Az FTC dí­jai, dí­jazottjai: Toldi vándordí­j

„- Szeretnék egy olyan vándordí­jat felajánlani, amelyet minden évben az FTC legjobb formában lévő labdarúgója kap kiemelkedő teljesí­tményéért.”

Toldi Géza 1973-ban elhangzott mondatait tett követte, s az 1973/74 évi bajnoki szezontól megkezdődött a trófea vándorlása.

Az egyetlen probléma magával a vándordí­jjal volt. Toldi Géza sehol sem kapott elképzelésének megfelelő serleget, í­gy az első dí­jazott ideiglenesen „csak” egy fémlabdát kapott.

Toldi később Spanyolországban egy í­zléses, dekoratí­v trófeára bukkant, amelyből vásárolt egy nagyobbat és néhány kicsit. Az előbbit örökös vándordí­jnak szánta, a kicsiket pedig a jutalmazott játékosoknak, emlékül.

A Spanyolországból hozott kicsinyí­tett trófeamásolatok azonban 1977-re elfogytak, újrarendelni pedig nem lehetett belőlük, mert a gyártó cég megszűnt.

Toldi Géza Budapesten csináltatott másolatokat Fekete Géza szobrászművésszel, aki 1974-ben a klubház falára a régi pálya réz-domborművét is megalkotta.

… és akik a dí­jat elnyerték:

1973/74 – Bálint László

Toldi az új üllői úti stadion első nemzet­közi mérkőzése, az FTC-Telstar találkozó előtt, ünnepélyes keretek között, az FTC-szignál hangjait követően adta át dí­ját. Még nem az „igazit”, de Bálint a fémlabdának is örült.

1974/75 – Bálint László

A szakvezetés ismét Bálintra szavazott, í­gy az új trófeát is ő vehette át először. Mivel Toldi Géza ekkor nem volt idehaza, a tró­feát az ő megbí­zásából Hargitai Károly az FTC akkori elnökhelyettese adta át az FTC- Kaposvári Rákóczi bajnoki mérkőzés előtt.

1975/76 – Martos Győző

Új név került a vándordí­jra. A kitűnő for­mában lévő Martos Győzőnek az FTC—Jeunesse Esch BEK-mérkőzés előtt ismét Toldi Géza adta át a trófeát. Az ünnepélyességet az sem zavarta, hogy az átadásra szakadó esőben került sor.

1976/77 – Magyar István

Ismét egy kupamérkőzés, az FTC—Marek találkozó előtt ezúttal Magyar István vehette át Toldi Gézától a trófeát. A kitüntetett — ezúttal először – csatár volt.

1977/78 – Rab Tibor

A szakvezetés Rab Tibort jelölte a vándor­dí­j-kitüntetésre. Itthon volt Toldi Géza, meg­volt a kupa, rajta a játékos neve, de most a játékos hiányzott! Rab Tibit ugyanis behí­v­ták katonának, í­gy az ünnepélyes átadás ez­úttal elmaradt…

1978/79 – Vépi Péter

A bajnoki szezon egyik legjobb védőjáté­kosa Vépi Péter lett ezúttal a vándordí­j vé­dője. A Pécsi MSC elleni bajnoki mérkőzés előtt Mészáros József, a szakosztály elnöke, az FTC-szignál hangjai mellett adta át a Tol­di Géza-vándordí­jat Vépi Péternek.

1979/80 – Zsiborás Gábor

Először nyerte el Zsiborás Gábor személyé­ben kapus a trófeát, súlyos sérülése miatt azonban csak melegí­tőbe öltözve vehette át az FTC-Beerschot mérkőzés előtt Tolditól, utána leballagott a pályáról, felöltözött, majd sóvárogva nézte az egészséges társakat…

1980/81 – Nyilasi Tibor

A nyolcvanas évek Nyilasi Tibor „jegyében” kezdődtek a Ferencváros számára. Tibi az el­ső alkalommal, 1981-ben az FTC-Videoton mérkőzés előtt Toldi Gézától vehette át a trófeát, mégpedig, de talán ezt mondani sem kell, az üllői úti stadion közönségének üdv­rivalgása közepette …

1981/82 – Nyilasi Tibor

Tibi tovább őrizhette a vándordí­jat, ünnepé­lyes átadás nem volt.

1982/83 – Nyilasi Tibor

Nyilasi Bécsbe szerződött, a trófeát ide­haza a papa őrizte … még egy évig.

1983/84 – nem került kiadásra

A sajnálatosan gyenge teljesí­tmények jelle­mezték ezt a futballévet, „Toldi-utód” sem akadt.

1984/85 – Takács László

A vándordí­jat az FTC-Austria mérkőzés előtt a már halálos beteg Toldi adta át Ta­kácsnak. Toldi Géza a kórházból érkezett a dí­játadásra, de olyan gyenge volt, hogy csak a Springer szoborig tudott a pályára bemen­ni. Itt adta át életében utoljára a fradisták számára oly becses trófeát.

1985/86 – Zsiborás Gábor

Zsiborás már másodszor, ezúttal egy rend­kí­vüli örökrangadó alkalmából vehette át a trófeát Pusztai László szakosztályvezetőtől. A Fradi-pálya ekkor volt 75 éves és az egykori, első ellenféllel szemben a hazalak nyerték a Jubileumi Kupát. Mivel Zsiborás volt a csa­patkapitány, í­gy a meccs végén ezt a kupát is ő emelhette a magasba …

*

Az 1986/87-es kií­rástól a szakvezetés úgy döntött, hogy helyette ezentúl a gólok döntsenek, azaz hogy az FTC „házi gólkirálya”, az NB I-es bajnokság legeredményesebb ferencvárosi játékosa kap­ja a vándordí­jat.

1986/87 – Dzurják József – 13 gól

Az első Toldi-vándordí­jas gólkirály Dzurják volt, a bajnokságban el­ért 13 góljával. A dí­jat az FTC-Vasas mér­kőzés előtt Furulyás János, az FTC labdarú­gó-szakosztályának elnöke adta át.

1987/88 – Fischer Pál – 15 gól

Ismét újonc, Fischer Pál, a maga 15 gól­jával „vésette fel” a nevét a vándordí­jra, amelyet a Ferencváros-Vác mérkőzés előtt Albert Flórián  szakosztály-igazgatótól vehe­tett át.

1988/89 – Fischer Pál – 13 gól és Józsa Miklós különdí­jként

A gólszerzésért ismét az ezúttal 13 gólos Fischer Pál érdemelte ki a trófeát, de az FTC 90. évében a szakvezetés a kitűnően vé­dő Józsa Miklósnak is megszavazta a ván­dordí­jat. A Vasas elleni hazai bajnokságzá­ró 90 perc előtt Hargitai Károly az FTC ügy­vezető elnöke volt az átadó. Az ováció és a taps bizonyí­totta, hogy a vándordí­j-duplázás­sal a szurkolótábor is egyetértett. Fischer egyébként – külföldi szerződése miatt – csak 1989 szilveszterén, a hagyományos évzáró koccintáson vehette át Furulyás Jánostól.

1989/90 – Dzurják József – 18 gól

A jeles csatár 18 góllal érdemelte ki a Toldi vándordí­jat. Ebben a bajnokságban egyébként ő volt az NB I-es gólkirály is! 1990 júliusában rendhagyó módon történt a trófea átadása. Magyar Zoltán szakosztály igazgató az üres stadionban kényszerült az átadásra, mivel „Csöpi” másnap Chemnitzbe, új csapatához utazott.

1990/91 – Fischer Pál – 12 gól

Az FTC-től szintén búcsútvevő Fischer 12 találatával végzett az élen. A kupát Furulyás János szakosztály-elnöktől a Csanádi teremben tartott bajnoki évzárón állófogadáson vette át.

1991/92 – Wukovics László – 11 gól

A 11 gólos teljesí­tmény is elég volt az elsőséghez. A Fradi elsőség is ekkor született, í­gy Wukó az emlékezetes Fradi fiestán 20 ezer tomboló szurkoló előtt a szí­npadon vette át Furulyás Jánostól.

1992/93 – Wukovics László – 12 gól

Az 1992-es őszi idény első Üllői úti meccsén, az FTC-Haladás találkozó előtt Furulyás János adta át a trófeát a 12 gólos csatárnak.

1993/94 – Wukovics László – 14 gól

Megszületett a „mesterhármas”!  Wukovics 14 góljával újra a Ferencváros leggólerősebb játékosaként zárta az NB I-es bajnokságot.

1994/95 – Lipcsei Péter – 14 gól

A Táncsics hajó fedélzetén rendezett bajnoki ünneplés keretében adta át Furulyás János a trófeát.

1995/96 – Nicsenko, Igor – 10 gól

1996/97 – Nicsenko, Igor – 15 gól

Dr. Páncsics Miklós szakosztály-igazgató az 1997-es őszi idény első Üllői úti meccsén, az FTC-BVSC találkozó előtt adta át Igor Nicsenko-nak.

1997/98 – Horváth Ferenc – 13 gól

A trófeát Albert Flórián adta át -mérkőzés hiányában- Toldi Géza vitrinje előtt a székházban.

1998/99 – Szabics Imre – 12  gól

1999/2000 – Horváth Péter – 19 gól

Gyetvai László a 2000/01-es bajnoki idény első Üllői úti bajnoki meccsén, az FTC-Haladás találkozó előtt adta át Horváth Péternek.

2000/01 – Horváth Péter – 15 gól

Sérüléséből felépülve, a Győri ETO elleni Üllői úton rendezett bajnoki mérkőzésen vette át a gólerős csatár.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK