1976.VI.9. Ferencváros – Videoton 1:1
Egy döntetlen, mely 37 év után is „aranyos” emlékeket idéz. Egy gól, mely 37 év után is a szemünk előtt születik. Egy bajnoki szezon, mely sokunk számára az első szerelem élményét hozta el. Egy csapat, melyet ma már legendák öveznek. Egy edző, aki bátran nyúlt a fiatalokhoz, de aki vaskézzel tartotta féken a fiatalságukat. 1975/76, a csikócsapat, a 22. bajnoki cím, Dalnoki Jenő a pipájával és természetesen a Hajdú – Martos, Bálint, Rab, Megyesi – Nyilasi, Ebedli, Mucha – Pusztai, Szabó, Magyar „álomkezdő”, mely sokunk szívébe tetoválásként égett bele. Örökre. Nem csak játékosokra és edzőre emlékezünk ha felidézzük az 1975/76-s bajnoki szezont, hanem felejthetetlen mérkőzésekre is. Az Újpest elleni kiütéses 4:1, a Honvéd elleni „flúgos” futamú 4:3 1975-ből, majd jött a Dózsa „bosszúja” és a 3:8, majd a bajnoki címet eldöntő ZTE elleni 3:1. És persze a mai muzeális bajnoki beharangozónk, az 1976. július 9-i, Videoton elleni 1:1, mely valójában még nem jelentette a 22. bajnoki címünket, de a mérkőzés után az Üllői úti stadion 30 ezres közönsége már bajnokként ünnepelte a zöld-fehéreket.
Mert az igazi bajnoki döntő, ez a mérkőzés volt.
Az „év mérkőzéséig” nem csak a magyar bajnokságban, de válogatott szinten is fontos események történtek, melyek sajnos nem a legjobb irányban mozdították el a labdarúgásunkat. Bár 1975, október 19-én Nyilasit mint Luxemburg grófját ünnepeltük (öt gólt lőtt zsinórban a válogatott 8:1-re megnyert mérkőzésén), de utána oda-vissza kikaptunk a sokkal gyengébb Wales ellen, így búcsúztunk az 1976-s EB-től. Attól a kontinens viadaltól, mely a mai napig Panenka büntetőjét idézi fel bennünk, amikor is a nekifutást követően egy hanyag mozdulattal a labda alá nyesett és a játékszer az elmozduló kapus mellett a háló közepébe hullott. Az EB kudarcot az olimpiai bukta követte, a magyar válogatottnak nem sikerült Montrealba kijutnia. Persze maga a nyári olimpia sem vonul be a magyar sport aranykönyvébe, hiszen a megszerzett 4 aranyérem, 1922 után a legrosszabb magyar szereplésnek számított. De mielőtt nagyon „sale” tartományba helyeznénk a kor labdarúgását, néhány név az ellenfelek játékosai közül: Komjáti, Müller, Izsó, Váradi (Vasas), Fazekas, Fekete, Törőcsik (Újpest), Csongrádi, Májer, Karsai (Videoton), Kocsis, Pintér, Weimper (Honvéd) – a mai napig ismert és megbecsült játékosok!
A Fradi utoljára 1968-ban nyert bajnoki címet. Az „aranylábúak” korszaka lejárt, de Dalnoki Jenő érkezésig nem történt meg a „rendszerváltás”. Bár 1968 után is mindig ott voltunk az élmezőnyben, de 1969-től kezdve az Újpest olyan fölénnyel nyerte a bajnokságokat, hogy az aranyérmeket már előre ki lehetett osztani a lila-fehéreknek. Baróti Lajos „mágikus Újpestje” letarolta a hetvenes éveket. És mikor már mindenki azt hitte, hogy nincs olyan csapat az országban, mely megtudja előzni a lilákat, jött Dalnoki Jenő csikócsapata és óriási meglepetésre letaszította őket a trónról.
Dalnoki Jenő 1973 októberében vette át a kispad „őrzését” Csanádi Ferenctől. Abban az évben a csapat gerincét még a nagy „öregek” alkották, de a pipás mester érkezésével kezdett megváltozni a gondolkodás. Folyamatosan építette be a fiatalokat, akikkel két év múlva már KEK döntőt játszott Bázelben. Innentől meg már nem volt megállás. Bár az 1975/76-s bajnokságban is az Újpestet tartották esélyesnek (előtte hétszer nyertek zsinórban bajnokságot!), de már mindenki nagyon várta, hogy jöjjön egy csapat mely meg tudja törni az Újpest hegemóniáját. És mikor 1975. szeptember 6-án, a bajnokság harmadik fordulójában a Népstadionban 4:1-re vertük a lilákat, a Fradi szurkolók egyből megérezték az arany „zöld illatát”. Mai szemmel szinte elképzelhetetlen nézőszámokat produkáltak Nyilasiék. A Népstadionbeli kettős rangadókon 70 ezren, az Üllői úton meg szinte mindig 20 ezernél többen szurkoltak a csapatnak.
A bajnokság végeredményét megalapozó Videoton ellen mérkőzésen már egy gombostűt sem lehetett leejteni, még a lépcsőkön is ültek a szurkolók. Harmincezer torok próbálta a győzelembe hajszolni a fiúkat, mellyel már akkor bajnoki címet szerezhettünk volna. Két pont volt az előnyünk a Videoton előtt, de mivel rosszabb volt a gólkülönbségünk, így csak a győzelem jelentette volna a bajnoki ünneplést. Csak hát az akkori Videoton, Kovács Ferenc irányításával fennállása legjobb évét produkálva meglepetésre bajnokesélyessé lépett elő. A kiváló edző 1972-ben vette át a Videoton irányítását és bár a csapat mindig az élmezőnyhöz tartozott, de a dobogó elérése csak álomnak tűnt. Kivétel az 1975/76-s szezon, amikor az Újpestet megelőzve a Fradival küzdött a bajnoki címért.
1976. június 9-én közel is álltak a meglepetéshez és ha a 65. percben a bírói sípszó után Májer dühében nem rúgja el a labdát, mely miatt Müncz kiállította a jobbszélsőt, talán a Fradinak sem sikerül az egyenlítés. Az akkori szabályok értelmében a kiállítás jogos volt, bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy az ideges és feszült légkörben nem csak Májer rúgta el a labdát a sípszó után.
A kiállításig a Videoton jobban is játszott, a félidőben vezetett is, de az emberhátrány megpecsételte a sorsukat. A Fradi az emberelőnye után egyből változtatott is a hadrenden, Bálint egyre többet tört előre, Nyilasi is előrébb lépett Szabó mellé a csatársorba és Ebedli is egyre jobb labdákkal szöktette a szélsőket. A közönség tombolt, egy spanyol bikaviadalhoz hasonlított a hangulat, olyan hangerővel biztatták a csapatot, hogy szinte törvényszerű volt az egyenlítés.
Pusztai találta után elszabadult a „pokol”. A csapat még nagyobb offenzívába kezdett, sorra dolgozta ki a helyzeteket, a Videoton meg csak arra törekedett, hogy húzza az időt, melynek meg is lett a következménye, hiszen a bíró 4 percet is hosszabbított, ami akkortájt még nem nagyon volt szokás. Az utolsó pillanatban még megszerezhettük volna a győztes gólt, de Nyilasit, aki a tőle megszokott lendülettel maga mögött hagyta a vendég védőket, az utolsó pillanatban Fejes a 16-s vonala előtt „elgázolt”. A szabadrúgást Ebedli és Bálint közös erővel elügyetlenkedte, így maradt az 1:1.
A lefújás után a nézők már bajnokként ünnepelték a csapatot, bár mindenki tudta, hogy ehhez még az utolsó fordulóban, Zalaegerszegen pontot kell szereznünk. A félidőben még döntetlen volt az állás, de a másodikban 5 perc alatt lőttünk hármat, ezzel 1968 után újra bajnok lett a Ferencváros!
Varázslatos időszak volt: KEK döntő 1975-ben, bajnoki cím és Magyar kupagyőzelem az 1975/76-s bajnoki szezonban. A közönség imádta és élvezte is a „csikócsapat” játékát, kevés olyan időszakunk van ahol többen jártak hazai mérkőzésekre, mint ezekben az években. Mi is fiatalok voltunk még, volt miért és kiért lelkesedni és bár az akkor belénk ivódott Fradizmus nem változott, mégis úgy érezzük, hogy az a fajta rajongás már soha nem fog visszatérni.
Tudom, mi is megöregedtünk… de az emlékeink azért megmaradtak.
14 hozzászólás a(z) 1976.VI.9. Ferencváros – Videoton 1:1 bejegyzéshez
Vélemény, hozzászólás?
Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .
CSODÁLATOS ÉLMÉNY VOLT A SZENTÉLYBEN MEGÉLNI, HOGY GYAKORLATILAG MEGVAN A 22. !!!
Hát,igen….. Azóta kiderült (már nem is tagadják), hogy a Fradi megvette az utolsó meccseket, e meccsen éppen a játékvezetőt, billent is pálya rendesen egy irányba, hogy bajnokok lehessenek!
Kedves Barátom, HOL derült ki? Ott voltam AZON a Fradi – Vidin, összességében jobbak voltatok azon a meccsen, ezt elismerem, de AKKOR élt egy olyan szabály, hogy szándékos labdaelrúgás min. sárga, de lehet egyből piros is … a korai vezető gól után a Vidi vagdosta a labdákat, provokatívan, ki az utcára … a 20-30. után Májer Lajost (RIP) kiállították – az akkori szabályok szerint TELJES JOGGAL, és Münz nem adta meg Kovács Józsi (?) véleményes gólját … ENNYI volt a „NAGY CSALÁS” története … Bár a Real, a Juve, a Bayern, az Olympiakosz is csak ennyire befolyásolta volna abírókat évtizedeken át, évtizedek óta …
Én ott voltam.
Az igazság ott „ferdül el”, hogy Kovács Jóska gólja egyáltalán nem volt „véleményes”….. [ Fradista szemüvegen keresztül persze lehet –és ezt most egyáltalán nem kritikusan, bántóan vagy rosszallóan írom– aki valóban szurkoló, annak van szemüvege is ïŠ. ] A mérkőzés állása akkor reálisan 0:2. Az a Ferencváros akkor, ott, onnan nem egyenlített volna ki. Tudta ezt Müncz is….
Nem akartam belerondítani az emlékezés zöld-fehér glóriájába, de negyven év után nem kéne ezt…. Negyven év után, a szurkoló is le kell, hogy vegye a szemüvegét – legalább amíg negyven év bölcsességével, és az ellenfelek tiszteletére(!), egy fair play kendővel megtörli azt….
A történelemhamisítás amúgy, éppen így működik 🙂 🙂 :). Kezeljük helyén, ne értékeljük persze túl a dolgot ez „csak egy focimeccs volt”, nem nagy ügy…. Mindenesetre elgondolkodtató, hogy az akkori „Népsport” szakírói [álljon itt a nevük: Borbély Pál, Németh Gyula] a mérkőzésről írt (itt is látható) tudósításukban fenti -a mérkőzés végkimenetelét alapjaiban(!) befolyásoló eseményt / mellesleg, szintén szem rebbenés nélküli Müncz döntést- egyáltalán, meg sem említik…. [ nem ítélik meg sehogy, egyszerűen elhallgatják ] amúgy jelentéktelen dolgokat meg kiemelnek, nyalnak egyet jobb felé egyet-egyet balra….???? írnak ugyanakkor egy az utókornak fennmaradó(!) libikókán egyensúlyozó jelentés félét, amiből olyan emberek számára, akiknek ez az írás az összes forrás [ hiszen az emlékezők, akik még valóban látták – sajnos elfogynak majd 🙁 ] az derül ki, hogy egy viszonylag kiegyenlített meccsen a Fradi megérdemelten szerzett egy pontot, ezzel gyakorlatilag bajnok lett.
Nem ez történt. Az egy mini dráma volt, dramaturg: Kutas István, rendező Müncz György, az akkori viszonyoknak megfelelően: a fővárosi közönség nagy-nagy örömére. Azon a mérkőzésen, az a Ferencváros nem érdemelt döntetlent, azt csak tizenketten tudták elérni, végül is tíz ellenében. Ez „csak” egy focimeccs volt persze – de egy korrajz lett belőle…. A Ferencváros dicsőségére ???? Talán még ők is tudják, hogy nem.
Én még ott voltam.
Hál’Istennek, a Vidit soha, sehol, senki nem támogatta/támogatja … 😀
Legfeljebb te nem tagadod a magad teóriáit. De figyelj: 40 év telt el. Ha azóta is csak az ilyen provokátorkodásra futja, az már ne más hibája legyen.
csak ismételni tudom magam: bármit mond Juci, bármit mondott Jenő bácsi, 1976-ban (!!!) nem volt olyan politikai akarat -nem lehetett-, hogy a Fradinak kelljen bajnokságot nyernie … egészen más a történet: ’75 őszét végigszáguldottuk padlógázzal – az utolsó 3 fordulóban volt egy fék -, addigra a KEK-győztes „csikók” MLSZ-Kupát nyertek (csekélység: a nemrég Világkupa győztes Estudiantes ellen 5-1re!!!), Téli Kupát nyertek, MNK-t nyertek, bárhova mentek, mindenütt tomboló telt ház fogadta őket úgy, hogy sokszor vidéken is inkább a Fradi-drukkerek voltak többségben … tavaszra egy kicsit leeresztett a csapat .. jött 4 meccsből 3 zakó (ETO, Vasas -aki annyiszor megvert minket, amikor mi látszólag nagyok voltunk, ők meg látszólag kicsik-, no, és az a 3-8 …. ellenük …) a csapat bepánikolt, nagyon nehezen húztuk be azt a bajnokságot, amelyiknek az 5-6. fordulótól kezdve csak 1 esélyese volt … 2 verzói tudok elképzelni:
1./ Jenő bá’ így akarta megnyugtatni a csapatot „ne izguljatok, úgyis miénk lesz a bajnokság” …
2./ Jenő bá’ ezzel akart megszabadulni minden -számára feleslegessé vált, „öreg” – játékostól: „Nem TI nyertétek meg, le volt vajazva” … sajnos, mai fejjel sem értem, hogy ez a valódi Fradi-legenda, Dalnoki Jenő, akinél nagyobb Fradistát nem sokat hordott hátán a Föld (talán még a hál’Istennek köztünk lévő Rudas Feri bácsit tudnám ezen az „ÖRÖK FRADI-SZíV” szinten emlegetni), szóval, Jenő bácsi -Isten nyugosztalja-, MINDENKIT eltakarított az útból, aki még játékostársa volt … Géczi, Páncsics, Juhász, Szőke, Branikovits, Albert … ma egy fél Európa-válogatott .. mert CSAK a fiatalokban hitt, és CSAK abban, hogy a fiatalok CSAK neki hisznek, és CSAK hisznek … no, ebben nagyot tévedett
Kedves Fradista Sorstársaim!
Picit untatlak Benneteket, de leírom, hogy én is kinn voltam, arra nem emlékeztek, hogy szabályos volt -e Kovács Józsi meg nem adott gólja? Szegény nagyapám olyan ideges volt, hogy hiába kértem tőle a gukkert, se nem látott se nem hallott. Amikor kiegyenlítettünk, szerintem csak én maradtam néma, mert akkora kő esett le a szívemről, mint még soha. Lehajtottam a fejem és sóhajtottam. Talán most megvan, erre gondoltam. Kovács Feri bácsi sokkal később úri módon de összeveszett Nyilasival,hogy a Müncz kinek és mit fújt. Nem tudom. De azért egy érdekességet még megosztanék. Az utolsó forduló előtt az MLSZ úgy döntött, nem dönthet a gólkülönbség, ha a bajnoki címről van szó. Ha kikaptunk volna Egerszegen, lett volna még egy esély. Volt, ami volt, 12 éves volta és ez volt életem első bajnoksága. És azelső nem csak a szerelemben felejthetetlen, hanem a Fradinál is.Szeretettel kívánom minden Fradistának, hogy minél előbb bajnokok legyünk.
Kedves Géza, emlékezetem szerint szabályos volt, de akkor, 39 éve persze megesküdtünk volna az életünkre is, hogy nem volt az … 😛
A futballban „ősi szabály”, hogy az ellenfél gólja mindig szabálytalan (les, fault, kéz stb.), a mi meg nem adott gólunk pedig – szülessen bár 10 m-es lesről-, mindig tökéletesen szabályos … aki túl tárgyilagos, aki csak a szemének hisz, menjen el könyvelőnek, vagy anyakönyv-vezetőnek .. 😀
KEDVES LACIMADÁR, LAOLIB ÉS A TÖBBIEK, esküszöm elmennék anyakönyvvezetőnek, sőt még könyvelőnek is, bár elképzelni sem tudom, mit csinálnék ezekben a szakmában, HA MÉG EGYSZER 12 ÉVES LEHETNÉK ÉS UGYANAZT ÁTÉLHETNÉM,amit ott és akkor. Gyerekek, tudom, csak nekem mániám a ki volt a riporter- kérdés, Vitray és Novotny, apám szerint, aki rádión hallgatta, mindenki azon röhögött, hogy Zoli bácsi hogy szurkolt nekünk! Vitray kevésbé, amennyit a másnapi telesportból meg lehetett tudni. Juci- ügyben igazatok van, Jenő-bá’ nem nagyon szerette játszatni saját játékostársait. 76-77-ben főleg 77-ben SZOT-év, Gáspár elvtárs, ide, vagy oda, valljuk be már nem voltunk az igaziak. 78,meg ugye maga volt a katasztrófa.
Még annyit az akkor is aktuális világbajnok, akkor még ( nyugat) Németországból érkezett turisták dermedten bámulták a villamosokon csimpaszkodó, ünnepló, de nem agresszív tömeget. Csepelre kell menni manapság valami halvány utánzatért. VAN MÉG REMÉNY, HOGY ELŐKERÜL VALAMI, LEHET, HOGY ŐRÜLT VAGYOK, DE NINCS BBC-S, VAGY jugoszláv anyag? Máthé liverpooli gólját hónapokig mutogatták az angolok és mi nem tettük el. Miért? Mindjárt évforduló és nincs meg semmi a KEK menetelésből, csak a döntő, ez a meccs sincs meg, csak az emlékezetünkben.
Ott is marad örökre. Tempó, Fradi, hajrá,Fradi, maradok hű olvasótok:Géza
Kedves „hitsorsosaim”, milyen jók ezek az emlékezések… Az már igaz, hogy egy Müncz vagy Jaczina vagy Somlay olyan eredményt hozott ki, amilyet csak akart (vagy amilyenre megbízást kaptak)… az biztos, hogy ma milliomos lenne egy ilyen bíró. Megint csak mondom, egy fiatal drukker el sem tudja képzelni, hogy a „boldog, békés” 60-as, 70-es években hány meg hány -főleg vidéki – meccs után kellett a bíróknak rendőrautókban utazni legalább a megyehatárig, mert a többezres felbőszült tömeg széttépte volna őket. Más : ezt a pletykát – a Juci-félét- már akkoriban is hallottuk, szerintem Juciból a sértettség beszélt, mert egy évvel azután, hogy ő volt az 1. számú nándorfehérvári hős (szerintem élete legnagyobb játéka volt Belgrádban 105.000 üvöltő szerb és 5.000 üvöltő magyar előtt), Jenő bá’ Őt is lapátra tette. Egy biztos, a következő évben 100 éves volt a Vasas szakszervezet, és mit ad Isten, bár a szezon 80 %-a a Fradiról és a Lilákról szólt, a végére valahogy a Kádár -Gáspár – Biszku belsőhármassal felálló csapat lett a bajnok. Utólag a franc se irígyli tőlük (tényleg, jók is voltak), de hogy a ’70-es években az lett volna a politikai akarat, hogy a Fradi legyen a bajnok, ez nonszensz, kizártnak tartom. Az lehet, hogy a ZTE (akkori zöld-fehér kistestvér) nem hajtott 100 %-kal ellenünk, de nekik már mindegy volt. Akkor is csodálatos történelmünk sok-sok ragyogó csapata közül az egyik „legszerethetőbb” volt, nem? A nézőátlag pl. jóval felülmúlta a ’68-as csapatét.
Nem akartam „belerondítani” a múlt kellemes emlékeibe, de ha már előhoztátok…Ha jól emlékszem, akkor Juhász Pistának volt egy nyilatkozata – amit mindig is kétkedéssel fogadtam -, ahol azt mondta, hogy Dalnoki Jenő mondta neki, hogy az 1975/76-s bajnokságot a Fradinak kellett megnyernie…de inkább nem is folytatom, mert fontosabbak azok az emlékek melyeket „lacimadár” is leírt. 🙂
„lacimadár”, leírtál egy nevet, mely hatására emlékek sora villant be, pl.: SZVSE-MTK vezette: Müncz
A mai fiataloknak csak annyit, hogy nincs az a név az elmúlt tíz évben, aki csak akár a lábnyomába léphetne Müncznek :))))))))))))))))))
Bármilyen meccset „eltudott” vezetni, ma egy ilyenért meglincselnék, bár annak idején sűrűn távoztak vidékről (is) rendőri biztosítással órákkal a lefújás után.
Mit tudnának ma kaszálni a TIPP-Mix világába, hisz nálluk nem kellet beavatni a játékosokat, simán lehozták a meccset az elvárt eredménnyel.
Uram, Istenem, micsoda meccs volt! Nem is a színvonal, hanem az a hihetetlen feszültség, amit egy mai fiatal már meg sem érthet. Szó szerint izzott a levegő…Szerda délután rendezték, alig munkaidő után, egyenes TV-közvetítés, a többi meccset ezzel egyidőben játszották, de ha 100.000-en fértünk volna be a Szentélybe, annyian lettünk volna. Micsoda izgalmak, amikor Kovács Jóska végigszlalomozott, de mellé rúgta… Azután szegény Májer Lajos (sokadik) labdaelrúgása, a kiállítása után a Vidi-drukkerek majd gutaütést kaptak…Amikor szegény Puszi vagy 10 perccel a vége előtt berúgta (alig láttuk a 7-es szektorból, mert már állt fel mindenki), tényleg, mintha felrobbant volna egy atombomba! Az az artikulálatlan üvöltés 29.500 torokból egyszerre… vagy 3 percig biztos nem folytatódott a meccs, mert addig mindenki csak állt, ugrált és ordított… már azt hittük, elúszott a bajnokság… és az utolsó percben, amikor Nyíl kiugrott, azt hittük, hogy mégis meglesz… Kívánom tiszta szívemből minden nálam fiatalabb Fradistának, hogy csak EGYSZER az életben élje át azt az érzelemhullámot, amit mi ezen a meccsen (és még száz másikon) átéltünk. Ja, még még valami: sokszáz Vidi-szurkoló ordította végig a meccset – szurkoltak ők is betyárosan, meg kell hagyni- (nagyobb részük a „vendégszektorban” – D szektor), de a 7-8 szektorban is rengetegen voltak, pl. mögöttünk 3 sorban csak ők ültek. És ilyen iszonyatos feszültség, tét mellett (akkor még nem tudták, hogy csak 35 év múlva lesznek bajnokok – szerintem az akkori drukkereik nagy része már meg sem érte), semmi hirig, balhé nem volt… egy biztos, Münczöt közösen szidtuk! TEMPÓ FRANZSTADT!