Lyka Antal

Az energikus, jól képzett, küzdőképes és megbí­zható „Totó” a védelemben maradéktalanul helytállt. A támadásokat is megfelelően segí­tette. Kisebb gyorsaságát jó helyezkedéssel igyekezett pótolni. Edzőként idehaza és külföldön is eredményesen működött.

Játékosként háromszoros bajnok, háromszoros kupagyőztes, az 1928 évi KK győztes csapat tagja, aki edzőként sem adta alább: kupagyőztes és bajnokcsapat került ki a kezei alól.

1921-ben került az FTC-hez, pályafutását az zöld-fehérek ifjúsági csapataiban kezdte, és már 17 évesen bemutatkozott az első csapatban egy UTE elleni Húsvéti torna meccsen.

Bajnoki bemutatkozása már 1926 őszére esett, azaz a profi korszak újonca volt a „kis Totó”. Becenevét bátyjától örökölte, aki sokat „totojázott” a labdával, í­gy lett belőle kis Totó…

Állnak(balról): Takács I., Amsel, Hungler II. Elől: Lyka II., Bukovi, Obitz

Mivel kezdetben nem tudott a csapatban gyökeret verni, fél évre a Somogyhoz kölcsön adták. A Fradi egyiptomi, majd dél-amerikai túrája idején végleg bejátszotta magát a Fradi világhí­rű gárdájába.

Olyan társakkal szerepelt a fedezetsorban, mint Bukovi és Obitz, majd Furmann és Berkessy, később Sárosi és Lázár.

Lyka Antal jubilál: immár 10 esztendeje játszik a Fradiban. Ott kezdte és ott is akarja végezni. De nem egyhamar. 1921-ben került az FTC-hez, ahol természetesen először az ifjúsági csapatban játszott, majd az amatőr első csapat tagja lett. Onnan szerződtette le a profi Ferencváros. 1927-ben kölcsönadták egy fél évre a Somogynak, de visszakerülése óta jóformán állandóan tagja az első csapatnak. Játszott jobb- és balhalfot, ahogy a szükség kí­vánta. Már hosszabb ideje azonban jobbfedezet. Azt mondja, hogy itt érzi a legjobban magát. Azt mondja, hogy ő most is amatőr játékos, mert szí­vből és kedvtelésből játszik. Hogy pénzt is kap érte? Annyi baj legyen, azért mégis kedvtelésből játszik. Az a kis pénz azért jólesik, szó se róla, hiszen az angol női szabóság ma nem virágzik túlságosan. Hogy mennyire testestől-lelkestől ferencvárosi, mi sem mutatja jobban, minthogy arra a játékra a legbüszkébb, amikor az ifi FTC 13:0-ra megverte az ifi MTK-t, amelyet pedig akkor Jimmy Hogan trení­ro­zott!

(Sporthí­rlap, 1931. augusztus)

*

Az 1938/39-es idényben még a csepelieknél játszott rövid ideig, majd 1942 kora őszén Tóth Potya István (aki ekkor a klub sportigazgatója volt) mellett edzősködni kezdett. Az idény végén kupagyőzelemmel zárt a bajnokságban bronzérmes csapat. 1948-ban visszatért és ekkor aratta legnagyobb edzői sikerét, a legendás 1948/49-es bajnokcsapatnak ő volt a mestere.

Több magyar csapatnál is megfordult (Budafok, BSZKRT, Csepel, Ózd, DVSC, Veszprém, Kecskemét). Öt évet dolgozott Jugoszláviában a Vojvodina és a Vardar Skopje csapatainál, utóbbi együttessel 1961-ben kupát is nyert.

csapatkep_1948-49_0501

(Nagy Béla, Antal Zoltán, Hoffer József és Hegyi Tamás í­rásainak felhasználásával)

3 hozzászólás a(z) Lyka Antal bejegyzéshez

  • De jó hogy véletlenül rátaláltam erre az oldalra! Lyka Antal és Lyka János az anyai nagymamám, Lyka Hedvig testvérei voltak, sajnos én már nem ismerhettem őket. Csak a nagymamám által gyűjtött relikviák, újságkivágások maradtak rám. Én azt gondoltam, hogy az Antal-ból származik a Totó becenév, hiszen, ha a „totjázás”-t a szavak általánosan elfogadott értelmében olvassuk, az nem túlzottan pozití­v, és azt gondolom, hogy nem adott volna lehetőséget Totó I. számára, hogy a legjobbakkal együtt játsszon. Azonban örömmel olvasok az oldalon róluk a jövőben is minden információt! Köszönettel a szí­vmelengető, pozití­v véleményért és hozzászólásokért!

  • Egyetértek Lacimadárral. Nálam a három abszolút csúcs, bár nyilván szubjektí­v, a ’32-es 100 %-os bajnokság, a ’49-es 140 gólos csapat és ’65, a VVK-siker (KEK-döntőt, BL-t stb. nem degradálva, de összevetve a magyar foci nimbuszát is az elért eredmények időpontjában is). Ebből a három hegyoromból Lyka az első kettőre is felkaptatott, előbb mint játékos, aztán mint edző. Nagy főhajtással tartozunk itt és most, uraim. (A másik hasonló kvalitás – megint nem más nagy játékosaink és trénereink ellen! – Mészáros Dodó bácsi, mint ’49-es játékos és ’65-ös edző).

  • Ő is egy Fradista legenda volt, emlékezzünk rá egy percre, aki befért a 100 %-os bajnokcsapatba( a világ akkori egyik legjobb csapatába) azután edzőként a világ (akkori) egyik legjobb csapatát edzette… nos, az tudott valamit! Kedves fiatal (50 év alatti) barátaim! Ő volt az akkori Pep Guardiola, ez í­gy mond valamit?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK