Haladás

1971.III.21. Ferencváros – Haladás 3:0

A sors néha ismétli önmagát. Örök igazság ez, de néha csak arra jó, hogy leplezzük a bizonytalanságunkat és a zavarunkat. Egy héttel ezelőtt amikor a Bp. Honvéd elleni beharangozómat azzal indí­tottam, hogy „belefogni egy muzeális lapszemlében úgy, hogy közben az agyunk teljesen máshol jár és máshol próbálja megkeresni a válaszokat, nem a legszerencsésebb dolog.” Akkor azt hittem, az akkori események nem gondolják úgy, hogy nincs még vége a teljes történetnek. Azt nem tudom, hogy a vereség játszotta-e a főszerepet, vagy az „éj leple alatt” változott meg két nap alatt a világ, de a történések olyan stádiumba kerültek, melyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Még akkor sem, ha ezt egy muzeális lapszemle keretén belül teszem, de mivel bajnoki beharangozóról van szó és ahogy az előbb emlí­tettem a sors néha ismétli önmagát: találtunk olyan kapcsolódási pontot 1971 és 2011 között, mellyel 40 év távlatából is összeköthető a két mérkőzés. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK