Muzeális lapszemle
1931.VI.21. Fluminense – Ferencváros 2:3
Az egész ország számára rosszul indult az 1931-es esztendő. Az előző két év gazdasági csődje miatt egyre nehezebb volt megélni, melynek következtében sokan hagyták el az országot. Nem csak fiatal szakmunkások, orvosok, mérnökök és tudósok próbáltak távol a hazától megélhetést találni, de sok sportoló is „új hazát” keresett. A válság természetesen a labdarúgásra és ezen belül a Fradira is komoly hatást gyakorolt. A gondok azzal kezdődtek, hogy a válság a Fradi éléről elsodorta Szigeti Imrét, a profi-alakulat mecénását. Az anyagi gondok mellett a szurkolók nehezen viselték azt is, hogy a csapat már négy éve nem nyert bajnokságot és bár 1929. július 21-én világra szóló győzelmet arattunk az uruguayi válogatott ellen, de azt nagyon messze a hazától érték el, így csak az újságokból értesülhettek az azóta legendássá váló győzelemről. Pedig a klubvezetés mindent megpróbált az anyagi gondok enyhítése érdekében. 1930 tavaszán még hangversenyt is szervezett Fradi érzelmű művészek közreműködésével a Zeneakadémián, hogy a bevételből ki tudjuk vásárolni Korányit a Szegedből. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
1931.V.25. MK Döntő, III. ker. FC – Ferencváros 4:1
Folytatjuk a megsárgult újságlapok forgatását. Ezúttal 78 esztendőt utazunk vissza a múltba. Az ínyencek nyugodtan készítsenek oda számítógépük mellé kávét, ropogtatnivalót, üdítőt, hiszen a mai újságunkból többet mutatunk meg, mint egy oldalt, egészen pontosan, hatot. Ennek pedig már neki kell készülni. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
1929.VII.21. Uruguay – Ferencváros 2:3
1929 nyarán a Ferencváros már nem csak Magyarország legnépszerűbb csapata, de meghódította Európát is. Itthon bajnoki címek és kupagyőzelmet követték egymást, és az 1928-ban a KK győzelemmel Európa is a Fradira lett hangolva. A győzelmek híre bejárta az egész világot. Nagy Sándor mondta közel 2500 éve, hogy a győztes seregek mindig új kihívásokra és még nagyobb csatákra vágynak, ami nem csak a makedón király hódításait ösztönözte, hanem a Fradit is új sikerekre késztette. Fel akarta fedezni Amerikát, meg akarta hódítani a labdarúgás koronázatlan királyait. Nem csak tanulni akart Dél-Amerikában, de meg is akarta mutatni, hogy nem voltak véletlenek azok a hazai és nemzetközi sikerek melyek végül is lehetővé tették az első „világutazást” a csapat számára 1929 nyarán. Írhattunk volna nagy utazásról is, hiszen azokban az években (bár a két világháború közötti évek hozták el a repülés „aranykorát”) még nem léteztek földrészeket átszelő repülőjáratok, így Budapestről eljutni Dél-Amerikában, igazi „Kolumbuszi” erőpróbának számított. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
1928.XI.11. KK Döntő, Rapid – Ferencváros 5:3
A Ferencváros a legjobb közép-európai csapat! Bármennyire is szeretnénk, erre a megállapításra a jelenünkben még várni kell, de volt olyan idő, amikor ezzel a felkiáltással jelenhetett meg a Nemzeti Sport. A Ferencváros történetét jól ismerőknek is egy barkóba játék során a helyes válaszhoz még kérdéseket is fel kéne tenniük, hiszen ez a bravúrt történelmünk során nem csak egyszer sikerült elérnie a csapatnak. Persze a játékosnak csak annyit kéne visszakérdeznie, hogy abban az évben voltak-e az Amszterdami olimpia játékok, és egy igen válasz után már az év is adott: 1928. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
1928.X.28. KK Döntő, Ferencváros – Rapid 7:1
1928.IX.16. KK, Ferencváros – Admira 1:0
Vannak mérkőzések, amikor nem nagyon számít a mutatott játék, vagy a gólok száma. Vannak mérkőzések, amikor a csapat végigtámadja mindkét félidőt, gólhelyzetek sorát alakítja ki, mégis csak egy gólt sikerül szereznie. És van olyan mérkőzés, amikor a fenti két eset egyszerre valósul meg. 1928. szeptember 16-án, a KK sorozatban, az Admira elleni visszavágót 1:0-ra nyertük meg, és mivel az első mérkőzésen is nyert a csapat, bejutott a kupa döntőjébe!
Ez a tény feledtette azt, hogy a szép számú közönség (20 ezren voltak kíváncsiak a visszavágóra) több gólt és magabiztosabb játékot várt. A bécsi győzelem után mindenki úgy gondolta, hogy az osztrák bajnok (vagy, ahogy az Európai újságok nevezeték őket: a „csodacsapat”) nem lesz képes feltartoztatni a Rázsó, Takács II, Turay, Szedlacsik, Kohut támadósort. A végső célt végül is elértük, kettős győzelemmel kerültünk a KK döntőjébe, végig is támadtuk az egész mérkőzést, de gólt, csak a 33. percben értünk el, Rázsó révén. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
1928.IX.9. KK, Admira – Ferencváros 1:2
A Nemzeti Sport 1928. szeptemberi számában „hihetetlenül nehéz feladat előtt áll a Ferencváros” mondattal indította beszámolóját. Az óvatosság és a féltés nem is volt alaptalan. Egyrészt a Közép-európai Kupa elődöntőjének első mérkőzését idegenben játszottuk a bécsi Admira csapatával, akiktől néhány hónappal ezelőtt (pontosan 1928. 06.29.) egy barátságos mérkőzés keretében súlyosnak mondható, 6:1-es vereséget szenvedtünk. Másrészt, a húszas évek európai labdarúgásának egyik legjobb csapata várta a Ferencvárost. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
1928.VIII.26. KK, Ferencváros – Beogradski 6:1
Amikor egy Európai kupasorozat első mérkőzésén idegenben hétgólos előnyt szerez egy csapat, az egyenlő a biztos továbbjutással. Ilyenkor a visszavágó már csak formalitás, egy ünnep a labdarúgás képzeletbeli oltárán. 1928. augusztus 26.-án, a KK sorozat második fordulójában a Ferencváros úgy lépett pályára a Beogradski SK ellen, hogy egyetlen tétje volt csupán a mérkőzésnek. A hazai bajnokságot már megnyerő Fradi először lépett pályára hazai környezetben „komoly meccs” (Nemzeti Sport) keretében. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
1928.VIII.19. KK, Beogradski – Ferencváros 0:7
Nyolcvankét év egy ember életében a teljességet jelentheti, de a történelem lapjain csak egy villanás csupán. Visszatekinteni egy nyolcvankét évvel ezelőtti eseményre, kezünkbe fogni az akkori újságokat és gondolatban beleképzelni magunkat az akkori történésekbe számomra felemelő lehetőség. Néhány percre behunyni a szemünket és visszatekerni a történelem időgépét 1928-ra úgy, hogy mi is ott állunk a lelátón csak úgy lehet, ha ismerjük azt a kort, melyben éppen „időutazunk” és ismerjük azokat a szereplőket, akikkel a képzeletünk szárnyán találkozni fogunk.
1928. augusztus 19.-én, Belgrádban szerepelt először a profi Ferencváros nemzetközi Európai kupasorozatban. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
1928.VI.24. MK Döntő, Ferencváros – Attila 5:1
Több mint nyolcvan év egy ember életében a teljességet jelentheti, de a történelem lapjain csak egy villanás csupán. Visszatekinteni egy nyolcvankét évvel ezelőtti eseményre, kezünkbe fogni az akkori újságokat és gondolatban beleképzelni magunkat az akkori történésekbe számomra felemelő lehetőség. Néhány percre behunyni a szemünket és visszatekerni a történelem időgépét 1928-ra úgy, hogy mi is ott állunk a lelátón csak úgy lehet, ha ismerjük azt a kort, melyben éppen „időutazunk” és ismerjük azokat a szereplőket, akikkel a képzeletünk szárnyán találkozni fogunk.
Az 1928. június 24.-i magyar kupadöntő két részvevőjéből a Ferencvárost mindenki ismeri, de amikor megláttam a kissé „megviselt” sportújságban az „Attila” nevet, óhatatlanul is először Dragó jutott az eszembe. Elnézést a hasonlatért, saját magam is jót derültem rajta, de számomra teljesen ismeretlen volt az ellenfél. Először egy pesti csapatra gondoltam, de mikor utána néztem a neten akkor szembesültem azzal, hogy az Attila FC a kezdeti miskolci labdarúgás egyik megtestesítője volt a húszas-harmincas években. Egy kattintás ide a folytatáshoz....