Szerkesztőség
Vb-ezüstérmes Fradi-legenda a Don-kanyarból
A bevezető – „nulladik” – rész után jöjjön az első a II. világháború és a magyar futball kapcsolatával foglalkozó sorozatunkban: az alábbiakban Sárosi I György labdarúgó, Sárosi II László vízilabdázó és Sárosi III Béla labdarúgó katonai szolgálatáról lesz szó. Mindhárman szolgáltak a II. világháborúban, de nem mindegyikük került ki a frontra, és nem is mindegyikük harcolt. Sárosi doktor – mindhármuk közül a legismertebb, legelismertebb – egészen a keleti hadszíntérig jutott, ám aligha harcolt a frontvonalban, állítja egyik szakértőnk. Keleti hadszíntér? Ez a Donnál csatázó 2. magyar hadsereg harcmezeje, mondja másik (történész) szakértőnk. Sárosi Gyurka a Don-kanyarban? Igen! – tudta meg a Nemzeti Sport Online. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
A II. világégés és a magyar futball – sorozat indul!
Idén volt hetven éve, hogy 1945. szeptember 2-án, Japán kapitulációjával véget ért a II. világháború. Az emberiség eddigi legnagyobb borzalmában legalább 70 millió ember vesztette életét, ebből legalább 21 millió fegyveres szolgálat közben. A háború folyamán, illetve annak következtében elhunyt magyarok száma 800 ezer–1 millió fő közé tehető, a teljes katonaveszteség minimum 300 000. A vészkorszaknak 440 ezernél több, de 550 ezernél biztosan kevesebb magyarországi halálos áldozata volt. Mindkét csoportban nagy számban találhatók (él)sportolók, köztük is legtöbben labdarúgók; rájuk és náluk szerencsésebben járó társaikra emlékezünk most induló sorozatunkban, amelynek bevezető részét olvashatják. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
„Ó kapitány…kapitányom!…” – 51.
Koeman látványpéksége csak égett kiflit gyártott…
Amire a magyar publikum (dacára annak, hogy az elsősorban barátságos mérkőzéseken elért szép eredmények mellett, amikor élesben ment a játék, azaz Eb-selejtezőket kellett megvívni, a sorozat végén a magyar válogatott csoportjában a 6. helyen végzett) elkezdte megszeretni Várhidi Pétert és a fiatal kapitánynak a maga „kölykökből” álló nemzeti tizenegyét, már meg is kaptuk a nyakunkba azt az Erwin Koemant, aki ellen igaz, hogy senkinek sem volt oka különösebben protestálni, de akinek személye és addigi eredményei az igazi, felszabadult örömre sem adtak okot.
Elismerés a Tempó Fradi szerkesztőjének
Rudas-rend
Adventi naptár – 2015 „Tudom, Zoli, a „barát” abszolút bizalom…”
Még 22-öt kell aludni
N. Pál József
….
Emlékezés Varga Zoltánra – három tételben
Egy régi írás elé
„Ó kapitány…kapitányom!…” – 50.
Egy szenvtelen holland a bolondját járatta velünk…
Kötve hiszem, hogy a magyar labdarúgás 1901 óta íródó történelmében volt rövidebb „sajtótájékoztató”, mint amilyet 2008. április 24-én az MLSZ akkori elnöke, Kisteleki István tartott a szövetség épületében „vérszagra” összegyűlt újságíróknak… Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Dr. Lakat Károly emléktáblát avattunk
„Az olyan ember számára, aki gyerekkorától rajongott egy klubért és szinte odanőtt a pályához, a kispadon ülni talán még nehezebb, mint a zöld gyepen harcolni.” – dr. Lakat Károly, a Tanár úr jellemezte ezekkel a szavakkal azokat a nagyszerű éveket, melyeket a Ferencváros kispadján töltött. Szenvedéllyel, tudással, alázattal. De nem csak edzőként, játékosként is legendás alakjává vált labdarúgásunk történetének. Szerkesztőségünk ezért is vállalta fel, hogy abban a házban, ahol 1953 és 1988 között élt, egy emléktábla elhelyezésével tiszteleg a Ferencvárosi labdarúgás legendája előtt. A Tempó, Fradi! Alapítvány, mely keretében működik a klubtörténeti és-statisztikai oldalunk is, kezdetektől fogva dicsőséges múltunk feldolgozását, ápolását tartja legfontosabb feladatának. Az elmúlt években felkutattuk és megkoszorúztuk dr. Sárosi György síremlékét Genovában, a Fradi család támogatásával felújítottuk Toldi Géza síremlékét és idén februárban megrendeztük az I. Novák Dezső utánpótlás emléktornát.
Meghívó
„Ó kapitány…kapitányom!…” – 49.
A „kölyök-válogatott” legyőzi a világbajnokot, a kapitány mégis belebukik a sikerbe…
A Kanada elleni, amolyan senkinek semmire sem jó, ám a háborgó közhangulatot némileg takarékra állító győzelem után volt ideje a szövetség illetékeseinek kapitányt keresni, hiszen a válogatott hosszú téli álomra vonult, a legközelebbi tétmeccset 2007 márciusának legvégén, hazai pályán, Moldova legjobbjai ellen kellett lejátszania. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
„Ó kapitány…kapitányom!…” – 48.
Egy meccs és más semmi?…
A Máltán elszenvedett és a magyar futball-lelkeket mélyen megrázó vereség után a szövetségnek egy teljes hónapja volt arra, hogy a leváltott Bozsik-Détári kettős után megtalálja az új szövetségi kapitányt és annak segítőjét, hiszen az a csúfság mégsem eshetett meg , hogy a 2006-os esztendőből még hátralévő (megjegyzem: az égvilágon semmilyen téttel nem bíró) Kanada elleni meccsen ne üljön edző a kispadon, bár, az összecsapás jelentőségét és szükségességét illetően ez sem lett volna olyan óriási baj, mint azt sokan gondolják… Egy kattintás ide a folytatáshoz....
