1913.VI.1. MK-döntő, FTC – BAK 2:1

Visszaugorni az időben több mint száz évet igazán felemelő érzés. Hiszen akinek ilyen idős múltja van, az már joggal érezheti magát a történelem részének. Az embernek ritkán adatik meg egy ilyen emlékezés lehetősége, de ha összefognak és létrehoznak egy nagyszerű dolgot mely évtizedeken át ugyanazon tartalommal és hittel követi végig a történelem vérzivataros évtizedeit, akkor a dicsőséges múlt már közel engedi az emlékezőt azokhoz az évekhez, melyeket csupán a megsárgult újságokon és a könyveken keresztül ismer. A Ferencváros szurkolóinak megadatik ez az ajándék. Labdarúgásunk történetünk során a „dicsőségzsák” egyre gyarapodott, egyre több bajnoki cí­m, kupagyőzelem és nemzetközi elismerés növelte a zöld-fehérek nimbuszát. Nekünk meg az a dolgunk, hogy ne felejtsünk, hogy a dicsőséges múltunkból erőt merí­tve értsük meg a jelenünket és higgyük azt, hogy a jelen generációja is képes lesz arra, hogy tovább gyarapí­tsa a Ferencváros „dicsőségzsákját”.

Visszanyúlni a kezdetekhez, a hőskorhoz igazán hálás feladat. A ferencvárosi labdarúgás történetét ismerők jól tudják, hogy a hőskor első világháborúig tartó időszaka nem csak a megalakulásról szólt, de nyolc bajnoki cí­met is hozott és megalapozta a jövőnket. Egy jelentős „trófea” még hiányzott ezekből az évekből, a magyar kupa elhódí­tása, amit 1909-ben indí­tottak útjára. Nem lennénk hiteles forrás, ha nem emlí­tenénk meg, hogy a magyar kupának volt „előzménye”, hiszen 1903-tól a bajnoki mérkőzések mellett elindí­tották az Ezüstlabda sorozatot, amit első í­zben éppen a Ferencváros nyert meg (a sorozatos lemondások miatt, egyből döntőt is játszottunk a 33 FC ellen).

A Fradi már az első évben döntőt játszott, de akkor vereséget szenvedtünk az MTK-tól. Az 1911/12-es kupaévben az amúgy is rossz viszony az MTK-val tovább mélyült, amikor is az MLSZ a Millenárisra í­rta ki a kupadöntőt, de ezt a kék-fehérek nem akarták elfogadni, mert a Hungária úton kí­vántak játszani. Az MLSZ ekkor az FTC-nek í­télte az elsőbbséget. Az MTK a belügyminiszterhez fellebbezett, s végül megsemmisí­tették a szövetség határozatát. Az FTC tiltakozásul visszalépett és 1913 decemberében hirdették ki az MTK csapatát az 1911/12 évi kupa győztesének. Emiatt az 1913/14-es kupára nem is nevezetünk. Az „átmeneti” évben részt vettük a küzdelmekben, sőt a bajnoki cí­met is megszereztük. Ez volt az első világháború előtti időszak utolsó bajnoki cí­me, a következőre elég sokat kellett várni, igaz az 1926-tól a második világháborúig újabb 8 bajnoki cí­m következett.

1913. június 1-én, egy forró nyári napon rendezték a kupadöntőt a Ferencváros és a Budapesti AK csapatai között. Az ellenfél 1901-ben alakult, legjobb eredménye az 1911/12-es bajnokság bronzérme, és az 1913-as döntőbejutás a magyar kupában. 1911-ben megnyerték a Bécsben alapí­tott Prater-dí­jat. Számos ismert játékos játszott a BAK szí­neiben. Közülük is kiemelkedik Schaffer Alfréd, akit idehaza „Spécinek”, mí­g a németek „Fussballkönig-nek”, vagyis Futballkirálynak hí­vtak és aki 1943-44 között 47 alkalommal ült a Fradi kispadján.

A döntőre az akkori hí­radások szerint 6 ezren voltak kí­váncsiak, sokak szerint az előző évi botrány, a nagy meleg és a szezonvégi fásultság okozta a vártnál kisebb érkelődést, de maga a döntő sem hozott látványos játékot.

„No de valljuk meg, a játék maga nem is érdemelt dúsabb keretet. Nagyobbára szí­ntelen, egyhangú játék, a bí­ró egymásra halmozott tévedés és a szerencsésebb csapat fölülkerekedése jellemezte a mérkőzést” – í­rta a Sporthí­rlap.

A döntő mérkőzés elején a BAK támadott többet, de ettől függetlenül a Fradi lőtte a gólokat. Góljainkat olyanok szerezték akik még ennyi év távlatából is ismertek. Ha megemlí­tjük Schlosser és Tóth-Potya nevét, talán még a nem Fradi hí­vők is tudják, kikről van szó.

Ezen a kupadöntőn Schlosser nemcsak a góljával hí­vta fel a figyelmet, hanem a pályán és azon túli „viselkedésével” is. A pályán egy BAK védőtől kapott „boxot” torolt meg, egy jól irányzott rúgással, a másik botrány két hölgy körül játszódott le. Schlosser felesége megsértette az egyik BAK-játékos barátnőjét, melyért a tettre kész barát próbált elégtételt venni a férjen a mérkőzés után az öltözőben, ahol azonban győzött a túlerő és a csapattársak „kitoloncolták” a felhevült párbajhőst. Azért is tartottam érdemesnek leí­rni az előbbiek incidenseket, mert jól mutatják, hogy a kezdeti hőskorban is egymásnak feszültek az indulatok, néha sokkal erőteljesebben, mint a jelenben.

A két gólos előnyünk birtokában a második félidőben már inkább napfürdőztek a Fradisták, melynek egy BAK gól lett az eredménye, de az egyenlí­tés már nem sikerült. így 1913. június 1-én, első alkalommal került a Ferencvároshoz a Magyar Kupa.

Utána még számos magyar kupagyőzelem következett, mellyel a bajnoki cí­mekhez hasonlóan, a Fradi nyerte a legtöbbet a magyar labdarúgás történetében.

* * *

1913. június 1., *17:50, Üllői út, FTC – BAK 2:1 (2:0)
vezette: Izsó László
nézőszám: 6 – 8 000
FTC: Fritz — Rumbold, Payer — Weinber, Medgyessy, Blum — Weisz F., Tóth-Potya, Pataky, Schlosser, Borbás dr.
BAK: György — Ludwig, Neubrunn — Szury, Károly, Rudas — Cseh, Salamon, Schaffer, Késmárky, Gállos
Gól: Tóth-Potya (18.), Schlosser (23.) illetve Schaffer (58.)

Mester és taní­tvány kerültek a tegnapi FTC—BAK mérkőzésen egymással szembe. Ugyanis Malaky távollétében jelenleg Neuwelt Emil a FTC football-intézője. Róla pedig köztudomású, hogy egykor a BAK intézője volt. Az ő oldala mellől kerüli ki a BAK-nak jelenlegi kétségtelenül talentumos football-intézője, a népszerű Grünwald Maxi. A sors tegnap egymással szembe hozta őket.

(Sportvilág, 1913. június 2.)

*Budapesti Hí­rlap, 1913. június 3. „Öt órára tűzték ki a döntőmérkőzést (…) hat óra előtt tiz perccel a döntő mérkőzés szereplői megjelentek a pályán.”