1940/41-1950

1940.XI.17. Kispest – Ferencváros 3:4

Mindig szerettem úgy gondoltam, hogy a muzeális bajnoki beharangozó mérkőzését nem célzottan választom (vagy szerkesztőtársam nem célzottan ajánlja). Egy-két évvel ezelőtt még talán igaz is volt, főleg akkor amikor még kevés „kordokumentum” állt rendelkezésünkre, bár akkor is ügyeltem arra, hogy lehetőleg ne vereséggel hangolódjunk a soros bajnoki mérkőzésünkre. A választás során azt is szerettem volna elkerülni, hogy az eredménnyel bármit is „üzenjek”, hiszen a foci nem egy e-mail szolgálgatás és nem is egy távirat. Azt persze nem állí­tom, hogy ezekben a választásokban a reményeim nem jelentek meg. Tudom jól, hogy a felkészülés során, amikor először olvastam el a kiválasztott mérkőzés tudósí­tását, szinte mindig olyan utalásokat is kerestem, mellyel (ha még nem is szándékosan), de utalni lehet a jelenre is. A Kispest-Honvéd elleni vasárnapi bajnokink muzeális beharangozójára is egy olyan mérkőzést találtam (vagy inkább kerestem), ahol az akkori Nemzeti Sport főcí­mének elolvasása után már tudtam, megtaláltam az „igazit”. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK