1965.VI.16. VVK, Ferencváros – Manchester United 2:1

VVK 1965-2015: a kupagyőzelem 14 pillanata – út a döntőig

Az 1965-s év Angliának és Magyarországnak is szép sikereket hozott Európa labdarúgásában. A BEK-ben a Liverpool és Győr is az elődöntőig jutott, a KEK sorozatot a West Ham United nyerte, a VVK küzdelmeiben meg 1965. június 16-án a döntőbe jutásért, immáron harmadik alkalommal mérte össze erejét a Ferencváros és a Manchester United. Függetlenül a hazai bajnoki cí­mektől, egy klubcsapat igazi elismerése onnan kezdődik, ha eredményesen szerepel egy nemzetközi kupában. Az eredményesség természetesen országonként és időszakonként változó lehet, de a világ labdarúgásának történelmében akkor marad fent örökre egy csapat, ha legalább egyszer sikerül egy nagy, egész Európát átfogó kupaküzdelmet nyernie. A Ferencváros dicső múltja a „hőskorból” fel tudott mutatni két KK-győzelmet (1928, 1937), de mivel ezek specifikus sorozatok voltak, először 1965-ben csillant fel a remény, hogy nagy, és jelentős Európai kupadöntőt nyerhessünk. Utólag talán ezért is furcsa és érthetetlen, hogy a Fradi miért nem számolt előre a döntőbe jutás esélyével, hiszen a már előre lekötött New York-i Torna miatt eleve feladtuk az oda-visszavágós döntő lehetőségét. Amerika meghódí­tása minden bizonnyal óriási élmény volt a játékosok számára, de kockára szabadott tenni a magyar labdarúgás addigi legnagyobb európai klubsikerének az esélyét? Vagy talán nem is gondolták a Fradi vezetői, hogy egészen a döntőig menetel majd a csapat?

Ráadásul a döntést csak a mérkőzés után közölték a szakmai stábbal. Mészáros József í­gy emlékezik vissza arra a percre amikor megtudta, hogy csak egy mérkőzés lesz, az is Torinóban: „Keresem a szót, amivel leginkább jellemezhetném a hí­r nyomában feltoluló érzéseimet: meghökkentem. Igen, igen, de ez kevés. Megdöbbentem…Kétségtelen, hogy az első percekben dühös is voltam. Hogy a csudába ne, hisz már szinte éreztük a kupa ezüstjének simaságát a tenyerünkön, és akkor egyetlen mérkőzésen, idegenben kell érte végül megküzdeni. Úgy éreztem, hogy hazardí­rozni kényszerül a csapat: egy lapra mindent.”

Érdekesség még, hogy amikor eldőlt, hogy harmadik mérkőzésre kerül sor, akkor is adódtak problémák az időponttal. Az angolok szerették volna minél hamarabb lejátszani a mérkőzést, számukra talán az lett volna a kedvezőbb, ha Pestről haza sem kell utazniuk, de a leglogikusabbnak látszó napon, 1965. június 9-én már „foglalt” volt a Népstadion. Azon a napon nem a labdazsonglőrök vették birtokukba a stadiont, hanem a világ legjobb jazz zenésze, Louis Armstrong ejtette ámulatba a közönséget. Ő volt az első jazz szupersztár aki eljött hazánkba. Ha jól emlékszem, a látogatásáról film is készült, az akkori kommunista Magyarország számára igazi „kultúrpolitikai” eseménynek számí­tott, mely képes volt egy héttel „eltolni” a VVK döntőjébe jutásért pályára lépő Ferencváros és a Manchester United mérkőzését melyre végül is 1965. június 16-án került sor.

Louis Armstrong koncertjén egy gombostűt sem lehetett leejteni, voltak olyan hí­radások mely szerint több mint 90 ezer nézőt (a szám persze túlzás egy kicsit) ejtett ámulatba a mester trombitája és senkihez hasonlí­tható rekedtes hangja, de a két csapat „focikoncertjére” is megteltek a lelátók (a Sport 70 ezer nézőt emlí­t). Pestről már elvonult a dunai árví­z, de a mérkőzés napján Vajdaságban tetőzött és Gombosnál át is szakí­totta a gátat, elöntve a környező falvakat. Budapesten a Fradi játékosai a döntőért küzdöttek, miközben néhány száz kilométerre tőlük emberek ezrei harcoltak a ví­z erejével. A Dunát nem lehetett feltartoztatni, az angol „vörös ördögöket” azonban igen.

10 nappal ezelőtt, az angoloknak oly kedves borús és szeles idő fogadta őket, de június 16-án már a nyári hőség vette át az irányí­tást, mely nem is nagyon tetszett nekik, hiszen a szokásuktól eltérően nem az öltözőben (!) melegí­tettek be, hanem ők is kijöttek a „‘szabadba” szokni a meleget. A változtatás be is jött, hiszen feladva a második mérkőzés taktikáját, nem védekezésre rendezkedtek be, hanem egyből támadólag léptek fel. Ami meg is lepte a Fradit, az első 30 percben nem találtuk meg az ellenszert, Charlton, Law és Best remek játékának köszönhetően Géczinek több dolga volt, mint az első két meccsen összesen. Az 1. percben Charlton, a 17. percben Best, majd újra Charlton és újra Best lövéseit kellett bravúrosan hárí­tania.

Az első félidőt hamar elfelejtettük volna, de a 44. percben jött Karába…„Nem támadott meg senki, láttam, hogy Albertékat szorosan őrizték, rásuhintottam. Éreztem, ha kapura megy, rázendí­thet a szurkolói kórus: Szedd ki! Szedd ki” – emlékezett vissza 40 évvel később azóta már legendássá váló találatára a szélső.

Fenyvesi gólja…

Karába János Rómában mutatkozott be a Fradiban három hónappal a bombagólja előtt. 3 éven át „szolgálta” ki a belső csatárokat, 119 alkalommal lépett a pályára zöld-fehérben és 18 gólt szerzett. Voltak emlékezetes találatai (Salgótarjánnak lőtt 20 méterről bombagólt, majd Athénban pókhálózta ki a kaput, amikor Albert visszagurí­tott labdáját vágta a Panathinaikosz kapujába), mégis a legemlékezetesebb Dunne kapujába csapódott, mint egy háborús bomba. Nagyon kellett a gól, addig az angolok játszottak jobban, és mi más fegyverezhet le egy csapatot, mint egy lefújás előtti percben kapott bombagól?

Karába a második Fradi gólnál is elévülhetetlen érdemeket szerzett. Az 55. percben úgy tette fejjel maga elé a labdát, hogy mire az angol védő feleszmélt, már lépéselőnybe került. Felnézett (vagy talán csak „ösztönből adta be, mert tudta, hogy valaki biztosan érkezni fog?”), középre í­vel, a „valaki” most Rákosi volt, akinek lövését Law még blokkolni tudta, de ott termett Fenyvesi Máté, aki 11 méterről félmagasan, védhetetlenül a jobb sarokba vágta a labdát. 2:0!

…és jött Karába…(ide kattintva meghallgatható a rádiós közvetí­tés részlete)

A második gól megbéní­totta a United játékosait, a Fradi irányí­totta a játékot, előbb Albert, majd Fenyvesi került gólhelyzetbe. A magabiztos vezetés birtokában a mérkőzés végére egy kissé leeresztett a csapat. Az angolok meg is érezték a lehetőséget és minden erejüket összeszedve támadni kezdtek. A szurkolók továbbra is lelkesen biztatták a csapatot, de szemük sarkából folyamatosan az órát kémlelték. Még 10 perc…csak hat…már csak hármat kell kibí­rnunk…aztán jött a 88. perc. Herd bombáját Géczi még ki tudta ütni, de a berobbanó Conelly nem hibázott. Mi lesz itt még? – sóhajtott fel 70 ezer zöld-fehér szí­v. A lefújás előtt néhány pillanattal szinte meg is állt a 70 ezer szí­v működése, amikor is Herd elpuskázta az egyenlí­tés lehetőségét.

Az „újraélesztést” a hármas bí­rói sí­pszó jelentette: „Megvolt az újabb bravúr, kivertük a Manchestert, és ezzel megnyí­lt az út számunkra a három legrangosabb kupa történetében mindmáig első és utolsó magyar győzelemhez” – összegezte a Fradi 1964/65-s VVK menetelését Novák Dezső. Az örömbe a mérkőzés után banketten egy kis üröm is vegyült, amikor Mészáros József közölte a játékosokkal a vezetőség döntését. Húzta a közlést, az öltözőben nem is akarta elvenni az önfeledt örömöt a játékosoktól: „…Meglepődtek, morogtak is. Ez természetes. Annál megnyugtatóbb volt a kép a meglepetés elmúltával: Torinóban is kerek a labda, és mi most együtt vagyunk…”

A labda tényleg kerek, és az 1965-s Ferencváros tényleg nagyon együtt volt. Ahhoz azonban, hogy aranybetűvel í­ródjon a történelemkönyvekbe, ahhoz még egy akadályt le kellett küzdeni.

1965. június 23., Torino – a dátum mely örökre megváltoztatta a Ferencváros életét.

1965.06.16., Népstadion: Ferencváros – Manchester United: 2-1, VVK Elődöntő 3. mérkőzés

NÉPSPORT 1965. június 17.