1965.III.10. VVK, AS Roma – Ferencváros 1:2

VVK 1965: a kupagyőzelem 14 pillanata – út a döntőig

„Omnes viae Romam ducunt” – Minden út Rómába vezet, tartja a régi mondás. Az ókori rómaiak már tudták (könnyű volt nekik, eltanulták a perzsáktól), hogy egy város csak akkor lehet kereskedelmi és társadalmi központtá tenni, ha mindig út vezet oda. Mint Olaszország és Róma nagy szerelmesének, nekem a kedvenc szállóigén a „Umbilicus Urbis Romae”, vagyis Róma a világ köldöke, mely jelző a legélethűbben fejezi ki a város jelentőségét a történelem, a művészet és a kultúra világában. A harmadik ismertebb mondás szerint „Romát látni és meghalni”, bár ennek eredete már elég kétséges. Vannak akik a babazsúrnak éppen nem nevezhető római birodalomig eredeztetik (annak idején volt is alapja), de sokak szerint inkább Nápolytól „csenték” el a mondást, mely ráadásul nem is olasz eredetű, hiszen azt Goethe í­rta le az Utazás Itáliában cí­mű művében. A mondásokat ismerjük, azt már csak hallomásból, régi anekdotákból, hogy vajon mit is érezhettek a Ferencváros játékosai, amikor repülőgépük egy kis kerülő után, 1965. március 9-én landolt Rómában. Vajon a megérkezés pillanatában felmerült-e bennük, hogy a Trevi-kút, a Szent Péter-bazilika, a Viktor Emanuel-emlékmű, a Forum Romanum, a Colosseum és a Pantheon várná őket, ha aznap este nem kéne megmérkőzniük az AS Roma csapatával, a VVK sorozat harmadik fordulójában.

Akik jól ismerik az olasz labdarúgást azok tudják, hogy Itáliában a labdarúgás északon kezdődött, ott alakultak az első egyesületek, Rómáig a focinak elég hosszú utat kellett megtennie. Az AS Roma több kisebb csapat egyesüléséből alakult 1927-ben, szí­nűk az örök város császári hagyományait követve giallorosso, azaz sárga és bordó.

Róma lehet az örök város, de ebből az érkezés pillanatában nem sokat érezhetett a Fradi különí­tmény, ugyanis az olaszok elfelejtették fogadni a csapatot. Ez még akkor is méltatlannak számí­tott, ha azokban az években még dúlt a hidegháború, de éppen a labdarúgásnak kellett volna tompí­tania az ellentéteket. Közel két órát várakozott a csapat a reptéren, mire megérkezett a „felmentő sereg” és a csapatot a szálláshelyére szállí­totta. A bosszúságon kí­vül azt is elérték az olaszok, hogy emiatt nem is tudtunk már a mérkőzés előtt edzést tartani! Persze az sincs kizárva, hogy nem szándékosan váratták a csapatot, csupán a klubra nehezedő pénzügyi problémák miatt tornyosultak fel a feladatok. Azokban az években a rómaiak sokat áldoztak a csapat megerősí­tésére, sárga-bordó mezt húzott magára Tamborini, Tomasin és a kor kedvenc játékosa, Angelillo. Meg is lett az eredménye, nőtt a nézőszám és 1964-ben az olasz kupát is elhódí­tották.

Ettől függetlenül a Ferencváros nagyobb névnek számí­tott még akkor is, ha erről az olaszok nem nagyon akartak tudomást venni. Azt viszont örömmel konstatálták, hogy a Fradi két meghatározó játékosa, Albert és Rákosi nem tartott a csapattal sérülésük miatt. Ez mellett az sem szólt mellettünk, hogy nálunk még nem kezdődött el a bajnokság, az olaszok meg több fordulóval a lábukban léphettek pályára. Bár a csapat egy sikeres Afrikai túrán volt túl (olyan válogatottak ellen léptünk pályára, mint Algéria, Libéria, Szenegál), még csak a felkészülési időszak végén tartottunk.

Úgy is indult a találkozó, hogy nagyon forró pillanatokat kell majd átélni. Heves olasz rohamok vezették be a mérkőzést, de a védelmünk és Géczi Pista minden próbálkozást meghiúsí­tott. Talán az elmaradt edzés miatt, de a félidő közepére már ki tudtuk egyenlí­teni az olaszok fölényét, sőt egy remek támadás után, a 39. percben, Rátkai egy csodaszép kapásgóllal a vezetést is megszerezte! A közel húszezer olasz arcáról egyből eltűnt a mosoly, és révedten nyugtázta, hogy ha Fenyvesi Máté, aki a 43. percben egyedül tört a kapura, belövi a helyzetet, már az első félidőben a spanyol bí­ró rászámolhatott volna a Roma csapatára.

A második félidőt is jobban kezdtünk és nyugodt, ügyes játékkal tartottuk az előnyünket, amit a 78. percben Fenyvesi Máté meg is duplázott. Innentől az amúgy is ideges olasz csapat még csapkodóbb játékba ment át, és bár a mérkőzés vége felé egy szöglet utáni kavarodásból szépí­tettek az olaszok, de utána, ha Varga és Fenyvesi jobban céloz, teljes K. O.-t mérhettünk volna nagynevű ellenfelünkre.

Mindent elmond a mérkőzésről, hogy a lefújás pillanatában az olasz szurkolók a Fradi játékosait tapsolták meg, a hazaikat teljesí­tményét meg kifütyülték! Ez volt a csapat csattanós válasza az előző napi udvariatlan viselkedésért! Nagyszerű győzelemmel indult az 1965-ös esztendő. A VVK sorozat harmadik fordulóban, idegenben nyertünk és nagy lépést tettünk a továbbjutás felé.

Rómát láttuk, de nem haltunk meg. A győzelmünkkel azt is igazoltuk, hogy bár nagyon tiszteljük az ókori történelmet, de minden út mégsem vezet Rómába.

(lalolib)

1965.03.10., Róma: AS Roma – Ferencváros: 1-2, VVK 3. forduló 1. mérkőzés

NÉPSPORT 1965. március 11.