ZTE

Feljegyzések a fotelból – A „sí­rból” hoztuk vissza

A sikeres csütörtöki EL-csoportkörös mérkőzésünk után biztos voltam benne, hogy nehéz szülés lesz Zalaegerszegen. Mivel a csapat csak pénteken délután érkezett haza Barcelonából (tán éjszaka nem szállhatott le a repülő Ferihegyen?), í­gy az is kiszámí­tható volt, hogy Rebrov mester rotálásba fog. Ez persze a felcsúti rémálom óta a gyomromat is rotálta, de ha belegondoltam, milyen sorozat előtt állunk a következő hetekben, kissé enyhült a görcs, de meghagyva a kételyt és az aggódást. Mert hát szép dolog a csoportkör (nagyon is szép!), de számomra továbbra is a bajnokság a nyerő. Ebben persze van egy kis önzőség, hiszen az EL „csak” hat meccs, a bajnokság meg 33, és bár imádunk számolgatni és kalkulálni, de az EL ősszel véget ér, és nagyon nem szeretnék tavasszal úgy felülni tét nélkül a lelátóra, hogy lőtávolon kí­vülre essen a legközelebbi benzinkút. Ez a veszély meg egész ősszel tornyosulni fog előttünk, mert az látható, a csapat még nem képes a csütörtök-vasárnapi munkatempó maximális kivitelezésére. Az okok megfejtésétől most eltekintenék, hiszen az EL ellenfeleink is ebben a cipőben járnak és az Espanyol vasárnapi példája is mutatja (hazai pályán kaptak ki 3-1-re), hogy azon csapatok akik ehhez a terheléshez nincsenek hozzászokva, bizony simán hasra tudnak vágódni. Ráadásul a spanyol bajnokság sokkal erősebb és pörgősebb, a Real Sociedad a tavalyi bajnokságban hasonló játékerőt képviselt mint az Espanyol, mégis simán győzött. Ha nekik is nehéz megbirkózni a kettős terheléssel, akkor vajon nekünk hogyan fog sikerülni. Röviden és tömören: nyögvenyelősen. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

2019.IX.22. ZTE – Ferencváros: 1-2

Cserejátékosai nyerték meg a mérkőzést a Ferencvárosnak

Remek hangulatban, közel 11 ezer néző előtt sokáig vezetett a Zalaegerszeg, de a végén a bajnok örülhetett.
Sokáig vezetett a Ferencváros ellen a Zalaegerszeg, de a vendégek két cserejátékosuk révén fordí­tani tudtak (1–2) a labdarúgó NB I 2. fordulójából most bepótolt bajnoki mérkőzésen.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

2019.III.23. Ferencváros – ZTE: 2-2 (edzőmérkőzés)

Felkészülés: hiába fordí­tott a Fradi, ikszelt a ZTE-vel

A rendhagyó módon háromszor harmincperces találkozó négy gólt hozott.
A labdarúgó NB I-es Ferencváros felkészülési mérkőzésen 2–2-es döntetlent játszott a másodosztályú Zalaegerszeggel.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Kereki Zoltán: 65

kereki-zoltanKereki Zoltán (1953. július 13., Kőszeg) a Kőszegi Textiles SE (1963-71), a Körmendi MTE (1971-73), a Haladás VSE (1973-79: 163 bajnoki / 33 gól; az év labdarúgója: 1976), a ZTE (1979-84: 152 bajnoki / 17 gól) és a Wacker Innsbruck (1984-86) játékosa. A magyar válogatottban 1976 és 1980 között 37 találkozón lépett pályára és 7 gólt szerzett. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

2014.IX.17. LK, Ferencváros – ZTE: 2-0

Ligakupa: laza Fradi-siker a ZTE ellen, Lamah-val a fedélzeten

Nem kellett megerőltetniük magukat a sikerért a zöld-fehéreknek, csereként debütált a belga válogatott.
A labdarúgó Ligakupa 2. fordulójának utolsó mérkőzésén a Ferencváros a Zalaegerszeget fogadta, és könnyedén nyert ellene 2–0-ra.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Feljegyzések a fotelból – Pokolból a Mennyországba

Ahhoz elég nagyot kéne füllentenem, hogy azt állí­tsam, a szokásos mérkőzés előtti idegesség lett volna úrrá rajtam vasárnap reggel. Lassan már megszoktam, hogy ez a fajta feszült várakozás, az egész napos bizsergető érzés úgy illant el az elmúlt évek alatt, mint ahogy a viharos szél „tüntette” el a meggyfák virágszirmait. Ehhez meg húsvétnak sincs köze, főleg a főtt sonkának mely hústartalma úgy tűnt el az évek során mint a Fradi bajnokesélyes álmai. Évekkel ezelőtt anyám már reggel felrakta a sokát főzni, melynek illata estére a lassú fortyogás közepette körbelengte az egész házat és olyan állapotba hozta az í­zlelőbimbóinkat, hogy mire a húsvéti vacsorára került sor még arra sem volt alkalma, hogy sóhajtson egyet, mert azonnal eltűnt a család férfitagjainak falánk torkán. Ma meg a „spárgával” fogságba ejtett műsonka a kukta szorí­tásában fél óra alatt kész. Ezzel oda az illúzió, oda a feszült várakozás és oda az egész húsvéti hangulat. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

2012.IV.8. ZTE – Ferencváros: 2-3

A labdarúgó NB I 23. fordulójában a Zalaegerszeg hiába vezetett hazai pályán Kocsárdi Gergely büntetőjével és Máté Péter fejesével 2–0-ra a Ferencváros ellen, a vendégek Marko Simic találatával és a csereként beálló Juha Hakola duplájával fordí­tottak. Hakola második gólját a lefújás előtt, a 92. percben szerezte meg. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Kiegyenlí­tett örökmérleg Zalaegerszegen

zte_ftc_kicsi

1972 októberében Juhász „Juci” kezdte meg a gólgyártást. Két góljának köszönhetően 2:0-ra verte a Fradi az újoncot a Népstadionban 4.000 néző előtt. A két csapat 68. (Zalaegerszegen a 34.) bajnoki mérkőzése következik. Ez történt a múltban. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Feljegyzések a fotelból – Az egyiknek sikerül, a másiknak nem

A reggeli kávém mellé desszertként mindig sportújságot tálalok fel magamnak. Vasárnap reggel azonban egy kicsit lusta voltam ahhoz, hogy elsétáljak a város ma már egyetlen újságosbódéjához. Pedig évekkel ezelőtt, amikor még főleg szombaton voltak a bajnoki mérkőzések, elég volt kinyitnom a szemem vasárnap reggel és már pattantam is ki az ágyból és rohantam az újságoshoz, nehogy elvigyék előlem a reggeli desszertemet. Alig vártam, hogy kézbe vegyem, hogy érezzem az újságpapí­r semmihez sem hasonlí­tható zizegését. Bár tudtam az eredményt, de már ott bele kellett lapoznom, hogy megnézzem az osztályzatokat és azt, hogy vajon hanyadikok vagyunk a tabellán. Ezen túl meg ismerősökkel is összefutottam – volt olyan akivel csak ott találkoztam éveken át – és percekig ecseteltük a forduló eredményeit. Egyben általában egyetértettük: a Fradi megérdemelten nyert. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Tapolca, 2026. január 10.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK