Rokken Imre

Rokken Imre

Rokken Imre

Rokken már 16 éves korában az OTE felnőtt csapatában rendszeresen játszott. Rendkí­vüli tehetségként került a hazai labdarúgás élvonalába. Kitűnő technikája nagy körültekintéssel, ötletességgel és határozottsággal párosult. Pompásan helyezkedett és szerelt, nagyszerű érzékkel adogatott, fejjátéka pedig egészen kiváló volt. Mozgását ritka könnyedség jellemezte.

A tehetséges játékos 1923. novemberében átlépett az FTC-be. Az egy éves kivárás alatt elutazott Olaszországba, és tárgyalt az ottani klubok vezetőivel is. Az FTC-nek azonban sikerült hazahivatnia, s Rokken már az Üllői úton edzett. A bajnokság megkezdése előtti válogatott mérkőzéseken – Ausztria és Németország ellen – Rokken, mint az FTC játékosa került be a nemzeti tizenegybe.

A Fradiban azonban már nem léphetett pályára. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

1924 – Az egyiptomi csapás

Rokken Imre

1924 tavasza már az olimpia jegyében telt. 1924. január 18-án az MLSZ helyiségébe ünnepélyes összejövetelre hí­vták azt a 33 játékost, akik közül kikerül majd az olimpiára utazó csapat.

Az FTC-ből Amsel, Hungler II., Furmann, Blum és Pataki szerepelt ebben a keretben, végül egyikük sem szerepelhetett az olimpián. Párizsban Eisenhoffer és Blum képviselhették a ferencvárosi szí­neket az olimpiai csapatban. Abban az olimpiai csapatban, ahol minden játékosnak magyar nevet kellett választani, í­gy lett Blumból Virág, Eisenhofferből Aczél… Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK