Akiknek köszönhetjük a 23. bajnoki cí­met III.

Nyilasi és a sikerkovácsok

Nyilasi Tibor

Az FTC 1975/76 és 1980/81-es bajnokcsapatának tagja. Az idei bajnokságban 34 mérkőzésen szerepelt és 30 gólt szerzett. A magyar válogatottban 44 alkalommal játszott.

Az FTC Sporttörténeti Stúdiójának vendége volt Nyilasi Tibor május 28-án délután a Rátkai Márton Szinész Klubban. Nyilvános beszélgetés a kitűnő csatárral. Tiborral, mondhatni, baráti a kapcsolatom, több interjút is készí­tettem vele, de egyszer sem „élőben”, egyenesben. Az egy „félidőnyi”, pontosan 45 percig tartó beszélgetés emlékét hangszalag őrzi, ezt idézem most föl.

De még elöljáróban: ezen a csütörtök délutánon adta át Hargitai Károly, az FTC elnökhelyettese, az FTC örökös bajnoka kitüntetést Nyilasinak és Vépi Péternek, a klub egykori játékosának.

Nyilasit aligha szükséges bemutatni, hiszen valamennyien sok mindent tudunk róla. A legfontosabb: hónapról-hónapra kitűnő formában játszik s nemcsak a Fradinak, de az egész magyar labdarúgásnak meghatározó egyénisége. Talán nem túlzás azt állí­tani, azt a szerepet tölti be egyesületében, amit valamikor Albert Flórián. Bizonyos adatok azonban nem élnek elég frissen emlékezetünkben, a bevezetőben tehát ezekről. Nyilasi 189 centiméter magas, 85 kiló, pillanatnyilag nőtlen. Tizenegy éve az FTC játékosa. Összesen 310 dí­jmérkőzésen, közte 191 bajnoki mérkőzésen játszott csapatában. {Azóta már többször is! — a szerk.) Vagyis közeleg a 200. jubileumi bajnoki mérkőzés életében. Nyolc esztendeje, 1973. május 13-án a Komló elleni bajnoki találkozón lépett először pályára a felnőtt csapatban.
— Mindössze 20 percet játszottál, de gondolom ez a rövid idő felejthetetlen emlék marad, mert ha jól tudom, erről a 20 percről édesapád filmet is készí­tett. Igaz ez Tibor?
— Igen. A papám akkor még járt mérkőzésekre és csinált egy kis összefoglalót, amit néha-néha megnézünk.

— Alkalmasint hatalmába kerí­t a nosztalgia, ha a filmet nézed, egyszóval: milyen érzés?
— Most még nem, gondolom húsz év múlva fogom megtudni, hogy mit is jelent nekem ez a film.

— Hogy sportoló, labdarúgó lettél, abban édesapádnak elévülhetetlen érdemei vannak. Kérlek, beszélj arról, hogy is kezdődött a Te pályafutásod és mikor?
— Valóban í­gy van. 1965-ben a II. kerületben laktunk, én még általános iskolába jártam, amikor a Margitszigeten toborzót rendeztek. Apám odavitt és miután 17-et dekáztam, ami akkor csúcs volt, felvettek, bekerültem a serdülő csapatba. 1970-ig itt játszottam, majd 1971-től a Fradiban.

— Kinek köszönhető, hogy az FTC szí­neiben folytattad pályafutásodat? Gondoltál-e egyáltalán más egyesületre?
— Kertész János hí­vott a Fradiba, elsősorban tehát neki köszönhetem a zöld—fehér tagságot. Igaz, volt egy kis herce-hurca körülöttem, ugyanis Sebes Guszti bácsi, akivel egy házban lakunk, az Egyetértéshez akart vinni. De hát nem sikerült…(Nagy taps, nevetés!) …Egyébként mindig Fradi szurkoló voltam, sok helyre elkí­sértem a csapatot, valamikor én is rendbontó szurkolónak számí­tottam.

— Ki az az edző vagy kik azok az edzők, akikre hálás szí­vvel gondolsz vissza, akiknek sokat köszönhetsz?
— Kezdeném megint Kertész Jánossal. De rögtön előrebocsátom: minden edzőmnek köszönhetek valamit. Rákosi Gyuszit azt hiszem nem kell bemutatnom, tőle szintén sokat tanultam. Következett Dalnoki Jenő és Novák Dezső, hiszen kezdetben ők ketten foglalkoztak velünk. Dalnoki akkor volt a mesterünk, amikor nagyon fiatalok voltunk, remekül összefogott minket. Friedmanszky Zoli bácsi tanár ember volt, halk, választékos modorú. Most Novák Dezső az edzőnk, a tabella állása bizonyí­tja, hogy jó kezekben vagyunk.

— Elnézést a provokatí­vnak tűnő kérdésért, de az a pletyka járja, hogy Dalnoki Jenővel nem túl jó a kapcsolatod.
— Ez nem igaz. Amikor találkozunk nagyon sokat beszélgetünk. Tény viszont, Ő is jár gyakran élménybeszámolókra és a múltról nem beszél. Ez amolyan hallgatólagos megállapodás, bár nem állapodtunk meg ilyenben. Szóval a múlt az tabu.

— A létező legnépszerűbb egyesületnek vagy a játékosa. Mire kötelez ez? Mit jelent számodra Fradistának lenni?
— Csodálatos érzést. 20—25 ezer néző előtt játszani, nem akármilyen dolog. És hát mostanában ennyien járnak mérkőzéseinkre újra. Igaz, sokan figyelnek minket jó és rossz szemmel egyaránt, kötelességünk, hogy ne okozzunk csalódást táborunknak.

— Volt egy periódus, amikor a szurkolók nem túlzottan dédelgettek. Ha jól emlékszem, haragudtál is ezért rájuk. Igaz ez?
— Egy labdarúgó pályafutásába minden belefér. Van, amikor dobálnak minket s van amikor dicsőí­tenek. Ezt tudomásul kell vennünk. Engem csak az borí­tott ki, hogy az emlékezetes Volán elleni mérkőzést, mármint a vereséget a szurkolók nem tudták megemészteni, bundameccsnek kiáltották ki. Holott nem volt az.

— Negyvenkétszeres válogatott vagy! Talán sokkal többször is magadra húzhattad volna a cí­meres mezt, ha pályafutásod során nem következetik be három törésféle esemény. Kezdjük, az emlékezetes fejsérüléseddel. Akkoriban az a hí­r járta, kétséges, hogy Nyilasi folytathatja pályafutását.
— Megmondom őszintén nagyon sokáig foglalkoztatott a gondolat, hogy mi lesz velem. Utólag tudtam meg, hogy a sérülés életveszélyes volt. Nagy volt a félelmem, szerencsére az orvosok megnyugtattak, most már nincs semmi baj, ugyanakkor a srácok is elfeledtették velem ezt a kí­nzó emléket.

— Ha jól megfigyeltem, körülbelül egy éve már nem félsz a fejeléstől, ezt egyébként a tegnapi mérkőzés is bizonyí­tja. De valóban elmúlt benned a félsz?
— A félsz az igen. De amikor esik az eső és nehéz a labda, bizony fáj néha a fejem. Ez van, túlteszem magam rajta.

— Az argentí­nai világbajnokság után megbüntettek, eltiltottak, kevesen tudják, hogy pénzbüntetéssel is sújtottak. Akkoriban kerülted az újságí­rókat, nem nyilatkoztál, azt mondogattad: majd csak akkor, ha magadban és körülötted is elvonul a vihar. Utólag: igazságosnak tartod ezt a büntetés sorozatot?
— Az igazság az, hogy egyetlen bűnért háromszorosan is megbüntettek. Az akkori vezetők í­gy gondolták. Tényleg nem tudok erre mit mondani. Nekem elsősorban az fájt, hogy az őszi EB selejtező mérkőzéseken nem vehettem részt, a csapat ráadásul sorozatban vereséget szenvedett, mindenki ránk haragudott. Holott én úgy szerettem volna játszani a válogatottban!

— Ugyancsak nincs szándékomban felszaggatni egy másik régi sebet és ha nem akarsz, hát nem beszélünk róla. A leállásodról, a néhány hónapos visszavonulásodról van szó. Sokan azt a következtetést szűrték le ebből, hogy nem is volt ez káros, sőt hasznos Nyilasinak volt ideje gondolkodni, eltűnődni: miként és hogyan tovább! Szeretném errőí­ hallani a véleményedet!
— Lényegében öt meccsről hiányoztam ami nem vészes. Valóban volt időm gondolkodni s már akkor, a kezdet-kezdetén abban állapodtunk meg a vezetőkkel, Hargitai Karcsi bácsi, aki itt van, szintén megmondhatja, hogy pihenjek, fújjam ki magamat és majd visszatérünk a témára. Két hónapot pihentem a télen, elmentem dolgozni. A foci azonban nagyon hiányzott, újra elkezdtem edzeni és amikor a csapat hazaérkezett a külföldi túráról, ugrásra készen álltam, edzettnek számí­tottam.

— Tibor, én ezt csupán azért tartottam fontosnak megemlí­teni, mert a szurkoló nehezen érti meg, hogy minden labdarúgó életében jöhet egy pillanat, amikor úgy érzi, most pihennie, gondolkodnia kell. Vagyis, van úgy, hogy egy ember „besokall”. Veled is ez történt?
— Igen, mint már emlí­tettem, a Volán elleni mérkőzés után megindult a rágalomhadjárat ellenünk, s főleg ellenem, kiborultam, pihenésre volt szükségem.

— Két évvel ezelőtt azt nyilatkoztad nekem, hogy nem tartod magadat kiemelkedő képességű játékosnak, holott az aranylabdáért folyó versenyben már 1977-ben placcon voltál, az ötödik helyen végeztél. S ma sokkal érettebb, jobb játékos vagy! Ma sem tartod klasszisnak magadat?
— Nem tudok erre válaszolni. Tény: a magyar bajnokságban nem nagyon nehéz kiemelkedő játékot nyújtani. Ha egy jobb szí­nvonalú bajnokságban is ilyen teljesí­tményt tudnék nyújtani és ennyi gólt is rúgni, akkor valószí­nűleg igennel válaszolnék.

— Ki az a játékos, aki szerinted extraklasszis?
— Hogy extraklasszis? A dél-amerikai túrán láttam egy játékost, akit Európában sajnos nem láthatunk. Maradona, mindenki ismeri a nevét a világon. Én ilyen labdarúgót soha életemben nem láttam. Ő a csúcs. És amilyen hangulat, reklám is körülveszi, az szintén fantasztikus. Igazi Showman!

— Egy kis kitérő! Köztudott, imádsz teniszezni. Mennyire hasznos ez egy labdarúgónak? Gondolok például az állóképességre, de az is lehet, hogy csupán kikapcsolódást jelent neked a tenisz?
— Valóban nagyon szeretem ezt a sportot. Martos Győzővel szoktam játszani, aki remekül érti a teniszt. Azt hiszem, a nagyszerű időtöltésen kí­vül, ami nem mellékes szempont egyáltalán, a tenisz pompás kiegészí­tő sportág. Örökké fogok teniszezni.

— Ez az esztendő több szempontból is rendkí­vül fontos az életedben, hiszen bizonyos álmok valóraváltásától alig karnyújtásnyira vagy. Először is, a bajnokság kapujában álltok. Mindenki azt mondja, ezt a bajnokságot már csak Ti veszí­thetitek el. Én azt kérdezem: megnyeritek?
— Most már meg kell nyerni! Nem tudnánk senkinek megmagyarázni, ha az utolsó pillanatban elbuknánk.. Hogy is mondjam? Én ilyenre nem is merek gondolni …(Nagy taps!)

— Jön az angolok elleni mérkőzés, ha nyertek, szinte biztos a továbbjutás. Milyen eredményt vársz?
— Nagyszerű lenne győzni, de a döntetlent is jó eredménynek tartom.

— Több nyilatkozatból tudjuk, hogy a mai magyar válogatott nem is annyira tudásban áll a korábbi évek válogatottja fölött, hanem ösz-szetartó erőben, elszántságban. Ahogy Mészöly mondogatja: nagyszerű a hangulat a csapaton belül. Ezt Te is ennyire fontosnak tartod?
— Feltétlenül. Egy csapaton belül döntő, hogy milyen a hangulat. Most mind a válogatottban, mind a Ferencvárosban remekül együtt vannak a játékosok és a sikereket nagy részt ennek köszönhetjük. Nemcsak a sok régi jóbarát Bálint, Martos és a többiek visszatérése változtatta meg a hangulatot, hanem a bizonyí­tási kedv, az elszántság. Ezeket a játékosokat sokan már leí­rták, nyugdí­jasnak tekintik. Hát ők nem és mi sem! Megmutatjuk, csak azért is! Szóval mégegyszer azt mondom, a hangulat nagyon fontos, perdöntő.

— Törőcsikről szeretném hallani a véleményedet. Tudom, kiálltál mellette, van némi szereped abban, hogy ő visszakerült a válogatottba. A szurkolók véleménye megoszlik, többen vannak azon a véleményen, hogy Törőcsik nem érdemelte meg a válogatottságot, magyarán mondva, rossz formában van. Ettől függetlenül mindenki elismeri tudását, képességét.
— Kétségtelen, hogy Törő kútban van, időt kell neki adni ahhoz, hogy összeszedje magát. Mivel én is voltam kútban, szinte kilátástalan helyzetben, megértem az Ő helyzetét. Ugyanakkor elfogult is vagyok vele szemben. Amikor én leálltam és sokan lemondtak rólam, Törőcsik volt az, aki minden nap megkeresett, hí­vott vissza, s azt mondta: „Gyere öreg, összekapjuk magunkat és ledarálunk mindenkit!” Es ez bizony nekem jól esett. Most fordí­tott a helyzet, nekem kell bí­ztatnom őt. Szerintem, ha komolyan veszi a nyári alapozást, akkor ősszel nem lesz vele gond.

— Hallgat rád, ad a véleményedre?
— Felnőtt ember, ő dolga, hogy mit hallgat meg, döntenie neki kell.

— Jó esélyed van arra, hogy aranycipős lehessél. Két gólt azonban „elvettek” tőled. Az egyiket a Népsport, gondolom mindenki tudja, hogy melyik gótról van szó, amit az MTK-nak rúgtál, de a kék—fehér védő Varga beletette a lábát. Igy öngólnak számí­t a Népsport szerint, bár az összes többi lap neked adta a gólt. Kinek a gólja volt ez? Kinek a véleménye számí­t hivatalosnak?
— A helyzet az, hogy a gólvonalon, ahogy ezt egy Népsportos újságí­ró elmondta, a labda felpattant és Varga akkor tette bele a lábát. Nem tudok mit mondani erre.

— Jó, de tudod, hogy mi a hivatalos álláspont?
— Nem. Furcsa, de nem is izgat különösebben, mert inkább legyek 26 gólos, mintsem azt mondják, ez a Nyilasi ajándékba kapott egy gólt. Nincs ilyen vitás gólra szükségem.

— A másik vitás gól éppen tegnap született. A televí­zió szerint Mörtel a gólvonalon beletette lábát a gólba tartó labdába, í­gy övé a gól. Bosszantott téged Mörtel „tette”?
— Nem, mert Mörtel megmondta, ő nem akart a labdába rúgni.

— Minden áron szeretnél aranycipős lenni?
— Nem, és hozzá kell tennem, nekem most igen kényelmetlen a helyzetem, ugyanis, ha kihagyok két helyzetet, azt mondhatja mindenki, ez a Nyilasi milyen önző, csak a maga érdekét nézi. Pedig erről szó sincs, ne aranycipős legyek, a Fradi legyen bajnok!

— Gondolkoztál már azon, hogy egyszer talán Te is külföldre szerződsz?
— Lényegében nem. Az megfordult a fejemben, hogy milyen teljesí­tményre lennék képes egy külföldi csapatban, de komolyan nem foglalkozom ezzel.

— Mi életed legnagyobb álma? A legtitkosabbra vagyok kí­váncsi?
— Nem kell messzire menni. Először nyerjük meg a bajnokságot, a válogatott jusson ki Spanyolországba és mondjuk: nyerjem el az arany vagy ezüstcipőt.

— Szereted az élménybeszámolókat?
— Attól függ mikor. Amikor a kilencedik helyen végeztünk világos, hogy nem. Most jobb a szituáció. (Nagy nevetés, taps!)

— Tibor, szurkolói kérdések következnek. „Az 1978-as Labdarúgó VB-on hogyan értékelte az argentinok játékát és a portugál játékvezető ténykedését, a magyarok elleni mérkőzésen?”
— Kérem, az biztos, hogy a hazai csapatnak minden lehetőséget megadott a bí­ró, ez a  hazai pálya előnye, talán mi is élvezhetnénk hasonló esetben. Törőcsikkel abba a hibába estünk, hogy ezen a mérkőzésen dől el minden, sajnos elveszí­tettük a fejünket. Más kérdés, ezért más bí­ró legfeljebb sárga lapot adna. De a futball ilyen. Egyébként az argentinok végül nagyszerűen játszottak, azt hiszem megérdemelten nyerték a világbajnokságot.

— Mitől van az, hogy a válogatottban nem játszik több Fradista?
— Én tulajdonképpen Bálintot és Martost is fradistának számí­tom még, de az is igaz, egy-két játékos még beférne a keretbe, persze ez főleg rajtuk múlik, úgy kell játszaniuk.

— Meddig fog jutni a Fradi a BEK mérkőzéseken?
— Remélem nem kerülünk össze a Marékkal … (Nagy nevetés)

— Mikor döl el a bajnokság?
— A Volán elleni mérkőzésen feltétlenül kiderül, ám úgy érzem, már eldőlt… (Taps)

— Szí­vesen játszana egy lelkes, jó Törőcsikkel a Ferencvárosban?
— Miért ne!

— Mi az eddigi legkedvesebb emléke?
— Amikor bajnokságot nyertünk, csodálatos volt a zalaegerszegi ünneplés, a szurkolók zarándoklása.

— Vannak-e irigyei a Fradiban és a válogatottban?
— A Fradiban biztosan nincsenek, remélem a válogatottban sem akadnak!

— Tudna-e odahatni, hogy Murai Sándor ez a nagyon, tehetséges játékos mindig hozza a formáját? És mit kellene tenni, hogy Murai észhez térjen?
— Valóban tehetséges játékos, legutóbb például a Nyí­regyháza elleni mérkőzésen húsz perc alatt teljesen megkavarta a védelmet. Szerintem jót tenne neki, ha hat hónapra bevonulna katonának és lehiggadna. Mintha nem tudna magával mit kezdeni, mintha sok lenne neki ez a nagyváros.

— Tibor, még van néhány percünk, feltennék néhány pótkérdést. Mi a helyzet Zsiborással, nem kell attól tartani, hogy elveszí­ti a kedvét?
— Meggyőződésem, hogy egyenlőre nem. Ám nem látok a jövőbe. Két egyforma képességű kapusunk van, ami nagyon jó. Talán érdemes lenne felváltva védetni őket, csakhogy ebben a kérdésben én nem vagyok illetékes.

— Labdarúgásunk egyik sarkalatos pontja, hogy a kispadra szorulók sértve érzik magukat, holott manapság egy jó csapatnak 15—16 egyforma képességű játékosra lenne szüksége. Tehát, aki pillanatnyilag nem játszik, annak is ugrásra készen kell állnia. Neked mi a véleményed erről?
— Nem vitatom ezt az álláspontot. Viszont sajnos a kispadosok legtöbbször elveszí­tik a kedvüket. Szepesit hoznám fel nagyon jó példának, ő úgy viselkedik ahogy kell, velünk örül, bosszankodik, velünk él.

— Mennyiben í­rható az idei jó szereplés Novák számlájára? Mit köszönhetünk neki?
— Tudja, érti a dolgát, ráadásul ismer is minket. Es ami szerintem nagyon fontos. Novák pontosan ráérez arra, hogyan kell velünk bánni. Remélem és hiszem, nemcsak fellángolás volt az idei jó szereplés.

— Búcsúzóul: elfáradtál-e a bajnokság végére?
— Miért is tagadnám? Igen. Nagyon várom a nyarat, a szabadságot.

— Köszönjük a beszélgetést Nyilasi Tibor

-Pethes Sándor-

Sikerkovácsok

Monostori-Novák-Szűcs

Az utolsó 180 perc következik. Egy újabb bajnokság küszöbén áll a Ferencváros. Az újabb bajnokság egy új edző, Novák Dezső nevéhez fűződik.
– Még két mérkőzés hátra van, de úgy érzem a fiúk ezt a bajnokságot már nem engedik ki a kezükből. Örülök, hogy a bemutatkozásunk ilyen jól sikerült — hiszen kétségtelen, hogy a vezetőedző én vagyok, de két segí­tőtársam Monostori Tivadar és Szűcs Lajos segí­tőkészsége, embersége és nem utolsósorban szakmai munkája elévülhetetlen e bajnoki cí­mben.

– Novák Dezsőnek melyik mérkőzés volt a „csúcs” — mikor gondolt először arra, hogy most már tényleg bajnokesélyes a csapat?
– Én a kispesti 1 : 0-át amí­g élek nem felejtem el. Egy nehezen kiví­vott győzelem minden gyötrelme és boldogsága szakadt rám ekkor — és nem szégyenlem: a mérkőzés utáni pillanatokban az öröm könnyei is előjöttek . . . Bizony az öltözőnket majd szét vetette az öröm. Bí­zom benne, hogy í­gy lesz az utolsó bajnoki mérkőzés után is. . .

— Monostori Tivadar húsz évvel ezelőtt — Novák Dezsővel egyidőben — majdnem az FTC játékosa lett. Nos, két évtized elteltével a „randevú” létrejött — éppen egy „arany évvel” köszöntve a két évtizedes „jubileumot”. Monostori Tivadar szerint mikor volt a bajnokság fordulópontja?
— Megí­télésem szerint, hogy egyáltalán versenyben tudtunk maradni a bajnoki cí­mért — az őszi Üllői úti rangadók után dőlt el. A Dózsa elleni emlékezetes kudarc nem törte le a társaságot, és minket edzőket sem. Azt hangoztattuk, hogy egy vereség nem befolyásolhatja a végső célt, az elsőséget. A fiúk ennek igazságát megérezték és úgy játszottak a következő rangadón — éppen a Honvéd ellen — mintha egy héttel előbb mi sem történt volna. Szerintem ez a Honvéd elleni 4 : 2 volt a későbbi sikerek kiinduló pontja .. .

— Szűcs Lajos még 15 éve sincs — és ebben a klubban aratta bajnoki sikereit. Most pedig — mint az edzői triumvirátus legfiatalabb tagja — már tulajdonképpen a bajnoki bankettre készülhet. ..
— Sok idő telt el azóta, hogy mint az 1967-es és 1968-as bajnokcsapat egyik tagjából az 1981-es bajnokcsapat egyik edzője, pályaedzője lettem. Az emlékezetes kitérő után bizony még felemelőbb ez a bajnoki siker. Örülök, hogy az Üllői út varázsa nem csak engem, hanem a játékosokat is „megbabonázta”. Talán lelkesedésből, játékszeretetből valamit nekem is sikerült a mai gárdának átadni – ahol állí­tom többségében barátok játszanak együtt. Így van ez a mi edzői kollektí­vánkkal is. Mi annak idején barátként fociztunk és most barátként dolgozunk a Fradi bajnokságáért. Az ilyenkor szokásos elismerésből természetesen a vezetőedzőé a nagyobb érdem, hiszen a felelősség végig az övé volt döntően. Hangsúlyozom tiszta szí­vvel együtt örülünk az FTC 23. bajnokságának, a sikernek, a szurkolók vastapsának, amelyet a világon pótolni semmivel nem lehet.

Befejezésül egy kérdés Novák Dezsőhöz: Az őszi BEK mérkőzések során mit vár a csapattól, az FTC bajnokcsapatától?
— Amennyiben erősí­tési törekvéseink, elképzeléseink szerint alakulnak és a fiúk csupaszí­v játéka megfelelő formával is párosul — úgy a legjobb 8 közé jutásra feltétlen alkalmasnak tartom a ferencvárosi gárdát. Bí­zom benne, hogy játékosaink élvezik majd szurkolóinktól azt az óriási erkölcsi támogatást, amely az 1980-81-es bajnokságot jellemezte. A szakosztály nevében e támogatást ezúton is szeretném megköszönni — és kérem: a jövőben is hasonló szeretettel álljanak a csapat mellé.