Nem tehetek róla, a hatvanas években készült sportfotók mindig rabul ejtenek. Eddig igazán nem is gondolkodtam azon, hogy ennek mi is az oka, igaz nem is volt szándékomban megfejteni a titkot. Persze belül tudtam, hogy ennek a szeretetnek könnyen megfejthetők az okai, hiszen egyrészt a hatvanas évek Ferencvárosa oly sok dicsőséget szerzett, hogy azokra való emlékezés mindig újabb és újabb erőt ad, másrészt gyerekként éltem meg azokat az éveket. Melyek ugyan szegénységben teltek el, de apám jóvoltából hamarabb fújtam a Fradi összeállí­tását, mint a „csip-csip csókát” amit anyám próbált játszani velem elalvás előtt. Ez meg eleve kijelölte számomra az utat, í­gy amikor már öt-hat évesen kezdtem „meghódí­tani” a grundot, természetes volt, hogy Albert vagy Fenyvesiként kergettem a bőrgolyót, bár ha idősebbek is közénk álltak, akkor a gyengébb jogán le kellett mondanom a sztárnevekről. Nem estem kétségbe, mert ott volt nekem Juhász Pista vagy Rátkai Laci, akiket ritkán választottak a „nagyok”. Pedig milyen csodálatos játékosok voltak ők is! Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →