert lenyűgöző a „Rózsák háborúja” utáni angol történelem egyik legvéresebb királyának a története, és aki egyszer is végig olvasta vagy végignézte a drámát színpadon vagy filmen (van aki nem emlékezik Laurence Olivier alakítására?) az biztos benne, hogy a drámaiság itt kezdődik, és valószínűleg ott befejeződik be, amikor is elhangzik a király kétségbeesett fohásza a vesztes csata után, hogy „országomat egy lóért!”. 2012. december 2-án, advent első vasárnapján az Üllői úton, szitáló esőben, fázósan toporogva a lelátón, a mérkőzés 53. percében, kétgólos vendég vezetésnél, amikor Böde lövése a kapu belső éléről nem befele, hanem kifele pattant, több ezer Fradi szurkoló érezhette azt, amit III. Richard. Csak mi nem lóért, hanem gólért fohászkodtunk! Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Feljegyezések a fotelból – A vidéki „átok” tovább tart
Hivatalos megfogalmazás szerint az ismert legkisebb mikroorganizmusokat nevezik vírusnak, mely első hallásra nem tűnik veszélyesnek, de ha figyelembe vesszük, hogy az elnevezés a méreg szóból ered, máris nem olyan kellemes dolog, ha ezekből néhány az ember szervezetébe költözik. Ráadásul úgy, hogy még bebocsájtást sem kér, nem csönget, nem kopogtat az ajtón, csak ránk ront és képes arra, amire eddig nem nagyon volt példa az életemben: nem láttam a Fradi mérkőzését. Ez meg talán a láznál és a hidegrázásnál is betegebbé tett, még annak ellenére is, hogy utólag talán jobb volt, hogy nem láttam a Kaposvár elleni mérkőzést. Pedig amikor győzött a szenvedély felett a hidegrázás, azzal a reménnyel burkoltam be magam minden létező melegítővel, hogy ha felébredek, a jó hírek hallatán a vírus is eltűnik a szervezetemből. Tévedtem, melyből nem is az fájt legjobban, hogy még néhány napig „szenvednem” kellett a betegségtől, hanem az, hogy az a „monizi” folyamat mely a Debrecen ellen érte el a csúcspontját, egy váratlan vereség után labilissá kezdett válni. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Feljegyzések a fotelból – A vírus
Feljegyzések a fotelból – Egy varázslatos este története
2012. november 11. Budapest, 18 óra 45 perc, helyszín az Üllői út-Könyves Kálmán úti aluljáró. Talán egy gombostűt sem lehetne leejteni, az ütött-kopott helyiség zöld-fehérbe öltözött. Zeng-zúg a „Hajrá, Fradi!” és a „Győzelem a Ferencvárosé”, majd egy öblös hang mindenkit ugrálásra „kényszerít”, mert aki nem ugrál, az ugye …, vagy füttyszó, de azt írásban nem tudom produkálni. A parancsszóra mindenki engedelmeskedik, közben feszülnek a zászlók, ismeretlenek ölelkeznek és pacsiznak össze, egy hat éves srác a papa nyakában ülve telefonál, valószínűleg anyának üzeni, hogy minden rendben van, győztünk, itt vagyunk az aluljáróban és annyi, de annyi boldog ember van körülöttem! Közben befut a metró, egy újabb „adag” embertömeg akarna „áthajtani” az aluljárón, de a kijáratnál megtorpannak. Amerre néznek, csak zöldek látnak. Egy fiatal lány szét is tárja a karját: „Mi a fene van itt?” – kérdezi ámultan, mire egy tiszta zöldbe öltözött fiatal srác odarohan, felkapja egy pillanatra, de egyből el is engedni és öblös hangján, teli torokkal közli a rémült tömeggel: „Emberek, győzött a Ferencváros!”
