Hírek, események
Bérlet- és jegyinformációk – 2014/15 (módosított)
„15 perc csend a fanatizmus mellett!”
Ferencvárosi szurkolói csoportok felhívása:
Tisztelt Szurkolótársunk!
Nem mehetünk el szó nélkül az elmúlt hetekben meglebegtetett beléptetési eljárás, illetve a múlthéten nyilvánosságra hozott drámaian magas jegyárak mellett! Klubunk vezetésével még nem sikerült érdemben tárgyalnunk, ez remélhetőleg a jövő hét folyamán megtörténik. Addig viszont muszáj nyomatékot adni a véleményünknek, a jogos felháborodásnak és ki kell állnunk együtt közösen minden Ferencváros szurkolóért a legfiatalabbaktól kezdve a legidősebbekig, a kapu mögöttiektől az oldallelátón helyet foglalókig!
A vasárnapi napon nem áldozzuk be ezt a mindennél fontosabb mérkőzést, de szeretnénk megmutatni, hogy tudunk újra egységesek lenni létfontosságú kérdésekben és megmutatjuk, hogy mit jelenthet az érzelem nélküli színházi hangulat. Az első 15 percet néma csendben a lelátón ülve fogjuk eltölteni és a következő kiírás lesz látható a tábor előtt:
„15 perc csend a fanatizmus mellett!”
A 15 perc letelte után pedig arra kérnénk MINDENKIT, hogy egy olyan szurkolás vegye kezdetét, amely előtt mindenki fejet hajt, és megérti, hogy a futball az érzelmeké és nem holmi sablonos színházi darab!Meg kell érteni végre mindenkinek, hogy a magyarországi táborok nem fan clubok, hanem igenis fanatikus és mindenre elszánt szurkolók, akik nem szeretnék átadni a lelátót az elitnek, nem szeretnének olyan ellenőrzéseken átmenni, amelyek sehol máshol nem tapasztalhatóak, tehát nem kérünk a drasztikus jegyáremelésből és a tenyérleolvasós beléptetési rendszerből!
A múltban többször bizonyítottuk, hogy tudunk együtt eredményeket elérni, de csak EGYÜTT! Sokan a határokon túlról, esetleg vidékről jöttök fel súlyos pénzeket kifizetve ezért a meccsért, de kérünk Titeket is és mindenkit, ez esetben legyen fontosabb a jövő, legyen fontosabb a saját szurkolótársad, legyen fontosabb a Ferencváros hagyománya, eszmeisége, legyen fontosabb, hogy jövőre úgy lépjünk be az új Szentélybe, úgy fogadjuk Európát, hogy ott lehet Melletted mindenki, aki ma is itt van!
15 perc csendet kérünk mindössze, hogy aztán 75 perc poklot varázsolhassunk, érzékeltetve a kontrasztot játékossal, edzővel, vezetővel, a magyar futball minden szereplőjével. A fradizmusunk, a fanatizmusunk, a létszámunk és a közösségünk ereje tett minket naggyá, ne akarják ezt megölni, mert azzal a Ferencvárost is megölik! Magunkért, a Jövőért, a Ferencvárosért – Együtt!
Hajrá Ferencváros!
Ferencvárosi szurkolói csoportok
Elhunyt dr. Orosz Pál
Klubunk VVK-győztes labdarúgója életének 81. évében hagyott itt bennünket. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
A Fradiból a VB-re – Besic a 24-es bosnyák keretben!
Muhamed Besic, a labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencváros futballistája is helyet kapott a brazíliai világbajnokságra készülő bosnyák válogatott 24 fős világbajnoki keretében. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
A legnagyobb Fradi hálóját védte
Elhunyt Henni Géza, a Ferencváros történetének egyik legjobb kapusa. A kiváló sportember Floridában, 88 évesen halt meg. A kiskunhalasi születésű kapus 1945-ben került a Ferencvároshoz, és hamarosan a legjobb magyar kapuvédők között tartották számon.
A magas termetű, atletikus képességekkel megáldott sportember 19 évesen lett a Fradi kapusa. A 93 éves Rudas Ferenc, az akkori Fradi kiváló játékosa, a legidősebb élő magyar válogatott labdarúgó így emlékszik rá: „Öt éven át játszottam együtt Henni Gézával a Fradiban. Fantasztikus képességekkel megáldott kapus volt, ruganyossága párját ritkította, s mivel nem volt visszahúzódó típus, gyakran meg is csillogtatta kivételes adottságait. Az emlékezetes 1947-es közép-amerikai túránkon, amelyre Puskás Öcsit is elvittük magunkkal, 100 ezer néző előtt játszottunk Mexikóvárosban, és Géza ott is megtette azt a bravúrt, hogy felugorva mindkét lábával megérintette a keresztlécet!”
A „ZSENI” – Varga Zoli Hrutka János szemével
2010. április 9-e szomorú évszám a magyar futballtörténelemben!
Ezen a napon lett az égi világválogatott megkérdőjelezhetetlenül stabil kezdőjátékosa egy „Zseni”, Magyarország valaha élt egyik legjobb labdarúgója, Varga Zoli.
Miért „Zoli”, honnan ez a személyeskedő megszólítás? Akiknek valaha is lehetősége nyílt közelebbről megismerni az 1964-es tokiói olimpián aranyérmet szerző labdarúgót, vagy csak baráti összejövetelek során beszélni róla, azoknak ő már csak a „Varga Zoli” marad, hiszen mindenki így hívta. Varga Zoli a zseni. Fiatal koromnál fogva soha nem láthattam őt játszani. A róla folytatott beszélgetések során, találkozhattam szakemberrel vagy szurkolóval, akik voltak olyan szerencsések, hogy nézhették őt élőben varázsolni, azoknak mindig az elsők között jutott eszébe ez a szó: „zseni”. Én csak találkozásunkat követően érthettem meg, láthattam saját szememmel, miért ihletett minden embert arra, hogy ezzel a kiváltságos jelzővel illesse.
Gyász: elhunyt Henni Géza
Elhunyt a Ferencváros történetének egyik legjobb kapusa, Henni Géza. A kiváló futballista tegnap, Floridában, életének 88. évében vesztette életét. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Már nyolc éve, hogy elment a krónikás
Külföldön járva egyáltalán nem meglepő, ha valamely ismert futballklub stadionjában találunk egy múzeumot, amelyben az illető egyesület labdarúgói által szerzett trófeákat és az elmúlt sok évtized írásos és tárgyi emlékeit csodálhatjuk meg. E csapatok múltjáról pedig különböző, a klubok által megjelentetett újságokban, könyvekben olvashatunk rengeteg érdekességet.
Magyarországon a Ferencvárosi Torna Club büszkélkedhet ilyen múzeummal és azzal, hogy történetét hozzáértő módon feldolgozták. Mindez egy olyan ember érdeme, aki közel négy évtizedig töltötte mindennapjait a klubban. Hatalmas munkával, elképesztő mennyiségű dokumentumot gyűjtött össze és rendszerezett, mindent megtudott szeretett egyesületéről, amit csak lehetett. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Minden egy helyen Nagy Béláról…
Elhunyt Monostori Tivadar
Életének 78. évében elhunyt Monostori Tivadar, az 1958-as és az 1962-es világbajnokságon is kinn járt belsőcsatár. Egy kattintás ide a folytatáshoz....







