Sárosi Béla
A „kisebbik” Sárosi, Sárosi György öccse, hatalmas termetű, remek fizikumú játékos volt. Mindkét lábbal kitűnően rúgott. Alkati adottságait a levegőben is nagyszerűen érvényesítette. Munkabírása kifogástalan volt. Igen jó érzékkel látta el a védelemben feladatát, bár ezt a posztot kevésbé kedvelte. A támadó fedezet szerepkörében mozgott igazán otthonosan. Pontos, jól időzített, hosszú átadásokkal támogatta a csatárokat. Gyakran vállalkozott előretörésekre. Óriási erejű lövésekkel veszélyeztette az ellenfél kapuját. A támadás kedvéért a védekezésről olykor megfeledkezett. Ez volt egyetlen lényeges hibája. Tagja volt az 1938-as világbajnoki ezüstérmet nyert csapat keretének is (ún. nem utazó, biztonsági tartalék volt). 1946-ban — az MLSZ hozzájárulásával — Olaszországba távozott.
A kedvesen, de kissé drasztikusan „Lófejűnek” becézett legifjabb Sárosi (született Stefancsics, két bátyja közül az egyik, György a magyar futball klasszikusa, vb-ezüstérmes, a másik, László úszó és vízilabdázó, az 1976-ban olimpiai bajnok pólós ifjabb László édesapja) hazai pályafutása nem szorul különösebb bemutatásra.
Bátyjához hasonlóan a MAFC-ból indult, három-három bajnoki címet és Magyar Kupát nyert a Ferencváros tagjaként. A nagy válogatott mezét 1939 és 1945 között éppen negyedszáz alkalommal húzhatta fel. Hatalmas termetű, remekül fejelő, nagy munkabírású fedezet volt, számos erénye mellett hatalmas erejű lövéseiről is híres. Egyetlen válogatottbeli gólját is egy óriási erejű, távoli bombából érte el a németek elleni, 1940. április 7-i mérkőzésen, amelyet 1:2-es állásnál a 45. percben zúdított Klodt kapujába. Valósággal megdermedt az Olimpiai stadion több mint százezres nézőserege a végeredményt jelentő hatalmas gól láttán.
A „kis” Sárosi 1946-ban, a legutolsó legális engedélyű játékosok egyikeként távozott. Az FC Bologna szerződtette, amelynek akkoriban (is) éppen Lelovich Gyula volt az edzője. Kicsit jelképes is, hogy külföldi karrierje első állomásán honfitársa fogadta, hiszen a következő, csaknem két évtized során majdnem mindenhol akadt magyar trénere, társa, mentora vagy tanítványa. (Ő maga is mindig ápolta hazafiúi tudatát, fia tökéletesen beszél magyarul, noha soha sem élt az „óhazában”. Igaz, ha a gyereket megkérdezték, mindig azt mondta, hogy Kecskeméten született …)
Béla bolognai évei során annyira küzdött a honvággyal, hogy a klub vezetői segítségével magyar emlékszobát rendezett be magának lakásának, hatalmas fali térképpel, rengeteg Fradi- és válogatott fényképpel, közepén babérkoszorús címerrel. Az északolasz nagyvárosban sok időt töltött mestere, Lelovich, valamint a szintén ott élő, egykori válogatott, későbbi sikeres edző Viola József és a híres operaénekes Járay József társaságában. A pályán is akadt honfitársa: az 1946/47-es bajnokságban (26 meccs) a sok országot bejárt Sipos „Vilikával” és a „Barna Bombázó” Mészáros Ferivel, a következő két évben a volt fradista csapattárs gólgyáros Mike-Mayerrel (29, illetve 21 meccs) szerepelt együtt, a három esztendőből kétszer az 5. helyig segítve csapatát. Az 1949/50-es idényre átigazolt Bariba, ott is akadt két magyar klubtársa, Fábián II József (volt kolozsvári és szegedi játékos, a „nagy” Torino korábbi és a lisszaboni Sporting későbbi spílere), valamint a szintén exszegedi fedezet Vörös Mihály.
Ezek után nem is meglepő, hogy Sárosi „alapító tagja” lett a híres-nevezetes kolumbiai túracsapatnak. (Kolumbiai profiklubjában, a barranquilla-i Atlético Juniorban keveset játszott, sokat volt sérült.)
A dél-amerikai kalandból hazatérve 1952 tavaszán Portugáliát választotta, az FC Portóhoz szerződött játékos-edzőnek (3. hely). A következő esztendőben azonban ismét játékosként szerepelt, az atyai jó barát, a szintén ősfradista mester, Berkessy „Jegenye” keze alatt, Zaragozában. A csapat – utolsóként – kiesett, Sárosi pedig odébbállt: a svájci Luganóhoz szerződött játékos-edzőnek. Magyar játékosa ott ugyan nem volt, viszont sikerült visszajuttatnia az éppen odaérkezésekor kieső gárdát a Nationalliga A-ba. (Érdekes, hogy hosszú tréneri pályája alatt ez volt az egyetlen bajnokcsapata.) A második évben már csak edzősködött az olasz-svájci klubban.
Bátyjának nagy helvét tisztelője, Düblin elnök 1955-ben a Baselhez hívta trénernek. Két esztendő alatt sok sikert nem aratott a csapattal, ahogy a következő három évben Németországban (Regensburg, Aachen, Oberhausen) sem.
1961-ben viszont e régi mester-mentor Berkessy ajánlotta utódjául a Beerschot vezetőinek. Csakhogy míg „Jegenye” keze alatt két ízben is negyedik lett a gárda, Bélus csak a 9. pozícióig jutott vele. így hát nem is volt olyan könnyes az elválás a klub vezetőitől, akiket azért olyan nagy csalódás nem érhetett – mert ismét magyart, Béres Andrást szerződtettek edzőnek. (Ő a következő négy esztendőben ott maradt, egyszer a dobogóig vezette az együttest, így a Beerschotnak hét esztendeig egyhuzamban magyar mestere volt!)
Antwerpenből a régi cimbora, Kubala „Kuksi” segítségével aztán ismét Spanyolországban kötött ki: utolsó két edzői esztendejében a Barcelona ifjú palántáit nevelgette szeretettel. Fia is játszott a Barca kölyökcsapatában, de egy szánkóbaleset következtében le kellett mondania futballista álmairól.
Az egykori daliás óriás idős korában csontkopása miatt erősen sántított, s még fiatal kora másik kedvenc sportágáról, a teniszről is le kellett mondania. (Annak idején párosban ifjúsági teniszbajnokságot is nyert Magyarországon.)
Utolsó éveiben, ha csak tehette, hazalátogatott, nagy meghatottsággal vette tudomásul, hogy 1974-ben a Ferencváros örökös bajnoka címet is odaítélték neki.
Négy nappal bátyja halála előtt hunyt el Zaragozában.
(Az összeállítás Dénes Tamás – Peterdi Pál – Rochy Zoltán – Selmeci József: Kalandozó magyar labdarúgók c. könyve valamint Antal Zoltán, Hoffer József és Hegyi Tamás írásainak felhasználásával készült)
hola, saludos desde Barranquilla-colombia
alguno sabe el segundo apellido de Sarosi? tengo referenciado a un Bela Majtenyi jugando en Junior de Barranquilla-Colombia, y necesito descartar si Sarosi y Majtenyi son la misma persona.
De antemano muchas gracias por la ayuda, saaludo fraterno desde suramerica
Hola!
Sarosi y Majtenyi son diferentes personas.
No sabemos nada el segundo apellido de Sarosi, creemos que no tiene.
Ha nem jön semmi közbe, akkor szeptember 16-án, dr. Sárosi György 102. születésnapján avatják fel Újbudán a Sárosi (Stefancsics) család emléktábláját.
Köszi az infót!
Igazad van, Kispufi … hál’Istennek (és a szerkesztőknek), minden nap van módunk 1-2 VILÁGKLASSZISRA emlékezni … Ő is a FRADI egyik örök legendája … mindig a bátyja árnyékában volt, pedig tán „saját jogon” is klasszis lehetett … meg kell nézni az eredményeket! Hol van ma egy ilyen „Öcs”???? Ha már „Báty” nincs a magyar futballban, kb. Nyilasi Tibi óta … Isten nyugosztalja a Sárosi-fivéreket és lássanak még onnan NAGY Ferencvárost!!!
A Sárosi testvérek a Ferencváros ÖRÖK legendái közé tartoznak!!!
Ő is örök Fradi-emlékezetünk része marad, míg világ a világ. Isten nyugosztalja, utólag is köszönjük, hogy volt nekünk.