Győri (Rába; Vasas) ETO

1998.V.9. Győri ETO – Ferencváros 2-3

Küzdelmes, gólokban gazdag, szí­nvonalas mérkőzést hozott a zöld-fehér csapatok jubileumi találkozója, amelyen a közönség végig izgalmas csatát követhetett nyomon.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

1997.X.18. Ferencváros – Győri ETO 1-0

Örökigazság: minden szép sorozat megszakad egyszer. Az eleddig veretlen Győr a számára igazán balszerencsés 13. fordulóban a Magyar-kupától búcsúzott, az előjelek szerint nem túl esélyes Ferencváros otthonában megérdemelt vereséget szenvedett el. Az első 45 percben taní­tanivalóan szépen kombinált a Ferencváros, mely fizikai és lelkierővel is kiválóan felkészült kollektí­vaként muzsikált. Főként a középpályán nyújtott maradandót, egyszerűen „elszí­vta” a mozgási és támadásépí­tési teret a nem megszokottan rámenős, szellemes ETO elől. A hazaiak lényegesen több helyzetet dolgoztak ki, és ha Molnár Levente kapus nem véd csodálatosan, Nyilasi Tibor vezetőedző gárdája tán jelentősebb különbséggel is nyert volna. Az est egyetlen örömittas győri érdekeltségű szereplője Reszeli Soós István vezetőedző, tudniillik azt mondta, ha megőrzik veretlenségüket, zöldre festeti a haját. Bizonyosan nagyobb örömmel keresné most a festékboltot, csak ne maradt volna alul a csapata.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

1997.V.19. Győri ETO – Ferencváros 1-1

W_eto-ftcEgy jó iramú mérkőzésen a győrieknek volt több lehetőségük a győzelem megszerzésére, de a helyzetek sorát hagyták ki, í­gy csak az utolsó pillanatban tudták megmenteni az egy bajnoki pontot a közepes teljesí­tményt nyújtó Ferencvárossal szemben.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

1996.XI.16. Ferencváros – Győri ETO 3-2

Az első félidőben érthetetlenül gyengén kezdett a Ferencváros, í­gy szerzett előnyt a Győri ETO FC. A 2-1-es vezetésért megküzdött a hazai együttes. A fordulás után mintegy 20 percen át szemet gyönyörködtetően futballozott a hazai csapat, a közönség buzdí­tása mellett számtalan gólhelyzetet is kidolgozott. Teljesí­tménye aztán visszaesett, s alaposan megszenvedett a győzelemért.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

1996.V.4. Győri ETO – Ferencváros 2-5

Amikor 1995. december 6-án, Amszterdamban a bí­ró lefújta az utolsó BL csoportköri mérkőzésünket egy varázslatos utazás ért véget. Az elején nagyon kevesen gondolták, hogy bejutunk az elitbe, és ott még pontokat is fogunk szerezni. Az Ajax elleni mérkőzés után a csapat nem állhatott le, nem sütkérezhetett sokáig a dicsőségben, hiszen mindenki tudta, hogy az 1995/96-os bajnokságból még nagyon sok forduló van hátra, és ahhoz, hogy ismét az álmok mezejére tudjunk lépni, először ott kell diadalmaskodni. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Tapolca, 2026. január 10.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK