KK

A KK története – 1933: Az Austria sikere

A KK bécsi konferenciáján az első forduló programjának megállapí­tását háromórás vita követte a pénzügyi feltételekről. Az olaszok (akiknél mindig nagy volt a bevétel) azért kardoskodtak, hogy változtassanak az anyagi el­osztáson. Végül, minden maradt a régiben, a vendégcsapatok továbbra is megkapták a bevétel 30 százalékát, de legalább 2.500 svájci frankot.

Magyar részről ebben az évben is a bajnokság első két helyezettje indult a KK-ban. (A bajnokság sorrendje ez volt: 1. Újpest 37 pont, 2. Hungária 36 p., 3. Ferencváros 35 p.) Egy kattintás ide a folytatáshoz....

A KK története – 1932: A Bologna sikere

A résztvevő országok bajnokságuk első és második helyezett csapataikat indí­tották. (A magyar élmezőny ez volt: 1. Ferencváros 44 pont, 2. Újpest 36 p., 3. Hungária 35 p.). Ebben az évben a magyar szurkolóknak nem sok örömet hozott a KK. Igaz máshol is problémák voltak. Rendkí­vül nagy küzdelem volt, sok sportszerűtlen mérkőzéssel.

A legkirí­vóbb a Slavia – Juventus mérkőzés volt, ahol a botrány miatt a találkozó félbeszakadt. Mindkét csapatot vesztesnek nyilvání­tották, í­gy a döntőbe csak a másik ágról került csapat! A Bologna í­gy játék nélkül nyerte a döntőt! Az olaszok első KK győzelmükhöz tehát szokatlan mó­donjutottak.

Nézzük, hogy mik történtek az előcsatározások során. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK