mjozef22
Domonkos László
Hosszú évekig a BTC-ben, majd az MTK-ban (1904-13: 102 bajnoki; egy-egy bajnok- és kupagyőztes csapat tagja) védett, ahonnan válogatott is volt.
Domonkos volt a magyar labdarúgás első nemzetközi szintet elérő kapusa. Mozgása az akrobaták, labdabiztonsága pedig a zsonglőrök ügyességével vetekedett. Bátorsága a vakmerőség határát súrolta. Az angol kapusok mintája nyomán hazánkban új iskolát teremtett. Már nem öklözésre és lábbal való védésre törekedett, hanem lehetőleg megfogta a labdát. Ha kellett vetődéssel hárított (előtte Holics kivételével nem nagyon vetődtek a kapuvédők). Kontinensünk legjobb kapuvédői között tartották számon. Mindössze 24 éves koráig volt válogatott, ennek oka Zsák Károly megjelenésében keresendő. A válogatottban két büntetőt is hárított. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Major Ferenc: 65
Szülővárosában, a MOTIM TE színeiben kezdte pályafutását, innen került Dorogra, ahol az NB I-ben is bemutatkozott 1976 augusztusában a ZTE elleni mérkőzésen.
1977 nyarán igazolt a Fradiba a bányászvárosból. A védő a Bp. Honvéd ellen debütált tétmérkőzésen a csapatban, majd egy hónappal később első zöld-fehér gólját is megszerezte: a magyar kupában az alacsonyabb osztályú Szabadegyházi Kinizsi ellen talált a kapuba. A következő szezonban a KEK sorozatban is mattolta az ellenfél kapusát a svéd FF Kalmar elleni 2-0-s mérkőzésen. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Magda Béla
Ügyesen szerelő, kitűnőn passzoló, megbízható, taktikailag is képzett, fegyelmezett labdarúgónak bizonyult. A védelemben és a támadásban azonos értékű játékot nyújtott. Különösen pontos, ötletes átadásaival tűnt ki. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Németh Miklós: 75
Ifi-válogatott csatárunk 1962 nyarán a Transvill csapatától még ifjúsági játékosként került az Üllői útra és gólerejével hívta fel magára a figyelmet.
A Fradi felnőtt csapatában is sikerrel debütált, a szurkolók is nagyon szerették. 1965-ben, a VVK győztes Fradiban (!) élete első három bajnoki meccsén két gólt is szerzett! Az ellenfelek az MTK, Újpest és a Vasas voltak …
Pályafutásának ebben a szakaszában 33 gólt szerzett 47 pályára lépése alkalmával, mégse tudott gyökeret ereszteni a csapatban, így két évre Salgótarjánba került.
1969-került visszatért és, hogy nem felejtette el góllövő tudományát azonnal igazolta, hiszen a Haladás ellen két gólt is rúgott. Sőt 1969. április 30-án a Népstadionban az Eger elleni találkozón (a Fradi 6:2-re győzött) mesternégyest is szerzett bajnoki mérkőzésen.
Verebes József
A ferencvárosi születésű balösszekötő élvonalbeli szereplése a Fradihoz fűződik.
Az FTC ifi bajnokcsapatából, óriási tehetségként – Didi becenévvel – került fel az első csapathoz.
Első bajnoki meccsén, az Üllői úton rendezett az SBTC elleni találkozón rögtön góllal mutatkozott be!
Azután a sikerek – részben sérülés miatt is – elmaradtak, mint ahogy ő is az Üllői útról. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Horváth György
Magas termetű, gyors mozgású, bátor kapus volt. Reflexei kitűnően működtek. Hajlamos volt azonban a mutatós védésre, könnyelműsködésre. A Szombathelyi Lokomotív kapusaként, 1952-ben egy találkozón játszott a válogatott csapatban. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
EMLÉKEZÉS ANYÁK NAPJÁN
Sok mindenről szólt a FOTELSZURKOLÓ elmúlt 361 része és nehéz is az emlékek között válogatni, de anyák napján ez nem kérdés. Azonnal rá is kerestem és megdöbbenve láttam, hogy immár kilenc év telt el egy szívszorító rész megjelenése óta.
Mi ezzel résszel köszöntjük az ANYÁKAT, MAMÁKAT, emlékezzünk az ÉDESANYÁKRA!
A mai napon …
Novák Dezső Emlékvitrin avatás
Tisztelt Hölgyeim és Uraim, Kedves Sporttársak!
„Zöldbe borult szombaton Tapolca” – adta hírül 1995. július 24-én a Veszprémi Napló, amikor a BL selejtezőre készülő Ferencváros barátságos mérkőzést játszott a Tapolcai Bauxit ISE csapatával. 25 évvel később immáron hatodik alkalommal emlékezünk egy utánpótlás tornával Novák Dezsőre. 1995-ben, mint a csapat edzője jött el Tapolcára, a mai napon már csak a csillagok között, az emlékeinkben lehet jelen. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
VI. Novák Dezső Utánpótlás Emléktorna
Tisztelt Hölgyeim és Uraim, Kedves Sporttársak!
2019 sikeres éve volt a Ferencvárosi labdarúgásnak. Bajnoki cím, mely a harmadik csillagot hozta el, majd ősszel az Európa Liga csoportkör. Bár a Ferencvárosi labdarúgás 120 éves történetében számos legendás időszakot lehet felsorolni, de a tavalyi évhez hasonló sikerhez 25 évet kell visszalapozni az emlékekben. 1995 – bajnoki cím és közelmúltunk egyik legmeghatározóbb élménye a Bajnokok Ligája csoportkör. Lehet feledni azt az évet, amikor égig nőttek az Üllői úti fák, amikor a Real és az Ajax elleni mérkőzések előtt zöld-fehérbe öltözött a főváros? A játékosokon kívül, akik a pályán vívták ki Európa elismerését, kellett egy edző, aki szakmai hozzáértésével, nyugodt, megfontolt egyéniségével, tanári precizitásával adott fazont és hitet a csapatnak. Egy kattintás ide a folytatáshoz....











