Átigazolások – 2025/26 (nyár)

Hivatalossá vált, hogy távozik 36-szoros magyar bajnok férfi labdarúgócsapatunk brazil támadója, Matheus Saldanha, aki az Egyesült Arab Emirátusokban szereplő Al-Waszlnál folytatja pályafutását.

(fradi.hu – 2025. július 11.)

A 21 éves Say Shadirac a finn élvonalban szereplő, 2002-ben alapított AC Oulu csapatában, kölcsönben folytatja pályafutását. A jelenleg is zajló finn élvonalban, a Veikkausliigában az AC Oulu csapata 14 forduló után a tabella utolsó helyén áll 9 ponttal.

(fradi.hu – 2025. július 10.)

Varga Ádám kölcsönben a DVSC-nél tölti a 2025/26-os szezont.

(fradi.hu – 2025. július 9.)

Callum O’Dowda személyében 30 esztendős ír középpályással erősített 36-szoros bajnok férfi labdarúgócsapatunk.

Cadu, Ötvös Bence, Nagy Barnabás, Daniel Arzani, Jonathan Levi és Toon Raemaekers után O’Dowda a hetedik nyári igazolásunk.

A futballista 1995. április 23-án született az angliai Oxfordban. Ballábas, 180 centiméter magas, és a középpálya közepén, illetve bal oldalán is bevethető játékos. 2013-ban mutatkozott be a felnőttek közt az angol Oxford Unitedben, előtte a klub akadémiáján nevelkedett. Az Oxford United első csapatában 87 bajnokin 12-szer vette be az ellenfelek hálóját.

2016-ban szerződött a Bristol Cityhez, amelynek színeiben 160 bajnoki meccsen lépett pályára, és nyolc gólt szerzett. 2022 júliusában került a Cardiff Cityhez. Az angol másodosztály 2024/25-ös idényében 42 találkozón lépett pályára, két találatot és három gólpasszt jegyzett.

O’Dowda harmincegyszer szerepelt az ír válogatottban, és egy gólt szerzett. A játékosok piaci értékével foglalkozó német szakportál, a Transfermarkt 1,2 millió euróra (481 millió forintra) becsüli labdarúgónk ázsióját.

(fradi.hu – 2025. július 4.)

Kölcsönben folytatja Isaac Pappoe. A ghánai középpályás a KL-ben induló Dundee Unitednál tölti a következő szezont.

(fradi.hu – 2025. július 3.)

Mindenben megállapodott klubunk Manner Balázzsal, így a 20 éves labdarúgó a Nyíregyháza Spartacus játékosa lett.

(nyiregyhazaspartacus.hu – 2025. július 2.)

A Ferencvárosban folytatja pályafutását a 24 éves belga védő, Toon Raemaekers, aki a belga élvonalból, a KV Mechelen együttesétől érkezik.

Bemutatás

Toon Raemaekers 2000. szeptember 9-én született a Brüsszeltől csupán 60 km-re található Diestben. Itt ismerkedett meg a labdarúgással, majd 2007-ben a Lierse SK szerződtette. Az 1906-ban alapított együttes utánpótlásában kilenc évet töltött el, majd 2016-ban a KVC Westerlóhoz igazolt. 18 éves korában az OH Leuven U21-es csapatához került.

A belga élvonalban is a Leuven adta meg neki a lehetőséget a 2020/21-es szezonban. A leuveni együttesben ekkor csapattársa volt a magyar bajnokságból is jól ismert Yohan Croizet, valamint a 23-szoros magyar válogatott Bese Barnabás is. Ebben a szezonban 10 mérkőzésen 715 percet játszott.

2022 nyarán a KV Mechelenhez igazolt, ahol három találkozón csupán 17 perc jutott neki, így kölcsönadták a belga második ligában szereplő Liersének. Itt a 2022/23-as idényben 29 találkozón lépett pályára, összesen 2496 játékpercet kapott. Kétszer volt eredményes a bajnokságban, egyszer pedig a kupában. Kölcsönszerződése lejártával visszatért a Mechelenhez, ahol egy súlyos sérülés miatt csupán hat találkozó jutott neki, így a szezon nagy részét ki kellett hagynia.

Raemaekers hatalmas akaraterőről tett tanúbizonyságot, ugyanis felépülése után visszaverekedte magát a csapatba, a bajnokságban 28 találkozón kapott lehetőséget (2229 perc), ezek közül 25-ször a kezdőcsapatban számított rá a szakmai stáb. Emellett kétszer játszott a kupában, valamint hétszer az európai kupaszereplés kiharcolásáért vívott párharcokban.

A 2024/25-ös idényben 35 bajnokin 81 szerelést, 37 labdaszerzést, valamint 75 megnyert fejpárbajt tud felmutatni. A játékosok piaci értékével foglalkozó német szakportál, a Transfermarkt 1.2 millió euróra becsüli a 194 cm magas védő értékét.

(fradi.hu – 2025. június 24.)

„Nem csupán magyar bajnoki címvédő férfi labdarúgócsapatunk játékoskeretében zajlanak változások a nyári időszakban, a szakmai stábban is csere történt. A játékosként elképesztő bedobásairól elhíresült Rory Delap, aki Robbie Keane segítőjeként vele egy időben csatlakozott a Ferencvároshoz, családi okok miatt távozik együttesünk szakmai stábjából. Helyét az Aberdeen és a Newcastle korábbi játékosa, az egyszeres skót válogatott Stephen Glass veszi át.”

(fradi.hu – 2025. június 19.)

Tovább formálódik 36-szoros magyar bajnok férfi labdarúgócsapatunk kerete. A címvédést követően csatlakozik együttesünkhöz a 29 éves svéd jobbszélső, Jonathan Levi.

A magyar futball követőinek aligha kell bemutatni a játékost, aki 1996. január 23-án született a svédországi Glumslövban. Levi a helyi csapat utánpótlásában kezdett el futballozni, majd megjárta az Eskilsminne és a Helsingsborg akadémiáját is. A támadóharmad mindkét szélén, illetve közepén is bevethető játékos az Östers és a Landskrona együttesében is megfordult, mielőtt 2017-ben a norvég Rosenborghoz igazolt volna.

Új igazolásunk Norvégiában érte el eddigi legnagyobb sikereit, 2017-ben és 2018-ban bajnoki címet szerzett, míg a második évben norvég kupát és norvég szuperkupát is nyert a Rosenborggal. 2020 telén Levi visszatért Svédországba, akkor a Norrköping alakulatához. Majdnem három évvel később Magyarországra tette székhelyét, riválisunkhoz, a Puskás Akadémiához igazolt. A felcsútiaknál 83 találkozón lépett pályára, ezeken 13 gólja mellett 15 gólpasszt osztott ki.

Levi még a 2017/18-as szezonban mutatkozott be az európai kupaporondon, a Rosenborg színeiben két UEFA Európa Liga csoportmérkőzésen jutott szóhoz, míg a következő szezonban öt találkozón lépett pályára, ugyanebben a sorozatban. 2019-ben a svéd válogatottban is bemutatkozott, 80 percet töltött a pályán egy Izland elleni felkészülési mérkőzésen.

– Jól ismerjük Jonathant, hiszen két és fél éve játszik már Magyarországon, és testközelből tapasztalhattuk meg az ő képességeit. A Puskás Akadémia ellen mindig nagy mérkőzéseket játszottunk, és ez neki is köszönhető. Egy olyan játékos, aki különböző játékrendszerekben, több poszton is tud játszani. Intelligens, kreatív játékos, jó távoli lövésekkel, az utolsó harmadban olyan megoldásokkal, amik úgy gondoljuk, hogy sokat fog segíteni a mi támadó játékunkon – mondta az FTC sportigazgatója, Hajnal Tamás.

(fradi.hu – 2025. június 17.)

Tovább erősödik rekordbajnok férfi labdarúgócsapatunk kerete, ugyanis Cadu, Ötvös Bence és Nagy Barnabás után szerződtettük a 26 éves ausztrál válogatott támadót, Daniel Arzanit, aki a 2018-as oroszországi világbajnokságon pályára lépett Peru, Dánia és a későbbi győztes Franciaország ellen is a csoportkörben.

Bemutatás

Daniel Arzani 1999. január 4-én született Irán nyugati részén, Loresztán tartomány fővárosában, Horramábádban, de a labdarúgással már Ausztráliában, az Eastern Suburbs FC-ben ismerkedett meg. Tehetségére korán felfigyeltek, az ausztrál válogatott U16-os csapatával 2014-ben az elődöntőig jutott, majd egy évvel később, 2015-ben részt vett az U17-es világbajnokságon, ahol pályára lépett Németország ellen (a torna gólkirálya a Nigériával aranyérmet nyert Victor Osimhen volt 10 találattal).

2016-ban a Sydney FC ifjúsági csapatához került, majd még ebben az évben a Melbourne City szerződtette. 2018. január 25-én szerezte pályafutása első bajnoki gólját a Newcastle Jets ellen. 2018 nyarán tagja volt Ausztrália világbajnokságra utazó keretének, ráadásul mindhárom csoportmérkőzésen (Franciaország, Dánia, Peru) pályára lépett, összesen 60 percet játszott.

A világbajnokság után a Premier League egyik topcsapata, a Manchester City szerződtette, majd két idényre kölcsönadta a skót Celticnek, ahol október 31-én a Dundee FC ellen mutatkozott be. A 2018/19-es szezon végén skót bajnoki címet ünnepelhetett. Második skóciai évében egy súlyos sérülés miatt nem léphetett pályára.

Kölcsönszerződése lejárta után visszatért Manchesterbe, a City vezetősége pedig Hollandiába, az Utrecht együtteséhet adta kölcsön, majd fél évvel később a dán Aarhushoz. Előbbinél öt mérkőzésen két gólpasszt jegyzett, de hat alkalommal pályára lépett az U21-es csapatban is, ahol egy gólt szerzett. Az Aarhusnál 5 találkozón 120 percet töltött a pályán.

A dániai kölcsön után a belga Lommel SK-nál is eltöltött egy idényt, ahol 15 mérkőzésen 1 gólt szerett 901 játékperc alatt. Ezt követően 2022 nyarán visszatért Ausztráliába, a Macarthur ingyen szerződtette, amellyel rögtön megnyerte az Ausztrál Kupát. Egy idény után távozott a klubtól, 24 mérkőzésen 4 gól és 8 gólpassz volt a mérlege.

2023-ban a Melbourne Victory játékosa lett. Első bajnoki találatára egészen december 16-ig kellett várni, amikor pont korábbi egyesülete, a Sydney FC kapuját vette be. A melbourne-i klubban eddig 64 mérkőzésen 7 gólt szerzett, emellett 14 gólpassz is szerepel a neve mellett 4018 játékperc alatt.

Érdekesség, hogy a válogatottban eddig csupán egyszer volt eredményes: 2018 június 9-én az akkor még Georges Leekens irányította Magyarország ellen talált be, ráadásul pont csapatunk kapitánya, Dibusz Dénes állt akkor a vonalon.

(fradi.hu – 2025. június 13.)

Távozik Owusu Kwabena.

(fradi.hu – 2025. június 13.)

Távozik Virgil Misidjan.

(fradi.hu – 2025. június 12.)

A 24 éves Nagy Barnabás a Nyíregyháza Spartacus együttesétől érkezik az FTC-hez.

Tovább erősödik 36-szoros magyar bajnok férfi labdarúgócsapatunk kerete, ugyanis szerződtettük a 24 éves bal oldali szélső védőt, Nagy Barnabást.

– Barna már korábban felhívta magára a figyelmet a dinamikájával, az intenzitásával és a munkabírásával. Sok gólpasszt adott a szezon során, úgyhogy mindenképpen egy támadó felfogású balhátvédet ismerünk benne, akinek megvan a tapasztalata a különböző játékrendszerekben, ha három védővel játszunk, vagy ha négyvédős rendszerben – mondta klubunk sportigazgatója, Hajnal Tamás.

Bemutatás

Nagy Barnabás 2000. szeptember 5-én született. A Szigetvári TK együttesénél kezdte a labdarúgást, majd a Pécsi MFC utánpótláscsapataiban pallérozódott. 2016-ban az FTC akadémiájára került, innen pedig a Szentlőrinc SE-hez, ahol egy évet töltött, innen igazolt az MTK U19-es csapatához. A kék-fehérek utánpótláscsapatától az Ajka vette kölcsön egy szezonra, majd visszatért a fővárosba. Az MTK ezután kétszer is kölcsönadta korábbi csapatának, a Szentlőrincnek, végül 2023-ban ingyen igazolt Nyíregyházára.

Nyíregyházán minden sorozatot figyelembe véve 90 mérkőzésen lépett pályára, 1 gól és 12 gólpassz a mérlege. Egyetlen élvonalbeli gólját 2024. szeptember 21-én a DVSC 3-2-es legyőzése alkalmával szerezte.

Nagy Barnabás minden sorozatot figyelembe véve eddig 173 felnőtt mérkőzést játszott klubcsapataiban, melyeken 3 gól és 16 assziszt a mérlege.

(fradi.hu – 2025. június 11.)

Hat magyar bajnoki cím, egy MK-siker, egy BL-, négy UEL- és egy EKL-főtábla után távozik Eldar Civic.

(fradi.hu – 2025. június 4.)

A brazil Cadu érkezése után is tovább erősödik magyar bajnoki címvédő férfi labdarúgócsapatunk kerete, ugyanis leigazoltuk a 27 éves, védőként és középpályásként is bevethető, MOL Magyar Kupa-győztes Ötvös Bencét.

Bemutatás

Ötvös Bence 1998. március 13-án született Nyíregyházán. Itt ismerkedett meg a labdarúgással, végigjárta a Nyíregyháza ifjúsági csapatait, majd 2017-ben a Cigánd együtteséhez került kölcsönben. Egy idény után visszatért nevelőegyesületéhez, ahol további négy évet töltött el. 2021 januárjában a Kisvárda vette kölcsön, majd a szezon végén szerződtette is. Három szezont töltött el a Kisvárdánál, ahol 114 mérkőzésen több, mint 7500 játékpercet kapott. Ez idő alatt 4 góllal és 14 gólpasszal segítette csapatát.

Megbízhatóságával, nagy munkabírásával és folyamatos küzdeni akarásával több csapat figyelmét is felkeltette, végül 2024 nyarán a nem sokkal korábban története első kupagyőzelmét ünneplő Pakshoz igazolt. Első idényében rögtön alapember lett új csapatában, játszott UEFA Európa Liga- és UEFA Konferencia Liga-selejtezőn is, utóbbi sorozatban gólt lőtt és gólpasszt is jegyzett. Betalált a Larnaca ellen, míg a Mornar Bar ellen assziszttal segítette csapatát.

Az OTP Bank Ligában 32 mérkőzésen lépett pályára, ráadásul védekező középpályás létére nyolc gól és négy gólpassz szerepel a neve mellett. Betalált a Zalaegerszeg, az ETO FC Győr, a Fehérvár, a DVSC és a Kecskemét ellen is. A MOL Magyar Kupában is alapembere volt a címvédő Paksnak, ráadásul a Mezőkövesd ellen 3-0-ra megnyert találkozón két góllal segítette csapatát.

Ötvös Bence eddig 243 mérkőzésen lépett pályára, melyeken 26 gólt szerzett és 30 gólpasszt osztott ki.

(fradi.hu – 2025. június 2.)

Tovább formálódik 36-szoros magyar bajnok férfi labdarúgócsapatunk kerete. Csatlakozik együttesünkhöz a brazil középpályás, Cadu, aki a mögöttünk hagyott idényben a cseh Viktoria Plzent erősítette.

Cadu 1997. augusztus 8-án született a brazíliai Salvadorban, hazájában az EC Olímpia, valamint a Fluminense csapatában futballozott. A középpálya mindkét szélén bevethető játékos 2020-ban került a cseh Pardubice együtteséhez, ahol két év alatt 72 mérkőzésen játszott, 15 gólja mellett 13 gólpasszt osztott ki, és csapatával megnyerte a cseh másodosztályt.

2022 nyarán Cadu Csehországon belül váltott, a Viktoria Plzenhez igazolt, új csapata azonban egyből kölcsönadta a Banik Ostravának, ahol egy év alatt 28 találkozón hatszor volt eredményes. A kölcsönjátékot követően a Plzen visszahívta, a piros-kékeknél alapemberré nőtte ki magát, 97 meccsen jutott szóhoz, ezeken nyolcszor talált be az ellenfelek kapujába, 19 alkalommal pedig társait szolgálta ki.

A 2024/25-ös szezonban összesen 49 összecsapáson kapott lehetőséget, kétszer volt eredményes, míg az Európa Ligában a legjobb 16-ig jutott alakulatával, és a mieink elleni nyolcaddöntőn mindkétszer a Plzen kezdőcsapatának tagja volt.

– Cadu rendkívül nagy tapasztalattal rendelkezik. Egy színvonalas bajnokság egyik topcsapatából, a Viktoria Plzenből érkezik. A cseh ligában éveken keresztül a dobogóért játszott, és a nemzetközi porondon is kiemelkedő teljesítményt nyújtott, amit a saját bőrünkön is megtapasztalhattunk. Univerzális, a védelem mindkét oldalán bevethető futballista, aki a játékrendszertől függően hosszú futóként is remek teljesítményre képes mindkét oldalon. Nagy intenzitással, támadó felfogásban játszó védőről van szó. Örülünk, hogy sikerült meggyőznünk őt, hogy hozzánk igazoljon. Minőségben és az edző számára a variációs lehetőségekben is javulni tudunk az érkezésével – mondta Hajnal Tamás, labdarúgócsapatunk sportigazgatója.

(fradi.hu – 2025. május 27.)

A szezon végén távozik Ben Romdhane.

(fradi.hu – 2025. május 2.)

Játékosmozgás

Érkezik: Daniel Arzani (Melbourne Victory), Cadu (Viktoria Plzen), Jonathan Levi (Puskás Akadémia), Nagy Barnabás (Nyíregyháza Spartacus), Callum O’Dowda (Cardiff City), Ötvös Bence (Paks), Toon Raemaekers (KV Mechelen)
Érkezik (kölcsönből vissza): Baráth Péter (Raków), Fortune Bassey (DAC 1904), Botka Endre (Kecskeméti TE), Dhonata Tavares de Oliveira (Soroksár), Gruber Zsombor (MTK Budapest), Halmai Ádám (Soroksár), Katona Bálint (Kecskeméti TE), Kenan Kodro (Gaziantep), Owusu Kwabena (Ankaragücü), Manner Balázs (Soroksár), Mergl Szabolcs (Soroksár), Pászka Lóránd (Kecskeméti TE), Edgar Sevikyan (Lokomotiv Moszkva), Szabó Szilárd (Soroksár), Varga Zétény (DVTK)
Távozik: Mohamed Ben Romdhane (Al-Ahli), Eldar Civic (FK Baltyika), Halmai Ádám (Szeged 2011), Owusu Kwabena (), Manner Balázs (Nyíregyháza Spartacus), Virgil Misidjan (NEC Nijmegen), Isaac Pappoe (Dundee United – kölcsönben), Matheus Saldanha (Al-Wasl), Chyreme Say Shadirac (AC Oulu – kölcsönben), Varga Ádám (DVSC – kölcsönben)
Távozhat: Ismail Aaneba, Fortune Bassey, Katona Bálint, Tosin Kehinde, Kenan Kodro, Mergl Szabolcs, Pászka Lóránd, Cristian Ramírez, Raul Gustavo, Philippe Rommens, Dhonata Tavares de Oliveira, Adama Traoré.

Egy hozzászólás a(z) 0ejegyzéshez

  • Tisztelt vezetöség. Az Izaeli középályást neadjákel .Mindig alegjobb játékosokat adjákel akik nem tutomiért márt igazán sokat tetteka acsapatért ésjól is játszottak. és gyorsak voltak Inkább eggy nagyon gyors rérbeli csatárt kénevenni mintrégen eladtak-és golkirélyvolt. És nem tulfizetni öket.Tisztelettel.:Bárány István

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2026. január 10.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK