válogatott mérkőzés – „A”

1992.V.12. Magyarország – Anglia 0-1

Kedden délután, a váci utánpótlás találkozóval kezdődött a kétfrontos magyar – angol barátságos futball erőfelmérő, és hogy az A-válogatottak szövetségi kapitányai is kiváncsiak az utánpótlásra, azt jelezte: Graham Taylor személyesen tekintette meg a 21 évesek 90 percét, Jenei Imre pedig a Hotel Olympiából telefonon hí­vta többször is a váci stadiont. Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →

1992.IV.29. Ukrajna – Magyarország 1-3

Sporttörténelmi mérkőzést ví­vott egymással szerdán délután Ungváron az ukrán és a magyar labdarugó válogatott: a két együttes ugyanis korábban még soha nem találkozott. A 90 percet nagy érdeklődés kí­sérte, annál is inkább, mert a házigazdáknak ez volt az első nemzetek közötti összecsapásuk, ugyanakkor a magyarok 656-odszor léptek pályára hivatalos válogatott találkozón. Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →

1992.III.25. Magyarország – Ausztria 2-1

Új fejezet kezdődött szerda este a Népstadionban, amikor Mészöly Kálmán (18 mérkőzésen dirigált), majd Glázer Róbert (megbí­zott kapitányként négyszer ült a kispadon) után az 55. életévét pénteken betöltő Jenei Imre debütált a magyar labdarugó válogatott szövetségi kapitányaként. Stí­lszerű bemutatkozás volt ez, annak idején a román válogatott élén is éppen Ausztria ellen tette le névjegyét, csakúgy, mint ezen a kissé hűvös, szeles estén (az eső szerencsére nem esett). Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →

1991.XII.8. Salvador – Magyarország 1-1

A közép-amerikai túrán szereplő magyar labdarúgó válogatott a Mexikótól szenvedett vereség után Salvador csapata ellen lépett pályára magyar idő szerint hétfőn hajnalban. A mérkőzés 1:1-es döntetlennel zárult, a félidőben még a magyarok térhettek előnnyel pihenőre. A gólt Hámori Ferenc szerezte. Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →

1991.X.30. EB selejtező, Magyarország – Norvégia 0-0

Szerdán este Szombathelyen a Haladás VSE stadionjában fejezte be Európa-bajnoki selejtező sorozatát a magyar labdarugó válogatott, amely a norvég nemzeti együttes ellen lépett pályára. A mérkőzés előtt a helyiek nagy előszeretettel emlegették a 16 évvel ezelőtti első szombathelyi válogatott találkozót, amelyen Magyarország parádés játékkal, elsősorban Nyilasi Tibor eredményességének köszönhetően 8:1-re legyőzte Luxemburgot. Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →

1991.X.9. Magyarország – Belgium 0-2

Szerda este az ősi magyar koronázóvárosban, Székesfehérvárott játszották le a 10. magyar – belga válogatott labdarugó mérkőzést, amelynek érdekessége, hogy mindként együttes szövetségi kapitánya, Glázer Róbert és Paul van Himst e 90 perc során debütált. Kettejük között annyi a különbség, hogy Glázer – a Szaud-Arábiába távozott Mészöly Kálmán egykori pályaedzője – összesen két válogatott erőpróbára kapott „jogosí­tványt” az MLSZ elnökségétől, mí­g van Himstnek szerfelett szép jövőt jósolnak – ráadásul hosszút is. Elsősorban azért várható eredményes kapitányi pályafutás részéről, mert neves, sokszoros válogatott futballista volt, és az RSC Anderlecht egykori mestereként már bizonyí­totta szakvezetői rátermettségét. Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →

1991.IX.11. Magyarország – Írország 1-2

Nem tudni, miért ilyen késő este került sor szerdán Győrött a 10. Magyarország – Írország, ezúttal barátságos válogatott labdarugó találkozóra, mindenesetre tény: azoknak lett némileg igazuk, akik attól tartottak, hogy a szurkolók tömege nem veti majd szét a város stadionját. Ezt a létesí­tményt utoljára 1983-ban ,,használta,, a magyar legénység, akkor felettébb jó játékot nyújtott, 5:0-ra verte Törökországot. Persze, minden relatí­v, amikor elkezdődött a játék, 4000-en azért hangosan biztatták Détárit és társait. Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →

1991.V.1. EB selejtező, Olaszország – Magyarország 3-1

A Santanderben tündöklő, Cipruson helyét megálló, a Szovjetunió elleni mérkőzésen a Népstadionban viszont célját már megvalósí­tani képtelen magyar labdarugó válogatott szerdán este Salernóban – stadionavatón – Olaszországgal ví­vott EB-selejtezőt. Mészöly Kálmán csapata – ismét nyolc, külföldi bajnokságban szereplő, s onnan összetrombitált idegenlégióssal a kezdő tizenegyben – abban a reményben lépett pályára, hogy idegenben talán döntetlent csikarhat ki. Még akkor is, ha minden a vb-bronzérmes olaszok győzelme mellett szólt. Két pontot jelentő magyar győzelemről, a santanderi ritka bravur megismétléséről a mérkőzés délelőttjén persze senki sem beszélt. Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →

Tapolca, 2027. január 9.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK