1965.III.10. VVK, AS Roma – Ferencváros 1:2
VVK 1965: a kupagyőzelem 14 pillanata – út a döntőig
„Omnes viae Romam ducunt” – Minden út Rómába vezet, tartja a régi mondás. Az ókori rómaiak már tudták (könnyű volt nekik, eltanulták a perzsáktól), hogy egy város csak akkor lehet kereskedelmi és társadalmi központtá tenni, ha mindig út vezet oda. Mint Olaszország és Róma nagy szerelmesének, nekem a kedvenc szállóigén a „Umbilicus Urbis Romae”, vagyis Róma a világ köldöke, mely jelző a legélethűbben fejezi ki a város jelentőségét a történelem, a művészet és a kultúra világában. A harmadik ismertebb mondás szerint „Romát látni és meghalni”, bár ennek eredete már elég kétséges. Vannak akik a babazsúrnak éppen nem nevezhető római birodalomig eredeztetik (annak idején volt is alapja), de sokak szerint inkább Nápolytól „csenték” el a mondást, mely ráadásul nem is olasz eredetű, hiszen azt Goethe írta le az Utazás Itáliában című művében. A mondásokat ismerjük, azt már csak hallomásból, régi anekdotákból, hogy vajon mit is érezhettek a Ferencváros játékosai, amikor repülőgépük egy kis kerülő után, 1965. március 9-én landolt Rómában. Vajon a megérkezés pillanatában felmerült-e bennük, hogy a Trevi-kút, a Szent Péter-bazilika, a Viktor Emanuel-emlékmű, a Forum Romanum, a Colosseum és a Pantheon várná őket, ha aznap este nem kéne megmérkőzniük az AS Roma csapatával, a VVK sorozat harmadik fordulójában.
Akik jól ismerik az olasz labdarúgást azok tudják, hogy Itáliában a labdarúgás északon kezdődött, ott alakultak az első egyesületek, Rómáig a focinak elég hosszú utat kellett megtennie. Az AS Roma több kisebb csapat egyesüléséből alakult 1927-ben, színűk az örök város császári hagyományait követve giallorosso, azaz sárga és bordó.
Róma lehet az örök város, de ebből az érkezés pillanatában nem sokat érezhetett a Fradi különítmény, ugyanis az olaszok elfelejtették fogadni a csapatot. Ez még akkor is méltatlannak számított, ha azokban az években még dúlt a hidegháború, de éppen a labdarúgásnak kellett volna tompítania az ellentéteket. Közel két órát várakozott a csapat a reptéren, mire megérkezett a „felmentő sereg” és a csapatot a szálláshelyére szállította. A bosszúságon kívül azt is elérték az olaszok, hogy emiatt nem is tudtunk már a mérkőzés előtt edzést tartani! Persze az sincs kizárva, hogy nem szándékosan váratták a csapatot, csupán a klubra nehezedő pénzügyi problémák miatt tornyosultak fel a feladatok. Azokban az években a rómaiak sokat áldoztak a csapat megerősítésére, sárga-bordó mezt húzott magára Tamborini, Tomasin és a kor kedvenc játékosa, Angelillo. Meg is lett az eredménye, nőtt a nézőszám és 1964-ben az olasz kupát is elhódították.
Ettől függetlenül a Ferencváros nagyobb névnek számított még akkor is, ha erről az olaszok nem nagyon akartak tudomást venni. Azt viszont örömmel konstatálták, hogy a Fradi két meghatározó játékosa, Albert és Rákosi nem tartott a csapattal sérülésük miatt. Ez mellett az sem szólt mellettünk, hogy nálunk még nem kezdődött el a bajnokság, az olaszok meg több fordulóval a lábukban léphettek pályára. Bár a csapat egy sikeres Afrikai túrán volt túl (olyan válogatottak ellen léptünk pályára, mint Algéria, Libéria, Szenegál), még csak a felkészülési időszak végén tartottunk.
Úgy is indult a találkozó, hogy nagyon forró pillanatokat kell majd átélni. Heves olasz rohamok vezették be a mérkőzést, de a védelmünk és Géczi Pista minden próbálkozást meghiúsított. Talán az elmaradt edzés miatt, de a félidő közepére már ki tudtuk egyenlíteni az olaszok fölényét, sőt egy remek támadás után, a 39. percben, Rátkai egy csodaszép kapásgóllal a vezetést is megszerezte! A közel húszezer olasz arcáról egyből eltűnt a mosoly, és révedten nyugtázta, hogy ha Fenyvesi Máté, aki a 43. percben egyedül tört a kapura, belövi a helyzetet, már az első félidőben a spanyol bíró rászámolhatott volna a Roma csapatára.
A második félidőt is jobban kezdtünk és nyugodt, ügyes játékkal tartottuk az előnyünket, amit a 78. percben Fenyvesi Máté meg is duplázott. Innentől az amúgy is ideges olasz csapat még csapkodóbb játékba ment át, és bár a mérkőzés vége felé egy szöglet utáni kavarodásból szépítettek az olaszok, de utána, ha Varga és Fenyvesi jobban céloz, teljes K. O.-t mérhettünk volna nagynevű ellenfelünkre.
Mindent elmond a mérkőzésről, hogy a lefújás pillanatában az olasz szurkolók a Fradi játékosait tapsolták meg, a hazaikat teljesítményét meg kifütyülték! Ez volt a csapat csattanós válasza az előző napi udvariatlan viselkedésért! Nagyszerű győzelemmel indult az 1965-ös esztendő. A VVK sorozat harmadik fordulóban, idegenben nyertünk és nagy lépést tettünk a továbbjutás felé.
Rómát láttuk, de nem haltunk meg. A győzelmünkkel azt is igazoltuk, hogy bár nagyon tiszteljük az ókori történelmet, de minden út mégsem vezet Rómába.
(lalolib)
1964.09.09., Népstadion: Ferencváros – ZJS Brno: 2-0, VVK 1. forduló 1. mérkőzés 1964.09.16., Brno: ZJS Brno – Ferencváros: 1-0, VVK 1. forduló visszavágó 1964.10.28., Bécs: Wiener SC – Ferencváros: 1-0, VVK 2. forduló 1. mérkőzés 1964.11.04., Népstadion: Ferencváros – Wiener SC: 2-1, VVK 2. forduló visszavágó 1964.11.18., Népstadion, Ferencváros – Wiener SC: 2-0, VVK 2. forduló 3. mérkőzés
Cudicini volt a római kapus? Van köze a volt Chelsea-kapus Cudicinihez? Legalábbis gyanús…
Az olasz wikipédia szerint az apja.
http://it.wikipedia.org/wiki/Fabio_Cudicini
Nagyon szépek és tanulsí gosak a közölt lapok.
1964. Akkor születtem. Erdekes olvasnom ennek az évszaknak sporteseményét.
A vilí g még tudott rajongani (nem Volt sok oka rí , de mégis megtette) a szépért és hí lí s Volt a megají ndékozott szép pillanatokért.
Ma egy tùlzsùfolt vilí gban élünk. Nem könnyû.
Akik a 70-es éveknek az Argentina-lí zí t megismerték és í télték, azoknak az akkori csapat persze többet mond, mert lí tthattí k.
Egyrészt persze ìrigyelem, ha valaki lí thatta Albertékat még jí tszani.
De mí srészt, akkor magam is öregebb lennék.
Amikor még volt magyar foci! Fradi nyert Rómában, A Győr meg bekerült a BEK legjobb négy csapata közé! Lesz még valaha ilyen?