KK

1935.VII.21. KK, Ferencváros – Austria 4:2

A KK középdöntőjének első meccsén kétgólnyi előnyt szerzett a Ferencváros

Grandiózus küzdelmet ví­vott a két nagy ellenfél — A Ferencváros 3:1-es vezetésnél nem küzdött olyan erélyesen, mint utóbbi meccsein

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

A KK története – 1934: A Bologna másodszor

A KK szűkebb bizottságának nápolyi határozatait nagy felháborodás kí­sérte az egyes országokban. Az elnökség szükségesnek is tartotta az összes tagok megszavaztatását és mint a beérkezett táviratokból megállapí­tották, nem hagyták jóvá a nápolyi döntéseket. Így minden egyesület visszakapta pályaválasztói jogát és nem kellett minden városban a legnagyobb pályán rendezni a meccseket.

Azt a határozatot is sikerrel vétózták, mely szerint csak az a játékos szerepelhet a kupameccseken, akinek legalább hat hónapra szóló felbontha­tatlan szerződése van.

Ebben az évben nyolcról tizenhatra emelték fel a KK-ban résztvevő csa­patok létszámát. Magyar szempontból ez örvendetes volt, mert mi három egyforma képességű csapattal rendelkeztünk és eddig a három közül az egyik mindig igazságtalanul kimaradt a küzdelmekből.

Ebben a kií­rásban minden nemzet négy csapatot indí­thatott! Egy kattintás ide a folytatáshoz....

1934.VII.22. KK, Bologna – Ferencváros 5:1

A második félidőben összeomlott a ferencvárosi védelem, a Bologna szinte akadálytalanul érte el góljait

A pokoli hőségben az első félidőben meg csak tartotta magát a Fradi, a gyors gólra gyorsan egyenlí­tett, aztán fokozatosan visszaesett, végül egészen összeroppant

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK