Anekdoták: Opata Zoltán

.

Kí­sért a múlt

Opata Ormos Zoltán egyike volt a régi, bohém focistáknak. Járta a kávéházakat, szerette az italt, és ha éjszaka kimaradt, egy számmal kisebb gallért vett fel, hogy kipiruljon az arca.

Később megváltozott az életmódja, szigorú edző lett belőle, akit nehéz volt átejteni. Még játszott (meg trénerkedett) a miskolci Attilában, amikor az egyik bajnoki mérkőzésen a fiatal Belesik nem bí­rt vele. Tehetetlenségében többször is belecsimpaszkodott, nehogy a center elmenjen mellette. Amikor újfent megismétlődött a jelenet, dühösen fakadt ki az egyik miskolci néző:

— Miért fogja meg? Nem kell támogatni… Nem részeg… Hja, a múltat nehéz elfeledni.

A gyomor süllyedése

Békés délutáni terefere a Kristályban, a futballisták törzskávéházában.

— Ezt a pechet, hogy Turay pont a válogatott mérkőzés előtt dől ki gyomorsüllyedéssel.

Az éppen fillér nélkül lévő Opata Zoltán közbeszólt:

— Gyomorsüllyedés! Az is valami? Nekem is ez a bajom.
— Mi a te bajod?
— Gyomorsüllyedés. Odáig süllyedt a gyomrom, hogy kénytelen vizet bevenni — és búsan kortyolt egyet a szódájából.

Világvége

Az örökvidám, minden mókára kész Opata Zoli arcán ritkán ült őszinte bánat. A Nemzeti Sport tudósí­tójának egy ilyen ritka pillanatot sikerült nyakon csí­pnie.
Focigálát rendeztek a Hungária úti pályán hí­res szí­nészekkel, operettprí­madonnákkal, a Király-szí­nház görljeivel és természetesen népszerű profi labdarúgókkal. Dolgozik keményen a filmhí­radó.

— Egy jelenetet kérek, amint Opata faultol egy önként vállalkozó szí­nészt — közli a rendező.
— Mi az hogy Opata? A faultot értem, de az Opatát nem — csodálkozott Orosz Vilma, az ünnepelt szubrett.

Elmagyarázták neki, hogy Opata „egy” Európa-hí­rű labdarúgó. A csatár eközben elszürkült arccal kullogott le a gyepről, nem is szerepelt a gálán. Napokig a szavát sem lehetett hallani.

Akad ember, aki nem hallott Opatáról? Ez már a vég kezdete. És a móka-mester valóban úgy festett, mintha csak másodpercek választanák el a világvégétől …

A leggyengébb

Opata humora legendás volt. Egy-egy „kiszólása” közmondásszerű népszerűségnek örvendett. Idézték, emlegették, hivatkoztak rá. Örök kár, hogy a legtöbb nem bí­rja ki a nyomtatást… Egy ideig a profi ligában játszó Zuglóban futballozott. Valaki megkérdezte tőle:

— Zoli! Melyik a csapatod leggyengébb része? Opata rávágta:
— A vezetőség!

Ha az olaszok, akkor Opata.

Opata minden csatárposzton játszott, s mindenütt jól. Évekig szerepelt a balszélső, a balösszekötő, a jobbszélső, ritkábban a jobbösszekötő és gyakran a center helyén. Ha valamelyik válogatott csatár megsérült vagy megbetegedett, máris í­gy hangzott a döntés:

— Majd Opata Zoli játszik a helyén!

A szabadrúgásai életveszélyesek voltak. Hihetetlen lelkesedéssel tudott küzdeni, harcolni. Olyan centerjátékra nem sokra emlékeznek, amilyet Opata produkált 1924. április 6-án a Hungária úton az olasz válogatott ellen, amikor 7:1-re legyőztük az azzurrikat. Hat év múlva újra játszott Opata az olaszok ellen az Üllői úton, de akkor már Ormos volt… (0:5…) Öngúnnyal és keserűen mondta:

— Az biztos, hogy harmadszor már nem én leszek a center…

Nagy helyzet

Opata Zoltán, a Mávag edzője, a ferencvárosiak elleni mérkőzés szünetében korholta Ruffot, a balszélsőt.

— Olyan nagy helyzeted volt, mégsem tudtad belőni!!
— De Zoli bácsi — védekezett a fiú —, esküszöm, szí­nét sem láttam semmiféle nagy helyzetnek.

Opata felfortyant:

— Hát a tizenegyes mi volt???

(Ferencváros—Mávag 9:0. Az a bizonyos tizenegyes 2:0-nál maradt ki.)

Egy feketét 11 szalmaszállal

Csak a rövidebbet húzhatta az a balga lélek, aki ujjat húzott Opata Zoltánnal. A válogatott csatár pusztí­tó humorral sújtott le a legapróbb balfogásra is.
Történt, hogy a miskolci Attila gárdájával éjnek évadján vártak csatlakozásra. A pályaudvarnál mégis kellemesebb a kávéház, gyerünk. Benyitnak, sí­ri csend, a bóbiskoló pincér csak fél szemét nyitja ki és szundí­t tovább. Üldögéltek, néha kiáltoztak a főnök úrnak. Hiába. Hosszú percek elteltével elővánszorgott a kelletlen főpincér. Már elkésett. Opata szeme szikrát szórt:

— Mi szí­vesen várunk! Majd ha elmúlik ez az óriási forgalom, bennünket is kiszolgálhatna…

A teljesen összezavarodott pincér végighordozta tekintetét az üres helyiségen és motyogott:

— A,… de ne… uraim, máris hozom. Mit parancsolnak?
— Egy csésze feketét és tizenegy szalmaszálat — rendelt Opata Zoli indiánarccal.

-Részlet: Kő András -Török Péter A magyar futball anekdotakincse-