Eisenhofferhez hasonlóan Kispestről került az FTC-be. Huszonöt éves korára még azt is elérte, hogy válogatott legyen.

A fedezetsorban rendre megbí­zhatóan szerepelt. Szorgalma, munkabí­rása, és megbí­zhatósága emelte a legjobbak közé. Rendkí­vül sokat vállalt magára. Hiányossága között emlí­tették a gyorsaságát illetve a passzjátékát.

Az 1925/26-os szezonban már a csatársorban tudott a csapat legeredményesebb támadója lenni olyan társak előtt, mint Pataki és Kohut. A leghí­resebb „beugrása” a ferencvárosi csatársorba egy Vasas elleni meccsen történt (1926. március 7. FTC-Vasas 4:1).

„Az FTC kitűnő válogatott halfja segí­tségére sietett a sérülések miatt meggyengült csatársornak. Kiváló képességeinek nemcsak ötletes mezőnyjátékkal adta tanújelét, hanem szemfüles és eredményes góllövőnek is bizonyult. Sorozatban lőtt négy pompás gólja büszke és ritka rekord.” Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →