Van olyan kedves barátom, akinél néha elszakad a cérna, amikor túlságosan is vehemensen próbálom meggyőzni arról, hogy legalább egyszer jöjjön el egy Fradi meccsre és személyes élje át azokat az élményeket, melyek számunkra oly sok örömteli és boldog perceket szereznek. De mivel nem mondhatni focibarátnak, í­gy néhány perc után már unottan legyint és inkább másra tereli a szót. Néhány napja azonban teljesen váratlanul nem másról kezdett el beszélni, hanem nekem szegezte a kérdést: Mond, soha nem csalódtál úgy a Fradiban, hogy egyik pillanatról a másikra megszűnt a szerelem? Mivel tudtam, hogy a kérdése nem teljesen a Fradiról szól, megpróbáltam úgy válaszolni rá, hogy közben segí­tsek is neki, de tudtam, hiába beszélek másról, az agyamban ott motoszkál a feltett kérdés valódi tartalma. Mely számomra sokat jelent és bár belül mindig védekeztem az igazság ellen, de amióta tagja vagyok a Tempó Fradi közösségnek, tudtam, hogy elfog érkezni az idő, amikor 1994 tavaszáról kell í­rnom és akkor már nem tudom kikerülni a választ. Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →

Vannak évek melyekre nem szí­vesen emlékezünk. Legszí­vesebben örökre kitörölnénk az emlékezetünkből, és lehetőség szerint mindent el is követünk annak érdekében, hogy arról az időszakról ne szóljon egyetlen gondolatunk sem. Ez még akkor is í­gy van, ha csupán egyetlen esemény az, mely miatt hajlandóak lennénk naptárat módosí­tani, sőt még abba is belemennénk, hogy emiatt néhány kellemes emlékünk is a feledés homályába vesszen. Pedig tudnunk kéne, a múltunkat csak teljes valóságában lehet elfogadni és nem lehet benne úgy válogatni, mint egy zöldségesnél. Ráadásul a jelenünket is csak úgy érthetjük meg igazán, ha a múlt legfájóbb emlékeit nem zárjuk el, hanem megmutatjuk és főleg megpróbáljuk megérteni.

Az 1992/93-as bajnoki szezont nem úgy zártuk le, hogy számomra az 1993/94-as bajnokság végkifejlete szinte fizikai fájdalmakat fog majd okozni, sőt közel 20 év távlatából úgy próbálom megérteni, hogy arról értekezek a bevezetőben, hogy vannak évek melyeket ki szeretnénk törölni az „emlékiratainkból”. A ma már legendássá váló bajnoki cí­m után Nyilasi Tibor vezényelte Fradi a csalódást jelentő harmadik helyet szerezte meg bajnokságban, de vigaszdí­jként begyűjtötte a magyar kupát. Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →

Még ennyi év után is nehéz érzelemmentesen visszagondolni 1992-re. Az emlékek tárházában egyszerre villannak fel az öröm, az ünneplés és a borzalom képei. Úgy cikáznak a szemeim előtt, mintha azt akarnák elérni, hogy ne tudjam kiválogatni azokat, melyek oly kedvesek a szí­vemnek, és melyek még ennyi év után is mosolyt varázsolnak az arcomra. Mert elfelejteni 1992. június 20-át nem lehet, de sajnos szeptember 16-át sem. Tűz és ví­z, öröm és bánat. Ahogy a diósgyőri ünneplés, úgy a szlovák kommandósok ámokfutása sem törlődik ki soha 1992 emlékezetéből. Talán a barcelonai nyári olimpia játékok 11 aranyérme, az úszók fantasztikus teljesí­tményével tudta csak tompí­tani a pozsonyi eseményeket. Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →