Alberttól – Zsiborásig
A Ferencvárosi Torna Club elnökei: Dr. Usetty Béla
Dr. Usetty Béla 1887-ben született. A fővárosban szerzett jog- és államtudományi doktorátust, majd egy hosszabb nyugat-európai tanulmányutat követően ügyvédi irodát nyitott Budapesten. 1920-tól kezdve szerepelt a helyi politikában, 1926-ban parlamenti képviselő lett az Egységes Párt színeiben, 1931-ben újraválasztották a dél-pesti választókerületben. 1935-ben ismét mandátumhoz jutott, az ezúttal már Gömbös Gyula neve által fémjelzett, Nemzeti Egység Pártjának hívott kormánypárt jelölésében. 1935 és 1940 között a Budapest Székesfőváros Közlekedési Részvénytársaság (BSzKRT) vezetője, 1939 és 1944 között pedig a Magyar Labdarúgó Szövetség első számú vezetője volt, majd az FTC elnöke lett. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
A Ferencvárosi Torna Club elnökei: Mailinger Béla
1931.10.12. – 1944.12.26. Mailinger Béla ügyvezető elnök
Csaknem fél évszázadon át (!) tevékenykedett egyesületünkért. Az atlétáknál, az evezősöknél s természetesen a labdarúgóknál tevékenykedett sokat. Ügyvezető elnökként is nap-nap után az egyesületben töltötte délutánjait, intézte az FTC, majd a profi Ferencváros ügyeit. Ahogy ma mondanánk mindezt társadalmi munkában tette, hiszen az egyesülettől 43 éven át egyetlen fillért sem fogadott el! 1945 után visszavonult az aktív sportvezetői tevékenységtől, majd Ózdra költözött. Nyolcvannyolc éves korában, 1970 július 21-én halt meg az FTC egyik legnagyobb egyénisége. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
A Ferencvárosi Torna Club elnökei: dr. győri Gschwindt Ernő (1881-1932)
Az ismert likőrgyáros, majd országgyűlési képviselő 1923-tól 1931-ig állt a klub élén. Rengeteg anyagi áldozatot hozott a klubért, de mégsem volt olyan népszerű, mint például Springer Ferenc. Az érintkezési forma ugyanis nem volt olyan közvetlen, mint korábban — Gschwindt a Fradit is, mint egy üzemet vezette. Az üzleti életben megszokott vállalásokat azonban a sport területén is véghezvitte, ígéreteit mindig nagyvonalúan teljesítette. Gschwindt lemondása után egy évvel, egy operációt követő komplikáció miatt hunyt el. Temetésén az FTC testületileg képviseltette magát, s búcsúzott a mecénás elnöktől. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
A Ferencvárosi Torna Club elnökei: Dr. Springer Ferenc (1863 – 1920)
Az FTC alapító elnöke, a klub legendás vezéralakja. 1899. május 3-tól, 1920. október 31-ig – haláláig! – állt az FTC élén! Springer Ferenc ügyvéd volt, majd *fővárosi bizottsági-, később országgyűlési képviselő. Tekintélyét az FTC érdekében mindenhol latba vetette. Nagy szerepet vállalt az Üllői úti pálya létrehozásában. Az MLSZ megalakulását is támogatta, a sportügyeket mindenhol felkarolta. Emlékére az Üllői úti pályán 1923-ban szobrot emeltek, amelyet az új stadionban ismét felállítottak. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
HVG: Portré a Fradi új elnökéről
„Nálunk mindenki közgazdász volt, csak én lettem műszaki” – kezdi a még az utolsó forduló előtt is a másodosztályban maradás rémével küszködő Fradi 52 éves ügyeletes megmentője, milyen, a fájától messze eső alma ő valójában. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Portré a Fradi elnökével
„Már kisgyerekként bevontak mindenbe, vizet önteni a csirkéknek, kacsáknak, kukoricát darálni, és szinte huszonéves koromig az én feladatom maradt a három tehén ellátása. Téesztag szüleimmel a rendszerváltás után kárpótlási jegyeket vásároltunk, és most én folytatom a gazdálkodást” – Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Zoli bácsi nyugdíjban
Nem hinnénk, hogy akadna valaki is a fradisták nagy családjában, aki ne ismerné Hunyadvári Zoltánt, vagy ahogy őt már hosszabb ideje szólítják: a Zoli bácsit. Mitagadás, a „bácsi” dukál is neki, hiszen a korát tekintve nem tartozik az ifjak közé, 60 éves múlt. S a hat évtizedből csaknem ötöt az Üllői úton, a zöld—fehérek táborában töltött el még akkor is, ha nem mindig itt dolgozott. Kölyök futballista korában jegyezte el magát az FTC-vel, s noha a sportpályán nem jutott el olyan magasra, mint sok egykori társa, mégis mindig megbecsülték, szerették. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
3333 NAP AZ ELNÖKI SZÉKBEN…
Egy évtizeden át – 1970-től 1980-ig – volt a klub ügyvezető elnöke. Az FTC-ben ilyen hosszú ideig egyetlen elnök sem tevékenykedett 1945 után. Vezetése alatt igen sok hazai és nemzetközi sikert ért el az FTC, szinte valamennyi sportágban. Tény, hogy a Fradi története során ebben az évtizedben nyerte a legtöbb magyar bajnokságot és az új FTC-klubház és a stadion is Harót János elnöksége idején vált valósággá. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Szilágyi Sándor
A Ferencvárosi Torna Club elnökei: Nádas Adolf
„Derék zoknigyáros” – így jellemezte Dalnoki Jenő, a Ferencváros örökös bajnoka Nádas Adolfot, aki 1945 szeptemberétől 1948-ig bezárólag volt az FTC első embere.
Ez az időszak az ország, s egyben a magyar labdarúgás újjáépítéséről szólt a II. világháború esztelen pusztítása után. A magyar nép demokráciáról álmodott, s e röpke háromévnyi álmodozást követően keserű volt az ébredés „az ideiglenesen hazánkban állomásozó” szovjet katonák szuronyai és a totális hatalomra törő kommunisták között… Egy kattintás ide a folytatáshoz....