1972.IV.15. Újpesti Dózsa – Ferencváros 0:2
Biztos vagyok benne, hogy kortól függetlenül minden Fradi szurkolónak van olyan idegenbeli derbi az emlékeiben, amit soha nem felejt. A legidősebb korosztály első emlékei a harmincas évekhez köthetők, és ha 1932. április 10, akkor a Megyeri úton 5:0-s győzelem. Ráadásul 100 %-s bajnokság – lehet ezt feledni?! Maradjunk a Megyeri úton, de hagyjuk meg az 5:0-s Fradi győzelmet és ugorjunk a háború kezdeti évéhez, 1940. november 13-hoz, amikor Sárosi doktor mesterhármasával, amit Finta és Kalocsay toldott meg, nyertük meg fölényesen a derbit. Az meg csupán a véletlen műve (vagy talán nem is az?), hogy a bajnokság végén, ha nem is hibátlanul, de 11 pontos előnnyel, 113 lőtt góllal nyertük meg a bajnoki címet. A következő derbire sokan nem csak az eredmény miatt emlékeznek. 1949. szeptember 18-án az Újpest otthonában nyertünk 4:1-re, mely mérkőzésen sokak szerint Kocsis Sanyi addigi pályafutása legjobb mérkőzését játszotta. Az örömbe utólag üröm is vegyült, hiszen ez a mérkőzés volt hét évig az utolsó Ferencváros-Újpest. A Fradi egy évig ÉDOSZ, majd Bp. Kinizsi, az Újpest meg Bp. Dózsa néven szerepelt a bajnokságban. Minél gyorsabban hagyjuk is el ezeket a borzalmas éveket, még akkor is, ha sokak számára éppen a Rákosi rendszer hozta el a legnagyobb sikereket.
A mai „hetvenesek” biztosan nem felejtik az 1958. szeptember 3-i, Népstadionban megrendezett mérkőzést, ahol az alakuló Fradi 4:2-re verte az ősi ellenfelet. Érdekesség, hogy az 1954-től több derbit rendeztek a Népstadionban, a legtöbb esetben a „kettős rangadók” keretén belül. Kivételek persze voltak, bár az Üllői stadion bezárása, bontása majd építése miatt a Fradi 1974-ig pályaválasztóként is ott játszott, de az Újpestnek egy-két alkalommal „megadatott”, hogy a Megyeri úton fogadja a Fradit.
A hatvanas évek derbijeiből nem könnyű egyet is kiemelni, hiszen számtalan remek Fradi győzelemnek tapsolhattak a zöld-fehér szurkolók. Ezek közül az 1966. október 16-i emlékezetes, hiszen 5:3-ra vertük a lilákat úgy, hogy a góljainkon öten osztoztak: Rátkai, Varga, Albert, Karába és Mátrai.
Talán egy kicsit hosszúra nyúlt bevezető után jutunk el a hetvenes évekhez, az Újpest aranykorához. Bár Baróti Lajos „mágikus” Dózsája uralta ezeket az éveket, de ez nem jelentette azt, hogy a Fradi nem tudott diadalmaskodni a lilák felett. A mai bajnoki muzeális beharangozónk kiemelt mérkőzésére 1972. április 15-én került sor, amikor is a Megyeri úton, 10 ezer néző előtt nyertünk 2:0-ra. Abban nem vagyok biztos, hogy erre a mérkőzésre kapásból túl sokan emlékeznének, de ha megemlítem, hogy Páncsics Miklós olyan kiváló teljesítményt nyújtott a két csapat 167. díjmérkőzésén, hogy a másnapi sport 10-s osztályzattal jutalmazta a teljesítményét, mely az első „hibátlan” osztályzata volt a Népsportnak, biztos vagyok benne sokaknak beugrik a mérkőzés.
A Képes Sport sem „fukarkodott”, ott csak jelesig adtak osztályzatot (mint az általánosban), amit Miklós meg is kapott: „Korlátlan úr volt a pályán. Látványosan játszott. Tökéletes védőmunkáján kívül nem egyszer a támadások vezetéséből is kivette a részét. Régen nem látott nagyvonalú, rugalmas és tiszta játékának nagy része van az FTC biztos győzelmében.”
Azért is emeltem ki Páncsics kiváló játékát, hiszen a szurkoló emlékezetében a legtöbb esetben a góllövők maradnak meg, pedig stabil hátvédsor nélkül nem lehet jó csatársor sem, mert ahogy Franz Beckenbauer mondta, hibázni elől lehet, de hátul csak akkor, ha már négy góllal vezet a csapat. Az 1972. április 14-i derbin meg remekül zárt a Vépi-Páncsics-Megyesi hármas. Előttük a Juhász-Bálint kettős szűrte a támadásokat, megakadályozva a tényleg mágikus Fazekas-Göröcs-Bene-Dunai-Zámbó ötösfogat támadásait.
Érdekesség, hogy egy évvel korábban is nyerni tudtunk a Megyeri úton, akkor „csak” egy góllal. A gólt Szőke Pista szerezte, aki az 1972-s derbin is szerzett gólt (az elsőt, a 45. percben). Az 1971-s találkozón is Páncsics volt a mezőny legjobbja, azzal a különbséggel, hogy akkor „csak” 8-s osztályzatot kapott. Kellettek ezek a visszavágók, hiszen elég mély nyomokat hagyott az 1970-s elvesztett bajnoki döntő, amikor 86. percig mi voltunk a bajnokok, majd négy perc alatt megfordult a világ. Azzal nem mondok túl nagy újdonságot, hogy a hetvenes évek a lilák sikereitől volt hangos. 1969-től 9 bajnoki cím, két évben BEK negyeddöntő, 1974-ben BEK elődöntő, és bár soha nem voltam egy lila-fan, de egy-két mérkőzésükre még mindig emlékezem. Főleg az 1973-s, Juventus elleni, ahol már vezettek 2:0-ra, de a végén egyenlítettek az olaszok és továbbléptek. Vagy az előbb már említett elődöntő ahol a Beckenbauer, Breitner, Müller, Hoeness alkotta Bayern volt az ellenfél (1:1). Ez volt az a mérkőzés melyre nagyon szerettem volna elmenni, hiszen hatalmas élmény lett volna élőben látni Franz Császárt, de nagypapám ahhoz túlságosan „vaskalapos” volt, hogy egy Dózsa meccsre elcipeljen.
Talán egy kicsit elkalandoztam ismét, de ezzel arra akartam utalni, hogy bár „ősi ellenfélnek” tartom a lilákat (más jelzőket is írhatnék – de udvariassági okokból ezektől eltekintek), de tisztelem őket, szóljanak bármit is a szurkolói rigmusok (melyeket azért soha nem szabad túl komolyan venni). Mivel csak 1975-től vannak személyes élményeim, így azt nem tudom, hogy 1972-ben milyen viszonyban volt egymással a két szurkolótábor, ezért most inkább röviden összefoglalóm a mérkőzésen történteket.
A vezetést a 17. percben szereztük meg. A keresztező Maurer a kaputól 18 m-re fellökte Albertet. A szabadrúgást Szőke végezte el, a sorfal felett a bal felső sarokba csavarta a labdát, 1:0! Három perc múlva Kü 18 méterről a bal kapufát találta el, s a visszapattanó labdát Albert 6 méterről fölé vágta! Vörös Béla két szép védése után ismét Fradi akció következett: Branikovits a jobbszélen lefutotta a védőket és 10 m-ről laposan a jobb sarokba helyezett, 2:0! A II. félidőben Mucha és Bene bombái okoztak izgalmakat, de mindkét lövés a kapufán csattant. A mérkőzés végén nagy tapsot kaptak a fiúk különösen a mezőny legjobbját, Páncsics Miklóst éltették sokáig.
Páncsics mellett Vörös Béla is nagyszerű teljesítményt nyújtott. A tehetséges kapus két bajnoki szezonban állt a Fradi rendelkezésére Géczi mögött. 14 alkalommal védett zöld-fehérben, tagja volt az 1972. évi MNK győztes csapatnak továbbá az UEFA kupában az elődöntőig menetelő együttesnek. A Wolverhampton elleni mérkőzések során ő állt mindkét találkozón a kapuba. 1981-ben, mindössze 34 évesen gyógyíthatatlan betegségben hunyt el.
Tisztában vagyok azzal, hogy a fenti „emlékezés” nagyon is zöld-fehérre sikeredett, hiszen ha megnézzük a két csapat statisztikáját, akkor abból kitűnik, hogy a Megyei úton (Szusza Stadion) a lilák eredményesebbek nálunk. Tudom azt is, hogy ha ők barangolnának a derbik múltjában, egészen más mérkőzéseket említenének meg.
De ez így van rendjén, a két csapat 109 éves történelme mindkét fél számára nyújt bőven emlékezni valót.
(lalolib)
12 hozzászólás a(z) 1972.IV.15. Újpesti Dózsa – Ferencváros 0:2 bejegyzéshez
Vélemény, hozzászólás?
Úgy gondolom, hogy még el kell telnie néhány évnek ahhoz, az FTC-MTK-Újpest hármas egymáshoz való viszonyáról tárgyilagosan lehessen beszélgetni. Szerintem eleve három korszakra kell bontani a csapatok történelmét. Az tény, hogy a húszas évekig a Fradi-MTK számított derbinek, de én inkább a társadalmi eseménynek nevezném. Akik ismerik a két csapat történetét, azok tudják, hogy a gyökerek nagyon is egy tőből fakadtak, de ezen nem is lehet csodálkozni, hiszen azokban az években a csapatok mögött mecénások (gyártulajdonosok, ügyvédek, kereskedők) álltak.
Az igazi fordulat a harmincas években kezdődött, amikor a politika kezdett beleavatkozni a sportba. Először nem direkt módon, de a 38-s első zsidótörvénytől kezdve már az MTK sorsa meg volt pecsételve (1940-45 között nem is létezett az MTK).
Az MTK már a 30-s évek elején visszaesett, melynek következtében a Fradi és az Újpest felváltva nyerték a bajnokságokat. Szerintem innentől vette át a Fradi-Újpest a derbi jelzőt, amit ki sem engedett a kezében a mai napig.
A három csapat egymáshoz való viszonyát az ötvenes évektől a rendszerváltásig már kizárólag a politikai hatalom határozta meg. A Fradit is fel akarták számolni (1950-56), az Újpestből is először Budapesti Dózsa lett, plusz a belügyhöz került. Szerencséjükre a hatvanas években egy olyan ember állt a belügy élén (Benkei András), aki ahhoz túl nagy befolyással bírt a politikára, hogy ezt ne „éreztesse” a fociban. Meg is lett a hatása, gondoljunk csak a Baróti mester mágikus csapatára.
Talán ebből következik, hogy a hetvenes években a „gulyás-kommunizmus” már sokkal többet engedett meg az embereknek, és nem csak a hétköznapokban, de a lelátókon is. Tudom, hogy régebben is voltak kisebb-nagyobb csetepaték, de a két szurkolótábor egymásnak feszülésének a kezdetét én a hetvenes évekre teszem.
Lehet, hogy csak azért, mert arról már vannak emlékeim. 😉
Kedves lalolib, érdekes, amit írsz… nem fantasztikus, hogy könyvek tucatjait lehetne írni a Fradi-MTK-Újpest „Szentháromság” történetéről???? Visszaemlékezéseidből ki ne felejtsd, hogy amikor a MötöKát akarták megszüntetni (1940), az egész Fradi verte az asztalt, hogy ezt nem lehet! 1945: a Fradit (mint fasiszta csapatot . hogy lógna Jaross még ma is a kötélen!) akarták – nem is szovjet, hanem jugoszláv logika szerint – megszüntetni, Salamon Béla bácsitól kezdve minden MTK-s tiltakozott… persze, legyünk őszinték, mindkettőben volt nem csak érzelmi, hanem üzleti érdek is…. Még egy dolog, mellesleg: most, amikor a lilák nyakán volt a kés, MI tiltakoztunk… nem emlékszem a violák 2006-os kiállására… erről csak ennyit… erkölcsileg… ők csak röhögtek rajtunk… a Legfelsőbb Bíróság által törvénytelennek kimondott verdikten… Nem akarom a Lokit bántani, de jogilag 2006-2009 között nem volt TÖRVÉNYES bajnokság Magyarországon…
Egészen megfeledkeztem a bécsi „sògorok”-ròl.
Ott is a lilí k („Veilchen”; vagyis ibolyí cskí k-nak nevezik a Rapidosok ôket) a zöldeknek nagy riví lisai.
Most ki iportí lta ezt a zöld-lila ellentétet nem tudom.
Hasonlò kiindulòpont a közös (Rapid/FTC) lila-allergií jí nak megintcsak a gazdasí gi viszonyokat tenném felelôsé.
Hütteldorf — vagyis szegénynegyed és belví ros, vagyis Austria. Itt a „prolik” ott a „dùsgazdagok”.
Azonban ez csak a 20-as évekre vonatkozhat.
Aztí n a Politika alapossan belejí tszott. Gondolom, hogy hasonlò politikai beí llìtottsí gokat talí lní nk a bécsi és budapesti lilí kní l, illetve zöldeknél.
Azonban ez megint csak feltételezés.
Az Ùjpest — mindig valamilyen „rendôrcsapatnak” nevezték el. A „Dòzsa” megjegyzés pedig a Dynamo-féle í llami sport-egyesületek csoportjí ba sorolja a lilí kat.
Gondolom — eleinte a 20-as években — nem kis arí nyban az Ùjpest mint a Chinolin-nagygyí rak í ltal tí mogatott „dùsgazdagogknak” néhzhették Ferencví rosban. Ôket a „proli-csapat” bélyegzô illete sokí ig. Hasonlòan a Rapidhol azonban megfordult a demokrata, feltörekvô középosztí ly is ní luk és még értelmiségieket is lehetett talí lni köztük.
Erdekes milyen kevés értelmiségi jí tékost (dr.) talí lni a Dòzsí ban.
Olvastam nemrégen egy sví jci sportlapban a Hungaria feloszlí sí t illetôen, hogy az MTK vezetôsége felkérte a szurkolòit, hogy ne a Fradi tí borban menyenek, hanem a Vasast pí rtoljí k.
Lehetne azt mondani, hogy az MTK és a Fradi — bí r hasonlò tí rsadalmi rétegbôl összetéve — politikailag ellenkezôk lettek volna ?
A Sparta-MTK pí rosìtí sok (KK) nem véletlenek. Mindkettôjük a szocializmusnak nemzeti irí nyzatù csapatait prosìtsí k.
A Fradi-Slavia pí rosìtí s meg a demokrí cií t ví lalò csapatok pí rosìtí sa
Amit itt ìrok persze csak feltételezések. Valòjí ban nem tudok ròla semmi biztosat.
Laci druszám, érdekes, amiket írtál! A nagycsapatok közül tán tényleg nálunk volt a legtöbb „dr”….
kíváncsi lennék, egy svájci sportlap mit írt erről? Sebes Gusztáv könyve szerint ők, a mötökás kommunisták adták ki a jelszót, hogy irány a Vasas! persze, hülyén néztek volna ki Fradistaként… Ha az Arsenal megszűnne, a szurkolóik nem lennének Tottenham–fanok, felszólításra sem… nem tudom, kedves László, mely városban élsz, de ha jól tudom, Svájcban csak 1 komoly városi rangadó van, a GC – FC Zürich….. kíváncsi lennék, melyik a népszerűbb? Ott milyen a társadalmi beágyazottság???
Szia Lalolib: Röviden tudok csak ví laszolni, mert valahol a padlí son kullognak a kòpií k, melyeket a (sví jci) nemzeti könyvtí rban csiní ltam és évszerint hevernek még.
Ahogy tudod a KK jelenleg a fôtémí m, habí r itt ott elkalandozok mí s vizekben is.
Ahogy mondod Sví jcban a GC-FC Zürich Volt sokí ig a derby, hiszen mindkét csapatnak a stadionjí t ugyanabban a ví rosban (Zürichben) talí ljuk. Voltak még mí s Zürichi csapatok is, de jelenleg vagy nem léteznek mí r, vagy a harmadik osztí lyban fociznak.
A GC-FC Zürich-derbyt azonban most felví ltotta az FC Basel-FC Zürich talí lkozò, melynek a döntôért valò harcért egy pí r evvel ezelôtt elégg dramatikus vége lett.
A GC a „dùsgazdag”-ok (Dolder-Hotel) csapata. Egy ideig sok pénzük Volt, azonban ôk is ugyanabba a lyukban estek mint Magyarorszí gon a Dòzsa most. Ezzel jí rt a rossz szereplésük a Bajnoksí gban.
A GC Sví jc Fradi-ja, ami a rekordbajnoksí got illeti. Az FC Zürich azoban inkí bb a Fradi szive és lelkesedéséhez hasonlò és a szurkolòi egy ideig épp oly „hìrdedd”-ek voltak mint a Fradié.
Persze ezeknek a Zürichi Cluboknak is hìres vezetôi voltak. Az FC Zürich-nek példí ul a 70-es években egy Nägeli (elônevit jelenleg nem tudom mí r) nevezetû ember Volt, aki mindig szivart szivot és egy tabakos Volt.
Az FC Zürich a tí rsadalmi rétegétôl fogva is inkí bb a Fradira hasonlìt, hiszen a munkí sok, a dií kok és itt ott az értelmiségiek szurkoltak neki.
Mint ní latok Magyarorszí gon a vidéki csapatok nagyon feljöttek. Vegyük példí ul az FC Basel-t, melynek a hí ta mögött a hìres Novartis vegyészgyí r í ll. Ahol pénz van…
Az FC Zürich 1924-ben nyerte az elsô bajnoki cìmét, azonban sosem jí tszott a KK-ban. Egészen mí s a helyzet a GC-vel. ô szerepelt egy pí rszor. (Alapossan el is poroltí k).
Ahogy értesültem (van egy cikkem 1924-bôl) az FC Zürich-et középiskolí sok és egy néhí ny értelmiségi alapìtottí k, vagyis annak az élére í lltak.
Hogyan lett a „proli”-k kedvenc csapata azt nem tudom. Lehet, hogy a GC-nek hìre („Dolder-Club) eltaszìtotta a szegényebb réteget és hat akkor a „mí sikat” ví lasztottí k. Erdekes lenne utí nna mennem. De ezt egy mí s alkalomra tolom.
Az FC Basel azonban mindig komoly ellenfélnek szí miìtott. („FCB”-nek nevezik és nemcsak ez, hanem a szìnek (piros-kék) és az alapìtí si év (1899) megfelel a katalí n csapatéével).
A Hungarií t tí rgyalò cikket hamarosan el fogom küldeni.
Aki azt gondolní , hogy Zürichben talí ltí k volna fel a focit Sví jcban az alaposan téved. Sem Zürich, Sem Basel nem kecsegteti el ez a kitüntetés. St. Gallen Volt. Az FC St.Gallen Sví jc legîdôsebb csapata, amely az elsô osztí lyban jí tszik.
Magyarorszí ghoz inkí bb a Berni csapatok í llnak közelebb.A Young-Boys példí ul, melyik a t?izese években jí rt Magyarorszí gon.
Ami a Berni csapatokat illeti, hozzí kell fûznöm, hogy a Zürichi „Young Fellows” csapat és a Baseli „Nordstern” mindkettôje meghivta a Fradi-t és az MTK egy közös meccsre 1932-ben.
Akkor nem csak a Berniek í lltak közel a Magyar csapatokhoz, hanem a Baseliek és a Zürichiek is.
Az FC-Zürich-FTC talí lkozò Volt a, amelyre apí mal személyiesen lí togattam el a 80-as években Zürichben (a Letzigrund Stadionban lí ttam elôször jí tszani az FTC-t). Nyilasi mí r nem focizott, azonban Szokolai még.
Most is sajní lom, hogy pont akkor „nyiffant” ki a felvevô-gépemben az ellem.
Még mindig sajní lom. Képzeljétek el, ha Super-8 filmel tudní k szolgí lni a tempofradi.hu-nak ezzel a filmel.
Azonban van egy mí sik filmem, amelyet 1982-ben az Üllôi ùton vettem fel.
Rajta lí thatòk edzôdô fiatal jí tékosok. Aztí n a csapat is „oda í llt” és a Stadion-t fel tudtam venni. Erdekes lenne megtudni, hogy kiket örökìtettem meg a Super-8-as filmemen.
Ne felejtsük, hogy az MTK szurkolótáborának jelentős részét elvitték Auschwitzba… nem, mintha nem lett volna rengeteg Fradista is közöttük… utána kivándoroltak, majd kezdtek kihalni…. a ’60-as évektől nem képződött az MTK-nak szurkolói utánpótlása… elég szomorú… ha a Fradi-MTK maradt volna folyamatosan az örök derby (pl. az ötvenes években a Fradiba igazolták volna Bozsikot és Puskást), ma a Barca-Real, Boca-River és a Celtic-Rangers mellett emlegetnék világszerte…
Erdekes lenne kiderìteni, mikor lettek a zöldek és a lilí k ércriví lisok.
A Jòzsef-í ltal közölt Barcs cikkben (1946) az MTK szerepel még mint a Fradi „örökrangadò”-partnere
Mivel találtunk olyan 20-s évekbeli újságot ahol már „derby”-ként említik a Fradi-Újpestet, így azóta minden bizonnyal. Ehhez ha még hozzávesszük, hogy a 30-s éveket ez a két csapat határozta meg (felváltva nyerték meg a bajnokságokat és KK-t is nyert mindkét csapat), akkor a jelenben is érezhető „feszültség” elég régre vezethető vissza.
Saját olvasmányaim alapján a 20-as, 30-as években már majdnem annyi botrány, verekedés, tömegoszlatás volt egy Fradi-Újpesten, mint egy Fradi-MTK-n… a 20-as évektől még „csak „derby” volt, az MTK elleni meccset már akkor örökrangadónak hívták… az MTK feloszlatása után évekig az Újpest maradt egyetlen riválisnak (számbelileg, mert játérekrőben a Csepel és a NAC is ott volt)… Nálatok is olvasható, hogy a ’60-as évek elejéig-közepéig még az MTK-derby volt A rangadó…valamely ötevenes évek végi meccstudósítás szerint a Fradi-MTK-n az ország két legnépszerűbb csapat csapott össze… halvány emlékeim szerint a ’60-as évek közepén-végén a Vasas elleni volt az „országos meccs”, amit MINDENKI várt… szerintem akkor a Vasas volt a 2. legnépszerűbb klub…ez az engesztelhetetlen gyűlölet egymás iránt igazából a Bene-féle „csodadózsa” idején tartósult, szerintem, amikor évekig örök másodikok voltunk a Mágikus Lilák mögött… nem? Továbbá a Kádár-rendszerben már nem a hadsereg (Honvéd) és az ÁVH (MTK) csapata volt a rendszer szimbóluma, hanem a Vasas mellett a „zsarucsapat”…