Dr. Lakat Károlyról, a magyar labdarúgás és az FTC kiemelkedő egyéniségéről a Fradi futball-múzeumban termet neveztek el. Láthatók ott a teremben a hajdani trófeák. Lakat sikereit hirdető érmek, kupák, emléktárgyak, A klub úgy is tisztelegni kíván emlékének, hogy a nevezetes teremben esetenként 13 perces interjúkat rögzít a meghívott vendégekkel. Hogy miért éppen 13 percesek ezek a beszélgetések? Nos, Lakat Károly 13 alkalommal viselte a címeres mezt… A plusz 1 perc pedig az emlékezés a Fradi örökös tagjára…
Szűcs Lajos, a Ferencváros Világválogatott játékosa a hatvanas évek kiválósága az első, aki a Lakat Károly-teremben a múlton merenghet.
„Szuper edző, szuper ember volt…”
• Játszottál a régi Fradi pályán?
• Az öreg pályán is fociztam, igaz csak edzéseken. 1966-ban még állt a régi tribün, amikor mi a Népstadionbeli meccsekre az Üllői úti otthonunkban készültünk. No és a hajdani klubházban, edzések után sok felejthetetlen órát töltöttünk.
• Átigazolásod a nemzetközi kupaéletben nem vették „tudomásul”.
• így van, de mi ezt nem tudtuk. Az Inter elleni milánói meccsen csak a találkozó végén derült ki, hogy jogtalanul szerepeltem, hiszen az átigazolásom a kupaszabályok szerint nem „jogerős”. Solti, az Inter magyar származású menedzsere így már a találkozó előtt megnyugtatta fiait: A Fradiban a Szűcs nevű játékos szerepeltetése miatt óvást nyújthatunk be, nos játsszatok nyugodtan… Végül nem kellett óvniuk, hiszen simán kikaptunk.
• 1968-ban már meghívás alapján játszottál, méghozzá a Világválogatottban! Mikor értesültél arról, hogy ilyen nagy megtiszteltetés ért?
• A mexikói olimpia legjobb játékosa címet kaptam, aztán hazajöttünk, mondanom sem kell, hogy aranyéremmel milyen boldog volt a hazatérés. A Fradi pályán pár héttel az olimpia után, az egyik edzés végén tudtuk meg, hogy Flóri, Novák Dezső, Farkas Jancsi és én meghívást kaptunk a riói mérkőzésre. Mit mondjak világválogatottnak lenni, nos örömünk határtalan volt, és büszkék voltunk erre a megtisztelő meghívásra. Aztán nagy élményként, igazi baráti légkörben zajlott a Világválogatott-Brazília mérkőzés.
• A Fradiban kik voltak a legkedvesebb barátaid?
• Úgy érzem, hogy mindenki szeretett, és én is kedveltem mindenkit, A Flórit, a Novák Dezső, a Fenyő, a Géczi, a Juhász Pista no és természetesen a Rákosi Gyuszi egy kicsit még közelebb is állt hozzám, mint a többiek.
• Melyik Fradi meccsedre emlékszel a legkellemesebben?
• Az 1966-os 7:1-es örökrangadóra. Két gólt szereztem, ráadásul amolyan hálószaggató gólok voltak… a labda a sarokban a hálótartó vasra „csavarodott…” Mivel egy meccsen soha nem lőttem két gólt, ez mindenképpen nagy emlék. Azonkívül az Újpestnek, amikor két meccsen a Népstadionban „tucatszám” rúgtuk a gólokat – majd a Megyeri úton egy kupameccsen még hatot – szóval szép emlékek ezek!
• Lakat Károlyra hogyan emlékszel?
• Karcsi bácsi szintén a legek közé tartozik. 1967-ben kerültem a keze alá, és nyugodtan mondhatom, hogy edző volt, akire az ember csak „vigyázzállásban” emlékezhet. Szuperedző volt, a labdarúgás mellett pedig – csupa nagy betűvel – EMBER a javából. A Tanár, hogy mennyire ismerte játékosait, az szinte hihetetlen. Szó szerint a fiai voltunk, persze a közismert szövegével soha nem kényeztetett senkit. Sőt, szúrós beszéde inkább a sértegetés határát súrolta. Az, hogy mennyire ismert bennünket, egy kis eset jut hirtelen az eszembe. Nem voltunk angyalok – ezt ő is tudta -, de a foci, a klub számunkra szent volt. Mi, akárhogyan is alakultak a mindennapok, a pályán aztán kitettük a lelkünket. De ha „lazítottunk”… Nos, az egyik ilyen „lazítás” alkalmából a Pipacs bárban töltöttük a fél éjszakát. Vadas Gyuri a lokál vezetője fel is hívta telefonon Lakat Karcsi bácsit, úgy éjjel kettőkor, mondván, hogy itt mulat a fél Fradi. Tíz edző közül kilenc taxiba ült volna, és jelenetet rendez. Karcsi bácsi a telefonba csak ennyit mondott:
– Ezek a fiúk 5-ig, fél hatig bírják az iramot, jó az „erőnlétük”, ha még akkor is ott lesznek, hívjál fel ismét…
Szóval bízott bennünk, ismerte, „fiait”. A zrikát persze nem hagyta ki. Az esetet követően számtalanszor mondta:
– Alig várom, hogy esti meccset játszhassunk, az én csapatom éjjel tud igazán produkálni. Hja, bárokban készülnek…
A meccsek előtti taktikai értekezletek is alaposan elütöttek a szokásostól. A taktikáról esett a legkevesebb szó. A lelkünket, a szívünket dolgozta meg a Tanár, úgy, hogy alig vártuk, hogy kimenjünk az öltözőből, és rárohanjunk az ellenfélre. Hazaszeretet, klubszellem, a csapatra váró kötelesség és dicsőség, ezek motiválták beszédeit.
A Tizedes utcai otthonába az egyik, „hatvanon túli” születésnapjára meghívott bennünket, régi játékosait. Mit mondjak? Ez is életem felejthetetlen élményei közé tartozik…
(Fradi Újság, 1990. augusztus)
Vélemény, hozzászólás?