MTK (MTK-VM; Hungária)

Nagy János

Nagy JánosNagy János (1903., Budapest – ?), a szombathelyi Sabaria FC, és a Hungária FC (1929-32: 43 bajnoki / 1 gól) jobbhátvédje, 1926 és 1928 között 3 mérkőzésen volt válogatott.

A hajdan kitűnő Sabaria együttesének Weinhardt, Nagy, Prém összetételű, válogatott játékosokból álló védelmében a jobbhátvéd. Nagyot gyors, bátor, megbí­zható labdarúgónak tartották. Különösen fejjátékával tűnt ki, rúgó technikájával és helyezkedésével már kevésbé. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Fehér Ferenc

Fehér Ferenc

Fehér Ferenc (1902. szeptember 25., Budapest – 1963. szeptember 18., Aosta), a MAC, az FA Novara (1924-27), a Hungária (1927-29: 21 bajnoki; egy bajnokcsapat tagja), majd a III. ker. FC (1929-31: 41 bajnoki) kapusa, 1922 és 1930 között 9 alkalommal őrizte a legjobb tizenegy hálóját. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Szabó Antal

Szabó Antal (1910. szeptember 4., Soroksár – 1972. április 18., Nürtingen), a Hungária FC kapusa (1930-40: 176 bajnoki; két bajnok-, és egy kupagyőztes csapat tagja), 1932 és 1939 között 42 mérkőzésen őrizte a válogatott csapat hálóját. Tagja volt az 1934. évi világbajnokságon szerepelt, valamint az 1938-as világbajnokságon ezüstérmet nyert magyar együttesnek. Az MTK örökös tagja. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Vágó Antal

Vágó AntalVágó (Weisz) Antal (1891. augusztus 9., Pásztó – 1944. március 21.), a Fővárosi TC (később TTC), majd az MTK (1911-23: 180 bajnoki / 7 gól; nyolc bajnok-, és két kupagyőztes csapat tagja) balfedezete, 1908 és 1917 között 17 találkozón öltötte magára a cí­meres mezt. Tagja volt az 1912. évi olimpiai tornán vigaszdí­j nyertes magyar együttesnek. Az MTK örökös tagja. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Feljegyzések a fotelból – Egy félidő foci, egy félidő „b…”

Azon hosszasan lehetne elmélkedni, hogy vajon a 115 éves múltra visszatekintő örökrangadó mikor és főleg miként gondolta úgy, hogy csupán az emlékezés tárházában van helye, a jelenben meg nem több mint bármelyik bajnoki mérkőzés. Persze a meccs előtt el lehet mélyedni a múltban, a korabeli újságok és visszaemlékezések olyan eseménnyé formálják a Ferencváros—MTK (Hungária) mérkőzést, melyek a történelem viharai közepette is nem csak sportélményt, de társadalmi és kulturális eseményt is varázsoltak Budapest utcáira és kávéházaiba. Ebből a jelenben nem maradt már semmi. Egyrészt a focink is silányabb lett, másrészt maga a világ is sokkal érzékenyebbé vált, még akkor is, ha a Földünk jelentős részén érvényesül a „vélemény szabad” elv. De vajon hogyan reagálnának a jelenben azokra a felnőttes csí­nytevésekre, melyeket a hatvanas években nagypapám és jó barátja (aki egyben „kupec” társa is volt), Tóni bácsi követett el egymás bosszantására egy-egy örökrangadó kapcsán. Én is csak arra emlékszem, hogy ha vesztett a Fradi (az „Aranylábú gyerekekkel” is előfordult), akkor mindig egy liba landolt nagypapa kertjében, amit mindig egy viccelődő, évelődő, borozgató este követett. A legszebb emlék mégis csak az volt, amikor a Fradi nyert és papa az előző vereség libáját „áldozta” fel a siker oltárán, amit természetesen kemencében sütöttek ropogósra, melynek zamatát még mindig érzem a számban. Azokra az í­zekre jobban emlékszem, mint magára az ebédre, ahol az asztalnál természetesen Tóni bácsi családja is ott ült. Számomra ennyi maradt az örökrangadó varázsából, mely 115 év alatt annyit öregedett, hogy mára egy sima bajnokira „silányult”, és már a szavak szintjén is csak statisztikai adathalmazzá vált. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Tapolca, 2026. január 10.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK