Alberttól – Zsiborásig
Zöld-fehér forgácsok: Röpködő hálóőr
Ha manapság az összeállításokat böngészem – nem igazán lelkesítő eligazodni a sok külföldről érkezett játékos között -, döbbenten kell nyugtáznom, alig van magyar kapus.
Hová tűntek, meg nem mondom.
Az én időmben volt alkalmunk megjegyezni a nevüket. Az Újpest legendás, háromszoros bajnokcsapatában Tóth György, őt követve pedig Károlyi Diósgyőrből. Bukovi Márton MTK-jában Solymosi, utána a Grosics mögött örökös tartalék, Gellér Sándor. Szegeden, majd a Vasasban Bakó, neki nem tett jót a fővárosi levegő, Dorogon, utóbb a MATEOSZ-ban Grosics, akit aztán a Honvédba költöztettek.
A MATEOSZ külön történet. Stílusosan játszó, kitűnő csapat, fedezetsorában Zakariás, csatársorában a kitűnő balösszekötő, Zsolnay. Kellemetlen ellenfele a nagycsapatoknak is, kivált, ha Grosics lehúzta a rolót, ami gyakran megesett. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Zöld-fehér forgácsok: Jamesz „bácsi”
Aki sajátjának érzi a Fradi vízilabdacsapatát, feltétlenül olvassa el Karinthy Ferenc Tó fölött, víz alatt című kötetének egyik elbeszélését. A „kis” Karinthy – Karinthy Frigyes fia – a Fradiban pólózott egy akkor alakuló csapatban, amelynek edzője és világklasszis középcsatára Németh János, népszerű nevén „Jamesz” volt.
Az Újpest elleni rangadóra készültek. Az ellenfélnél a félelmetes termetű Kislégi ontotta a gólokat, lehetetlennek látszott a semlegesítése. Elsöpörte bármelyik hátvédet. Jamesz számára persze kabinetkérdés volt, hogy Kislégit valamiképp kivonják a játékból, hisz ő is középcsatár volt, s nem lelkesedett volna, ha az újpesti óriás elhomályosítja hírnevét.
„Te fogod majd!” – mondta Karinthynak, aki elkékült a váratlan ajánlattól. Hogy is tudna bármit kezdeni Kislégivel…
Hosszú beszélgetések következtek. A még mindig kételkedő Karinthynak Jamesz újra meg újra elmagyarázta az egyetlen üdvözítő taktikát. A „kis” Karinthy még mindig kételkedett, végül mégis ráállt a dologra.
Elkezdődött a meccs. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
A Ferencvárosi Torna Club vezetői: Szigeti Imre (1890-1944)
Szigeti Imre (1890. november 15. – 1944.) „csak” 7 évet tevékenykedett egyesületünkben. Ez az időszak azonban kétségtelenül ferencvárosi sikerektől volt hangos. Munkássága 1922 nyarán kezdődött, amikor a labdarúgók egyik vezetője lett. Rövid idő alatt komoly szervezőképessége, jó anyagi lehetőségei miatt már az FTC nélkülözhetetlen, első számú embere lett. Az ő anyagi helyzete tette lehetővé, hogy a Fradi játékosokat tudott szerződtetni, pályát tudott bővíteni. A Fradi érdekében állandóan szervezett (pl. B-közép létrehozása), rendezkedett, irányított. A kellemesen társalgó nagykereskedőből nemcsak a Ferencváros, hanem a magyar labdarúgás egyik meghatározó egyénisége lett. Döntően neki is köszönhető, hogy Magyarországon bevezették a profizmust, amely akkor az előrelépést jelentette. Szigeti nemzetközi mérkőzések sorát szervezte itthon és külföldön egyaránt. Nevéhez fűződik az emlékezetes dél-amerikai túra Egy kattintás ide a folytatáshoz....
A Ferencvárosi Torna Club elnökei: Mattyók Aladár (1879 – ?)
Az ¡fjú Mattyók Aladár eleinte az OTE-ben és MAFC-ban sportolt, majd az FTC megalakulása után rövidesen az egyesület tagja lett. Foglalkozott tornával, atlétikával, úszással, vívással.
Az FTC-ben azonban nem sporteredményei miatt vált halhatatlanná, hanem azért, mert irányításával, a tervei alapján épült fel az Üllői úti pálya.
Mattyók Aladár okleveles mérnök volt, akinek a Fradi pálya építésén kívül nem egy sportlétesítmény őrizte alkotó kezét. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Zöld-fehér forgácsok: Bélus
Ó, azok a vasárnap délelőttök! Már szombaton felvillanyozva loholtunk haza az iskolából (akkor még szombaton is tanítás volt), és Klucsik Laci barátommal megtárgyaltuk, hányra jöjjön értem. Laci legalább akkora fradista volt, mint én. Édesapjától, Jenő bácsitól örökölte vonzalmát, édesanyja, Mednyánszky Mária, a halhatatlanok csarnokának tagja , sokszoros asztalitenisz világbajnok volt.
Vasárnap délelőttönként játszották a jégkorong-rangadókat a Műjégpályán. Az ideiglenes falelátók már félórával a meccsek előtt tömve voltak, mielőtt fölmásztunk a lépcsőkön, forralt borral hangoltunk. Lelkesedésünk érthető volt: a Fradinak kitűnő csapata volt, minden évben bajnokesélyes gárda.
Három egyesület váltogatta egymást az élen, a Fradi, a Vörös Meteor és az MTK (már nem emlékszem, milyen névre változtatva.) A Vörös Meteorban a hátvéd Pásztor és a csatár Kenderesi vitathatatlanul nagy klasszis volt, mellettük Vagyóczkyra és Martinuzzira emlékszem. A kék-fehérek kapuját Hircsák védte, a legjobb magyar kapus, akit Európában is jegyeztek. Előtte az alacsony, pokróckemény Bárány és a jól megtermett Rendi alkották a hátvédpárt, a csatársor jobb szélén pedig a félelmetes Szamosi varázsolta a korongot. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
A Ferencvárosi Torna Club vezetői: Kárpáti Béla (1861-1920)
Kárpáti Béla az FTC első vezetői közé tartozott, majd szövetségi pozícióban mint alelnök, később, mint MLSZ elnök tevékenykedett. Csaknem másfél évtizeden át szolgálta nagy hozzáértéssel és fáradhatatlan ügybuzgalommal labdarúgásunk érdekeit. Igazi típusa volt azoknak a szövetségi munkásoknak, akik nem elégedtek meg a reprezentálással, hanem a folyamatos napi munkából is bőven kivették a részüket. 1902-ben választották alelnökké, ezt a tisztségét 1906-ig töltötte be, majd 1907-1909 között elnöke, 1910-1915 között társelnöke volt az MLSZ-nek. Közben az FTC-hez is hű maradt, hosszú időn keresztül a klub alelnökeként is dolgozott. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
A Ferencvárosi Torna Club elnökei: Hargitai Károly
Beszélgetés Hargitai Károllyal, a rendszerváltás időszakának ügyvezető elnökével
5-ös szektor 17. sor 9. szék Egy kattintás ide a folytatáshoz....
A Ferencvárosi Torna Club elnökei: Nöhrer Árpád
Münnichet egy hozzá hasonló szellemiségű elnök, Nöhrer Árpád követte az ÉDOSZ-nak hívott Fradi klubelnöki székében. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
A Ferencvárosi Torna Club elnökei: Dr. Münnich Ferenc (1886-1967)
„Az FTC valósággal nemzeti intézmény Magyarországon. Vigyáznunk kell rá. Helyesen kell vezetnünk, építenünk, hogy valóban szilárd pillére lehessen a magyar népi demokrácia sportjának”. Münnich Ferenc szavai ezek, aki 1948 márciusától 1950 januárjáig -az ÉDOSZ fúzióig- volt a Ferencvárosi Torna Club elnöke. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
A Ferencvárosi Torna Club elnökei: Jaross Andor (1896-1946)
Nagyon rövid ideig volt az FTC elnöke, azonban így is gyászos emlékeket hagyott maga után a zöld-fehér klub életében, hiszen személye egyet jelent a magyarországi vészkorszakkal. Egy kattintás ide a folytatáshoz....