1993.V.16. MTK – Ferencváros 4-3

Az MTK az első félidőben nagyszerű játékkal akkora előnyt szerzett az FTC-vel szemben, amekkorát a vendégek a második félidőben már nem tudtak ledolgozni. A zöld-fehérek sorozatban harmadik veresége azt jelenti, hogy valószí­nűleg elbúcsúzhatnak bajnoki cí­müktől.


MTK – Ferencváros 4:3 (4:0)
Hungária körút, 5.000 néző, V: Piller

MTK: Zsiborás – Hí­res – Turbék, Sztanó, Keresztúri – Talapa, Balog, Vancsa, Zsivótzky (Vincze 60.) – Hámori, Szabó T. (Nagy 67.)

Ferencváros: Balogh – Simon, Szekeres, Telek, Keller (Kuznyecov 46.) – Páling (Fodor 46.), Szűcs, Lipcsei, Albert – Gregor, Wukovics

Gól: Keresztúri (5.), Zsivótzky (28.), Balog (41.), Szabó T. (43.) illetve Fodor (55.), Gregor (69. – 11-esből), Lipcsei (83.)
Sárga lap: Talapa (33.), Hámori (35.), Zsiborás (69.) illetve Telek (21.)
Kiállí­tva: Talapa (65.) illetve Telek (71.)
Jók: Vancsa, Keresztúri illetve Gregor

Rövid idő alatt három alkalommal is szembekerül az MTK és a Ferencváros együttese, hiszen a bajnoki mérkőzés mellett a kupában is találkoznak egymással a csapatok.

A vasárnapi NB I-es pontcsata MTK-rohamokkal keződött, s ennek az 5. percben meg is lett az eredménye. Szabó jobb oldali szögletére a kapus nem mozdult ki, és a védők közé berobbanó Keresztúri az ötösről a hálóba vágta csapata vezető gólját (1:0). Ez után a vendégek kezdeményeztek többet, a 15. percben Lipcsei szabadrugásból a kapufát találta el – ez volt az első ferencvárosi helyzet. Három perc múlva Gregor tört be a 16-oson belülre, lövését azonban Zsiborás kitenyerelte. A 28. percben növelte előnyét az MTK. Balog szöktette a jobb oldalon Turbékot, akinek beadására a hosszú saroknál Zsivótzky érkezett, s a tétovázó Páling mellől a kapuba fejelt (2:0). A 39. percben Gregor lövése centiméterekkel szállt mellé, de ezután újra hazai gólok következtek. A 41. percben Vancsa ügyesen kényszerí­tőzött Hámorival, majd középre gurí­tott, s az érkező Balog a hálóba kotorta a labdát (3:0). Két perc múlva Szabó lépett ki a védők közül, majd ügyesen elcsavarta Balogh mellett a labdát (4:0). A lefújás előtt még Hámori tálalt Zsivótzy elé, aki azonban 8 m-ről kihagyta az ajtó-ablak helyzetet.

A második félidő is MTK-s lehetőségekkel kezdődött, Hámori jobb oldali bombáját azonban védte Balogh. Az 55. percben szépí­tett a Ferencváros, Wukovics visszagurí­tását Fodor vágta 14 m-ről a bal alsó sarokba (4:1). A 65. percben 10 főre fogyatkozott az MTK, Talapa szabálytalankodott, s miután már volt egy sárgalapja, Piller kiállí­totta. Négy perccel később Szekeres fellökéséért 11-est kapott az FTC. A büntetőt Gregor értékesí­tette (4:2). Két perccel később a sárgát már korábban begyűjtött Telek is piros lapot kapott Sztanó fellökéséért. A 82. percben Turbék egyedül vezethette a labdát Baloghra, ám csúnyán mellélőtt. Egy perccel később pedig már 4:3 volt az állás, Lipcsei ugyanis 25 m-ről félfordulattal óriási gólt lőtt Zsiborás hálójába. Így az utolsó percekre is maradt izgalom, a hajrában az MTK-s Balog került kétszer is százszázalékos helyzetbe, ám mindkétszer hibázott.

Az NB I. állása:

1. Vác FC-Samsung 26 16 6 4 42-22 38 pont
2. Kispest-Honvéd FC 26 15 5 6 42-26 35
3. Ferencváros 26 16 2 8 41-25 34
4. Békéscsaba 26 11 10 5 39-28 32
5. Videoton-Waltham 26 14 4 8 38-30 32
6. MTK 26 11 7 8 45-33 29
7. Rába ETO FC 26 8 9 9 32-34 25
8. Siófok 26 9 6 11 31-33 24
9. Csepel-Kordax 26 9 6 11 24-30 24
10. PMSC-Fordan 26 9 5 12 30-33 23
11. Vasas-Smirnoff 26 6 11 9 26-29 23
12. BVSC-Dreher 26 8 6 12 24-31 22
13. Diósgyőr 26 7 8 11 24-37 22
14. UTE 26 4 11 11 26-36 19
15. Nyiregyháza 26 3 12 11 15-29 18
16. Veszprém 26 5 6 15 21-44 16

Góllövőlista:

15 gólos: Répási (Vác FC-Samsung)
10 gólos: Kovács J. (Siófok)
9 gólos: Horváth F (Videoton-Waltham), Balog T. (MTK)
8 gólos: Sallói, Takács (mindkettő Videoton-Waltham), Kámán (Siófok), Kulcsár (Békéscsaba), Wukovics (Ferencváros)
7 gólos: Füle (Vác FC-Samsung), Lipcsei (Ferencváros), Szabó T., Zsivótzky (mindkettő MTK), Bognár Gy. (BVSC-Dreher)
6 gólos: Keresztúri (MTK)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK