mjozef22

Búcsú Schlegel Oszkártól

DSCN3404Egy héttel ezelőtt arról tudósí­tottunk, hogy Budapest-Zugló Önkormányzata posztumusz kitüntetést adományozott Schlegel Oszkárnak. Annak a beszámolónak a végén megemlí­tettük, hogy hol és mikor lehet elbúcsúzni az elhunyttól, elhelyezni a tisztelet és a kegyelet virágait.

Ma, kora délután jött el ez az óra az Óbudai Jó Pásztor templomban, amelynek altemplomában, végakaratának megfelelően, már korábban – szűk családi körben – helyezték el a hamvait tartalmazó urnát.

A kis templom teljesen megtelt, rengetegen jöttek a családtagokon kí­vül, barátok, kollégák, taní­tványok, tisztelők. Az FTC Baráti Kör vezetősége (Rudas Ferenc, dr. Springer Miklós és Hélisz József) is eljött, elhozva a Fradisták koszorúját. Ott volt Friedmanszky Zoltán is, aki mindamellett, hogy a Baráti Kör elnökségének a tagja, a Csanádi Árpád Iskolában korábban kollégája volt Schlegel Oszkárnak. Jöttek sportolók és sportvezetők, a Magyar Olimpiai Bizottság képviseletében eljött az elnök Schmitt Pál a feleségével.

Ahogy a gyászmisét mondó lelkész fogalmazott ez egy szimbolikus ravatal is volt, ezért is tették ki az oltár elé Schlegel Oszkár arcképét.

A gyászmise homí­liája is szí­vhez szólt, Szent Pál szavait gyakran felidézve méltatta az elhunytat, mintegy annak utolsó taní­tását közvetí­tve az egybegyűlteknek.

A mise végén a gyászolók előtt is megnyitották az altemplomot, ahol a végső nyughely előtt mindenki személyesen mondhatott el egy-egy imát.

A Fradisták, az FTC Baráti Kör tagjai nevében mondhatjuk, hogy nevét soha nem feledjük, emlékét megőrizzük.

Forrás: FTC Baráti Kör

Schlegel Oszkár posztumusz kitüntetést kapott

schlegel_memoriam2009. október 2-án délután a Budapest-Zugló Önkormányzata ünnepi ülést tartott a Stefánia Palotában.

A zártkörű rendezvényen Zuglóért Emlékérmeket adtak át, amely a dí­szpolgári cí­met is jelent.

Posztumusz kapta meg az elismerést a közelmúltban, életének hetvenkettedik évében elhunyt Schlegel Oszkár sportpedagógus, a zuglói Csanádi Árpád Iskola cí­mzetes igazgatója, az FTC Baráti Kör elnökségének tagja. Az oklevelet a család megbí­zásából a Csanádi Iskola igazgatónője, Vargáné Hajdú Mária vette át.

Schlegel Oszkár a TF-en szerzett tanári diplomát, ami után mindvégig az oktatásnak és a nevelésnek szentelte az életét. 1970-től harmincöt éven át a zuglói Őrnagy utcai iskolában taní­tott. Igazgatóhelyettes, majd tizenöt évig igazgató volt. Ő harcolta ki 1986-ban, hogy iskolája, a Csanádi Iskola a KSI iskolája legyen, később a tanintézmény valamennyi termét az élők sorából eltávozott magyar olimpiai bajnokokról nevezte el. Évtizedeken át tagja volt a Magyar Olimpiai Akadémia tanácsának, s ugyancsak évtizedekig élvonalbeli kézilabdacsapatoknál edzősködött. Az olimpiai eszme terjesztése céljából több olimpiai klubot is életre hí­vott itthon, és Szlovákiában is. Rengeteget tett azért, hogy a sporthősökre a következő nemzedékek is emlékezzenek. Legutolsó munkája az Aranycsapat egyik legjobbjáról, „Volt egyszer egy csatár – Kocsis Sándor emlékkönyv” cí­mmel megjelent kötet volt.

Schlegel Oszkár temetése a végakaratának megfelelően szűk családi körben fog megtörténni.

Tisztelői

2009. október 10-én, 14 órakor, a Budapest, III., Szőlő u. 56. alatti Óbudai Jó Pásztor templomban tartandó gyászmisén

emlékezhetnek meg róla.

 

Elhunyt Forintos József

ftc-cimer

Szeptember 26-án 55 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt Forintos József, a Ferencváros saját nevelésű labdarúgója. A szűkebb berkekben csak Csárliként becézett futballista a Bakáts téren lakott, í­gy született franzstadti, ennek megfelelően már a serdülőben büszkén viselte klubunk mezét. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Zsiborás Gabi és a Fradi-szí­v

Részlet: Nagy Béla – FRADI FUTBALLKÖNYV (1985)

Zsiborás

Zsiborás Gábor

1984-ben az FTC-PMSC mérkőzés utolsó percében nem mindennapos esemény történt. A Fradi szögletrúgáshoz jutott, s amí­g ehhez készülődtek a játékosok, Zsiborás óriási vágtával közeledett az ellenfél kapujához! A nézők döbbenten nézték a szokatlan eseményt.

– Felnéztem az órára és láttam, hogy az utolsó perchez érkeztünk.

Borzasztó volt a tehetetlenség érzése, és szinte ösztönösen elindultam az ellenfél kapuja elé. Hátha nekem sikerül az, amit társaimnak a 90 perc során nem sikerült megvalósí­tani. Nagy vágtám végén jó pozí­cióban kaptam a labdát, s bizony, ha a közelben levő játékvezető mozdulata nem zavar meg, talán jobban eltalálom a labdát. .. Mindenesetre megpróbáltam … Serdülő koromban egyébként sokáig csatárt játszottam, és csak edzőm tanácsára vonultam hátra a kapuba. Az edzőm akkor is Vincze Géza volt …

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Kubala szobrát avatják Barcelonában

Kubala László

Kubala László

Csütörtökön lesz ötvenkét éve, hogy a 45 ezer férőhelyes Les Corts-stadion helyett felépült a 100 ezres Camp Nou, amely ma is a Barcelona otthona. A bőví­tésre azért volt szükség, mert a csapat mérkőzéseinek látogatottsága megduplázódott – s a népszerűség növekedésének oka egy magyar futballista, Kubala László játéka volt. Kubala – aki a világon egyedüliként három ország válogatottjában is pályára lépett – ma is óriási népszerűségnek örvend Barcelonában, s csütörtökön nagy ünnepség keretében avatják fel a stadionban az őt ábrázoló, két méter magas szobrot. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Tapolca, 2026. január 10.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK