1972.IV.19. UEFA, Wolverhampton – Ferencváros 2:1

Nem könnyű egy muzeális lapszemle során olyan mérkőzésről í­rni, ahol vereséget szenvedtünk, ráadásul ezzel el is búcsúztunk az 1971/72-es UEFA sorozattól.

Ez volt az első gondolatom, amikor elkezdtem í­rni a visszaemlékezést, de amikor rápillantottam azokra az eredményekre, melyek lehetővé tették, hogy elődöntőt játsszunk, egyből büszkeség töltött el. Nyolc mérkőzés kellett ahhoz, hogy eljussunk az angol csapat elleni visszavágóig, melyek közül több örökre emlékezetes marad.

A hazai döntetlen után (ahol kimaradt egy büntető), mindenki nagyon nehéz mérkőzést várt, de akkor volt olyan erős a Fradi, hogy Európa bármelyik csapata ellen, még idegenben is győzelmi reményekkel lépjen a pályára. A „Farkasok” otthonában a visszavágó a lehető legrosszabbul kezdődött. Az első támadásból gólt kaptunk. Vörös Béla kapusunk hibájából. Igazságtalan lennék, ha most a legendás Géczi Pista „helyettesére” húznám a kiesését, hiszen a mérkőzés számunkra még tartogatott néhány rossz pillanatot.

A gyors bekapott gól után átvettük a játék irányí­tását, és ha a Kű, Szőke, Horváth trióból csak az egyik jobban céloz, akkor hamar egyenlí­tettünk volna. A foci alap igazsága ismét közbeszólt, hiszen a kimaradt Fradi helyzetek után jött a „büntetés”, a félidő végén kettőre növelték a hazaikat az előnyüket, ezzel összesí­tésben már 4:2 volt az állás. Szinte biztos továbbjutónak számí­tott a Wolverhampton.

Gólt kapni az első és az utolsó percben, ráadásul a két gól között helyzeteket kihagyni, nem egy biztató dolog a második félidőre nézve. A szünetben Csanádi Ferenc felrázhatta a csapatot, mert amilyen gyorsan kaptuk a gólt az első félidőben, olyan gyorsan szépí­tettünk a második félidő elején. Ezzel jelezte is a Fradi, hogy nem kell előre inni a medve bőrére, mert egy Ferencváros soha nem adja fel. Néhány perccel a szépí­tő gólunk után már egyenlő is lehetett volna a mérkőzés állása.

A 49. percben az egyik angol védő ismét „kézilabdázott” a saját tizenhatosa belül. Most kivételesen nem Shaw volt a bűnös, mint Budapesten ahol kétszer is kézzel ütötte ki a gólba tartó labdát. Valószí­nűleg az angol edző is úgy gondolta, hogy a hátvédet inkább átirányí­tja a kézilabda csapathoz, de nem gondolt arra, hogy lesz aki átveszi a helyét. Azt csak a szakemberek vagy az „agykurkászok” tudnák megmondani, hogy jó döntés volt-e Szőke Pistával elvégeztetni a büntetőt, amikor az első mérkőzés kihagyta a második lehetőséget. Sajnos rá esett a választás, és ahogy Pesten, itt is a kapusba lőtte a labdát. Pedig a második félidőben már pályán volt a büntetők koronázatlan királya, Novák Dezső.

A kihagyott lehetőség össze is roppantotta a csapatot. A mérkőzés hátralévő részében már az angolok akarata érvényesült, és bár a hajrára beszorí­tottuk a Farkasokat, de komolyabb helyzetet már tudtunk kialakí­tani. Maradt a 2:1-es hazai győzelem, mely a továbbjutást is jelentette a Wolverhampton Wanderers csapatának.

Fájó volt a vereség? Persze, hogy az. De egyben dicsőséges is, hiszen 110 éves múltunk egyik emlékezetes sorozata volt az 1971/72-es UEFA kupa. Ilyenkor meg a győzelmekre, a nagyszerű pillanatokra, és a gyönyörű gólokra kell emlékeznünk. Személy szerint büszke is vagyok arra, hogy lehetőségem adódott arra, hogy fordulóról fordulóra követhettem a Ferencváros 1971/72-es UEFA szereplését.

Mint mindig, most is nagyon jó volt Fradistának lenni.

– lalolib –

1972.04.19., Wolverhampton: Wolverhampton – Ferencváros: 2-1 Elődöntő visszavágó