Fotelszurkoló
Feljegyzések a fotelból – A Fradi Sas két góllal erősebb volt Gedeonnál
Tegnap este néhány perccel kilenc óra körül a Fradi Sas megállt a felezővonal közepén. Felemelte a szárnyát, talán fel is akart szállni, és fentről szétnézni a pesti éjszakában, de mikor több ezer torok egy „Hajrá Fradi” kiáltással köszöntötte, letett a szándékáról. Jobbra, a vendégszektor felé nézett, ahol 15-20 kék-fehér szurkoló szorongott, de nem látta Gedeont. Szerette volna maga mellett tudni, hiszen a két csapat 110 éve története számos ponton kapcsolódik össze. Kezdetben rangadó, majd ősrangadó, manapság meg örökrangadóként hívjuk a Fradi-MTK-t, mely egyedül az ötvenes években, az akkori zsarnoki hatalom önkénye miatt pihent hat évet úgy, hogy közben játszottak ugyan egymással, csak „becenevet” kellett használniuk. És ha már a közös múltra emlékezünk, akkor meg kell említenünk az 1940-45 közötti időszakot is, amikor a huszadik század második világégése során kis híján az MTK és annak szurkolótábora is teljesen megsemmisült. Megszűnés, kizárás, táborok és halál. Kegyetlen időszak volt egy még kegyetlenebb világban. Talán ezért is lett volna jó, hogy Gedeon is eljön és együtt köszöntik a 110 éves örökrangadót. De talán az MTK kabalaállata megijedt a közel tízezres Fradi közönségtől, vagy talán túl sokat ült az iskolapadban és túl behatóan ismerkedett az biológiával. Mert az tény, hogy a sas sokkal erősebb mint a liba, vagyis helyesebben házilúd, vagy nyári lúd, de vidéki gyerekként nekem továbbra is liba marad még akkor is, ha ennek van egy kis pejoratív sugallata. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Feljegyzések a fotelból – Kimi igazsága győzelmet ért
Már jócskán benne voltunk a mába, de még nem jött álom a szememre. Nem forgolódtam az ágyban, nem kezdtem visszaszámolni száztól és nem is kerestem az álmot. Mivel fullasztó meleg volt a szobában, az ablakok tárva-nyitva voltak, ahonnan behallatszott a nyári forróságnak végett vető közelgő vihar suhogása. Majd az esőcseppek is verdesni kezdték a lassan sivataggá váló földet. Legszívesebben kipattantam volna az ágyból és szerelmes kamaszként kirohantam volna és az eső hűsítő árnyékában, széttárt karokkal kiáltottam volna bele az éjszakába: Győztünk!!!!!!!!! Olyan elnyújtott felkiáltójelet harsogtam volna, hogy az ország összeg Fradistája meghallja. Még azok is, akik kételkedtek abban, hogy győztesen tudjuk elhagyni az ETO parkot. Köztük állnék én is. A lelkiismeret furdalásom közepette azonban eszembe jutott egy gondolat, mely „nem bántott engem”, de egész héten elkísért. Kimi Raikkönen mondta egy győztes futam után: „A győzelem számomra a minden. Sokkal jobb úgy nyerni, hogy korábban már vesztettél. Soha nem fogom elfelejteni ezt a nagyszerű érzést.” Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Feljegyzések a fotelból – Napégetett vereség
Forró hétvégére ébredtünk. A hét eleje kellemes, hűsítő emléke gyorsan tovatűnt és vasárnapra a nap olyan égető sugarakat szórt ránk mintha büntetni akarná azokat, akik a bányatavak csábító hűs vizei helyett a focipályák betondzsungeleit választották. Pedig tudhatná, hogy akinek a szíve zöld-fehér, az a győztes nyitány után fel van vértezve annyira, hogy nincs az az UV erősség, mely visszatartaná. Szombaton délután fél ötkor még főpróbát is tartottam az udvaron, és bár 10 perc után visszamenekültem a légkondis szobába, de ez sem tarthatott vissza attól, hogy vasárnap felüljek a Puskás nem éppen árnyékos lelátójára. Most persze idézhetném Kibédi Ervin örök érvényű megállapítását, mely szerint „nem hinném, hogy normális vagyok”, de ebben az esetben nem nekem kéne az „SZTK-ba” mennem kivizsgálásra, hanem azoknak akik úgy gondolták, lehet az augusztusi kánikulában, a nap perzselő fogságában a lelátón élvezni a zöld gyepen izzadó és levegő után kapkodók játékát. Jó lenne, ha a „mindent megteszünk a magyar labdarúgás fejlődéséért” nem csak szlogen lenne, hanem igazi, felelősségteljes döntések sorozata. Ha pedig „büntetésnek” szánták a magyar csapatok idő előtti kieséséért, akkor meg tényleg megérdemeljük a sorsunkat azért, mert vagyunk még néhányan, akik mindezek ellenére, önszántukból vállalják ezt a középkori kínzással felérő büntetést. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Feljegyzések a fotelból – Nehézkes győzelem
Gyorsan elröppent a két hónap. Főleg úgy, hogy az előző bajnokságot gyorsan el is akartuk felejteni. Bár voltak kedvező jelek, remek mérkőzések, de a végső célunkat nem értük el. Persze ennek utólag belegondolva volt előnye is, hiszen kimaradtunk abból a szégyenletes nemzetközi szereplésből, amit a magyar csapatok produkáltak. Ráadásul ha a Fradi esik ki az első körben, minden bizonnyal sokkal nagyobb felzúdulást okozott volna a médiában, mint a jelenlegi „topcsapatok” siralmas szereplése. Ennek ellenére mégis vártuk a bajnoki rajtot, pedig tudjuk, hogy egyre távolabb kerültünk Európától, de ahogy Pelikán mondta: „kicsit sárgább, kicsit savanyúbb, de a mienk.” Sőt, a miénk nem is sárga, hanem zöld-fehér és számunkra soha nem volt savanyú. Azt persze a 2013/14-s bajnoki nyitány első mérkőzése előtt még nem tudtuk, hogy mennyire lesz édes és zamatos, de úgy vagyunk vele, mint egy gondos gazda: megteremtettük a lehetőségét adnak, hogy jó termés legyen. Vártunk is rá sokat, néha talán türelmetlenek voltunk, de mindig hittük azt, hogy a Ferencváros örök és a 10 éves „pauza” után talán eljött a mi időnk. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Feljegyzések a fotelból – Vége van, a függöny legördült
Kedvenc Ady versem első sorával kezdeni a jegyzetet, talán nem volt a legszerencsésebb választás, de mivel minden áron utalni akartam a bajnokság végére, így felvállaltam, bár egyből tudtam, hogy az esetleges félreértések elkerülése végett néhány mondattal a „helyére kell raknom”. Ami ráadásul nem is esik nehezemre, hiszen biztos vagyok abban, hogy bár nem értük el, amit reményeink diktáltak, de ettől még senki sem bukott meg, senki sem játszott velünk komisz játékot és senki sem csapta be a szurkolókat. Ezt meg annyi hányatott év után jó leírni még akkor is, ha egy „butuska” cím magyarázatának szánom. Ráadásul itt most nem is készül egy végső értékelés, arra még aludni kell néhányat, ízelgetni a 2012/13-s bajnoki szezon történéseit, melyre visszagondolva, azért hozott néhány váratlant, melyek többsége a mérleg jobbik oldalára kerültek. Ezektől függetlenül ahhoz, hogy a búcsú igazán szépre sikeredjen, nyernünk kellett ezen a furcsa időpontban és még furcsább helyszínen megrendezett hazai mérkőzésen. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Feljegyzések a fotelból – Pulykakakas helyett három pont
Végre nyugodt hetünk volt. Győztünk az örökrangadón, és bár volt néhány bizakodással teli napunk, de tudtuk, hogy a dobogós álmáink legfeljebb szombatig fognak tartani, mert azt igazán senki sem gondolta, hogy az Eger meglepheti a Honvédot. Abban azért bíztunk, hogy a nagy csinnadrattával beharangozott győri bajnoki ünneplésbe az MTK nem fog belerondítani, de tisztában voltunk azzal, hogy ez legfeljebb arra lesz elég, hogy még „harcban” lehetünk a negyedik helyért. Az persze egy külön történetet érdemelne, hogy a bajnoki aranyérem átadását a zsúfolt lelátók helyett csupán négyezer-ötszázan „ünnepelték” (csak zárójelben, a Fradira két hete még több mint tízezren voltak kíváncsiak), de ez legalább fényes bizonyítéka annak az eddig is tudott ténynek, miszerint lehet célfocival bajnokság nyerni, de erre a szurkolók nem nagyon vevők. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Feljegyzések a fotelból – Kényelmes győzelem
Nem így terveztem a szombat délutánomat. Bár a győri vereség nem esett túlzottan jól, de már hétfő délelőtt terveztük a szombati örökrangadóra a programot. Melyből végül is nem lett semmi, maradt a fotel és a skype. Jobb lett volna személyesen ott lenni, találkozni „élőben” a játékosokkal, a barátokkal, a szurkolótársakkal. Bárhogyan is alakulnak a dolgaink és bármennyire is messze kerültünk a dobogótól, azért a hazai mérkőzéseknél a szív akaratlanul is beindítja az autót, és 120 km ide-vagy oda, Laudetur barátommal fogjuk a batyut, melyben néha még hamuba sült pogácsa is landol, útközben végigverjük az egész NB I-et, és a megbeszélt időpontban, szinte óramű pontossággal parkírozunk le szerkesztőtársam otthona előtt. A legtöbb esetben még mobilon sem kell értesítenem az érkezésünkről, már ott toporog zöld-fehér mezben, sállal a nyakában és kezében a „beugró” dobozos sörrel. Irány a stadion ahol már órákkal a kezdés előtt összefutunk barátokkal, akik már évek óta bérlet és padtársaink, akik eredményektől és időtől függetlenül mindig ott vannak. Ahogy mi is – kivétel ma, amikor is csak képzeletben foghatunk kezet és csak a skype-n keresztül ölelhetjük át egymást. Nem lustaságból, nem csalódottságból. Az autó is rendben van, benzint is tudnánk venni és talán még pogácsát is kapnánk útravalónak. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Feljegyzések a fotelból – Ismét bajnokságot nyertünk a Győrnek
„Az elmúlt időszakban többször is hibáztunk, így elveszítettük annak a lehetőségét, hogy a sorsunk a saját kezünkben legyen.” – ezt a nagyon tanulságos mondatot Ricardo Moniz mondta a Győr elleni mérkőzésünk előtt. És ebben benne is van minden. Csak rá kell nézni a tabellára és fel kell idézni azokat az elhullajtott pontokat melyekért most nagy árat kell fizetnünk. Egerben, Siófokon és Kaposvárott elvesztett 5 pontot (és az utóbbit csak egy ponttal számoltam) nehéz magyarázni. Azokkal együtt sem lenne bérelt helyünk a dobogón, de legalább saját kezünkben lett volna a sorsunk. Ahhoz azonban győzni kellett volna egy olyan mérkőzésen ahol az előzmények ismeretében valójában nem is nyerhettünk. A győri lányok BL sikere, valamint a Videoton veresége után, végre telt ház volt Győrött, mely nem elsősorban a hazaiak eddigi játékának szólt, hanem a Fradinak és annak a történelmi ténynek, hogy mi már háromszor „odaajándékoztuk” a bajnoki címet az ETO-nak. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Feljegyzések a fotelból – Győzelem az édesanyáknak
Lassan hagyománnyá válik, hogy úgy kell kezdenem egy fotelszurkolós jegyzetet, hogy (megint) nehéz héten vagyunk túl. Bár már eltelt egy hét, de nehéz túltenni magunkat a Videoton elleni vereségen és az utána jövő MLSZ ajándékon. Mert sok minden elveszni látszott, főleg az előző napok fieszta hangulata után. Győztünk a Ligakupában, újra úgy éreztük, hogy egységesek és hatékonyak vagyunk, újra viszont láttuk az őszi csapatot, ami sajna 90 perc alatt újra romokká változott. Kikaptunk, távolodni látszott a dobogó, és a magyar labdarúgás irányítói újra akkorát rúgtak belénk, hogy lélegeztető maszkot kellett magamra kapnom, mert órákig olyan érzéseim voltak, mint az ominózus 2003-s Debrecen elleni meccs után, amikor megfogadtam, hogy soha nem teszem be a lábam a Szentélybe. Igazságtalannak és túlzónak tartottam az ítéletet, mely megfelelt az ötvenes évek eljárásainak. Most nem ez a hely ahol elő kell állnom a védőbeszéddel, de a bajnokság után minden bizonnyal meg fogom tenni, mert társadalmi problémákat nem lehet pénzbüntetésekkel annulálni. Nem beszélve Jenner „kivételét” a csapatból – első alkalommal, egyből három mérkőzésre. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Feljegyzések a fotelból – Csalódás, avagy dobogó helyett középmezőny?
Könnyű helyzetben lennék, ha most át tudnám adni a képzeletbeli mikrofont a huhogók népes táborának. Mielőtt bárki valamiféle történelmi párhuzamra gondolna, itt nem azokra a királypárti felkelőkre gondolok a francia forradalom idejéből akik a gerillaharcban bagolyhuhogással jeleztek egymásnak, hanem azokra, akik a szerdai sikeres Ligakupa győzelmünk után gúnyosan veregették meg a vállam, miközben kimondták az örök igazságot: „nem a csatát kell megnyerni, hanem a háborút”, hozzátéve még azt, hogy „a Ligakupa nem ér sokat, de ha vasárnap nem tudtok nyerni, akkor oda a dobogó”. Mivel azonban én soha nem tartoztam a huhogók táborába, azért valamiféle magyarázattal kéne szolgálnom, bár legszívesebben itt be is fejezném a jegyzetet, mert végül is igazuk lett az „aggódóknak”, mert tegnap nem csak három pontot vesztettünk, hanem annál sokkal, de sokkal többet. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
