Feljegyzések a fotelból – A kevés is néha elég
Ennyi év után pontosan már nem emlékszem rá, hogy vajon Vajda tanár úr (kémia), vagy Soltészné Göbös Terézia (matek) ajándékozott meg egy „bölcselettel”, miszerint néha a „kevécske is elég lehet egy kettecskéhez”, de visszagondolva az akkori matek tudásomra, valószínűleg Teréz néni volt, aki a szokásos, éppen csak görbülő dolgozatomat értékelte, amire nagyon büszke voltam, főleg annak fényében, hogy a „kettecske” is úgy jött össze, hogy abban Bátyai Karcsi barátomnak döntő szerepe volt. Teréz néni viccesnek szánt, de inkább röhejesnek tetsző „csé” betűi tegnap késő este óta, amikor is Pintér Csaba hármat fújt a sípjába és befejezettnek nyilvánította a Fradi kisvárdai stadionavatóját ötlött fel bennem, melyben nem csak a fiatalságom emléke okozott bizsergető érzést, hanem az a tény is, hogy legalább a másnap reggeli fotelos jegyzetemet valamivel el tudom indítani. Nem lesz egy világrengető alkotás, de azt tudtam, egy kicsit húzni kell majd az időt, mert magáról a 90+valahány percről túl sokat legfeljebb Solohov tudott volna írni, ha Kisvárdát áthelyezi a csendesnek éppen nem nevezhető Don folyó partjára. Mivel azonban nem vagyunk kozákok és az első világháborút is csak a történelem könyvekből ismerjük, így nem marad más, mint össze kell gyűjteni a foszlányokat és valamit le kell pakolni az asztalra. Legfeljebb ez csak egy „kevécske” jegyzetecske lesz (ígérem több „csé-vel” nem borzolom az idegeket), amiről főleg én tehetek mint amatőr firkász, de engedtessék meg egy halk megjegyzést, vagy inkább kritikát, hogy a semmiről tényleg csak az orosz irodalom klasszikusai tudtak köteteket megtölteni. Persze húzhatnám az időt magával a kisvárdai stadion avatójával is, viccelődhetnék is azzal, hogy itt bizony még „nem tűnt el a fű” mint a másik település csodastadionjában, ahol valószínűleg a locsolóember is hőgutát kaphatott. A pikírtség helyett inkább örömködni kéne, hogy itt az újabb vidéki fellegvár egy minden bizonnyal kedves kisvárosban (én is ilyen kedves kisvárosban lakom – stadion nélkül), ahol abban a hitben ringatták magukat, hogy először húzzuk fel a várfalakat és csak utána alapozzunk.
Az avatón legfeljebb abban bízhattak, hogy a Fradi megismétli a szombathelyi „kedvességet” és megajándékozza a hazaiakat egy örökké emlékezetes ceremóniával. A kisvárdaiak számára minden bizonnyal a vereség ellenére is emlékezetes lesz a tegnap esti mérkőzés, hiszen mégis csak egy mini ékszerdobozzal lettek gazdagabbak, másként a „soha nem látott ennyi légióst a város” (Horváth Feri) két kiállítással is emlékezetessé tette az avatót és akkor még Gosztonyiról nem is tettünk említést, akinek elsőnek kellett volna lennie a hazai öltöző zuhanyrózsája alatt. A másik kapaszkodó a hazaiak számára az lehetett, hogy a Fradi bármennyire is remekül indította a szezont, az elmúlt időszakok fényében ha kilép Budapestből (az M0-ás miatt ez most nem is egyszerű mutatvány), akkor általában elfelejti azt, amit a Groupama Arénában még behunyt szemekkel is abszolválni tud.
A csapat összeállítása nem okozott túl nagy meglepetést, Nando végre tudta vállalni a játékot, és a győztes hadrenden ne változtass elv betartása mellett Lanza továbbra is éket próbált verni az előtte tornyosuló védők gyűrűjében. Botka maradt középhátvéd (vajon hogyan áll Otigba és Frimpong…Moutarit már meg sem merem kérdezni) és mivel Leot továbbra is a kezdőbe jelölte Thomas Doll, így most Spirovski ült le a kispadra. Olyan túl nagy jelentőséget nem tulajdonítottam az összeállításnak, mivel úgy gondoltam, hogy minden lenézéstől eltekintve, ezt a Kisvárdát simán kell vernünk, avató ide vagy oda, bár a jövőre gondolva, számomra továbbra is érthetetlen Lanza ék szerepköre, neki szerveznie, oktatnia kéne ezt a játékot és nem birokra kelni az ellenféllel. Tulajdonképpen működhetne is a dolog, ha Lanza eggyel visszalépne, elől meg a három gyorslábú: Varga, Pertjak és Bőle próbálná elcsipegetni az olasz kiugratásait.
Erre a felállásra várni kellett egy félidőt azzal a „helycserével”, hogy Varga helyett Böde Dani jött be, aki ugyan nem fürgelábú, de 100 kg, így legalább utat tud törni a betömörülő védelemben. Mert a hazaiak nem csak egy felújított stadiont kaptak, de a megye összes buszát is odairányították és be is tolták a pályára. Az ideiglenes buszállomáson nem is lehetett csodálkozni, a Kisvárda a meccs előtt tök utolsó (valószínűleg ott is fog maradni) és három meccsen még gólt sem tudott lőni, így ha valaki véletlenül betalált volna a Dibusz kapujába, minden bizonnyal egy szoborral gazdagabb lett volna a város sportszerető közönsége. Erre túl nagy esély nem mutatkozott, mert bár próbálom felidézni a mérkőzést, de nem rémlik olyan szitu, hogy Dibusznak lett volna védeni valója.
A másik oldalon, a brazil Felipének annál több, sőt Pertjak fejesénél a szerencse is mellé szegődött, majd Lanza lövését remek reflex-szel tolta ki, sőt még a büntetőt is majdnem megfogta, de ez kevésnek bizonyult a pontszerzéshez. A hazaiak az első perctől kezdte tényleg csak abban bízhattak, hogy a Fradi tétova, lassú és nagyon kiszámítható játéka ellen elég lesz a buszmegálló, ami az első félidőben be is jött. Továbbra is rejtély, hogy vajon milyen földön kívüli erő akadályozza meg a csapatot abban, hogy vidéken legalább megközelítően úgy játsszon, mint az Üllői úton. Thomas Doll az egyik heti edzés után azt monda, a fiúk napról napra egyre fittebbek, de úgy látszik, ez a fittség valahogy vidéken nem érvényes. Szörnyű volt az első félidő és bár szinte csak nálunk volt a labda és Pertjak az előbb említett fejesen túl még kihagyott egy ajtó-ablak helyzetet, de ezen kívül szinte semmi. Nem volt futás, nem volt ötlet, és nem volt lendületes szélsőjáték. Heister és Lovre néha-néha felfutott (hátul legfeljebb malmozhattak volna unalmukban), de a beadások pontatlanok és céltalanok voltak.
Lassan folydogált a mérkőzésen, amin csak Felipe magánalakításai adtak felüdülést, no meg Sinder lekiabálom a bíró arcáról a bőrt akciója, amit Pintér Csaba nem fogadott túl nagy lelkesedéssel és piros lappal honorálta hazai játékos homlok a homlok elleni csatáját. Ezzel egy buszt ugyan kivontattak a kapu elől, de ezen kívül más nem történt. Ez bizony édeskevés – gondoltam a szünetben és amellett, hogy biztos voltam a győzelemben, a vérnyomásom azért szép lassan emelkedni kezdett. A második félidőt legalább úgy kezdtük, ahogy az elsőt kellett volna, a várdaiak annyira meg is illetődtek, hogy körberugdosták a stadiont, amerre a lábuk állt, a labda is arra repült. Jött is a gól, Bőle remek ívelése után Leo csúsztatta a jobb sarokba, erre még Felipe sem tudott megmozdulni. Na akkor jön a henger – dörzsöltem a tenyerem. Nem jött, sőt, a következő értékelhető mozzanatra 20 percet kellett várnunk, amikor is Pertjak elhúzott a bal oldalon (végre!), be is tört volna a 16-oson belülre, amikor jött a hazai buldózer és nemes egyszerűséggel akkorát taszajtott Ivánon, hogy az magas ívben be is repült a büntető területre. Pintér Cs. ott is termett, először nehéz volt eldönteni, hogy mit is akar ítélni, hiszen a szabálytalanság a vonalon kívül kezdődött, a védő szabálytalan volt, Pertjak meg nem „műesett”, de mivel a magyar bírói karnál semmi sem lehetetlen, így egy ország (ez azért túlzás egy kicsit) várta lélegzetvisszafojtva, hogy vajon mit is ítél. Büntetőt…
Ami nem volt az, de védekezésül hadd hozzam fel, hogy az MTK ellen Heister szabálytalansága is a vonalon kívül indult…és ha ott büntetőt kaptunk, akkor itt is kaphattunk büntetőt. Jó-jó, ez is hülyeség, még magyarázatnak is. Szerencsére nem ezzel nyertünk, de legalább kiegyenlítődött a mérleg (még egy hülyeség). Lanza meg belőtte, igaz a nyakigláb brazil majdnem kiütötte, bele is paskolt, de ahhoz helyezve volt, hogy védeni is tudja. Innentől meg végleg befejeződött a meccs, a Kisvárdába beállt a pályát tévesztett, „egybenyakú” Anderson Pico, aki még Böde Dani 100 kilójára is rátett néhány lapáttal. Majd jött Theodorosz Beriosz, aki nemes egyszérűsség a labda helyett a csereként beállt Rodríguez fejével akarta felszabadítani a kaput. Szörnyű volt nézni is, tényleg nem sok hiányzott egy komolyabb sérüléshez, a bíró kezében egyből villant is a piros, mely egyedül a hazai játékosnak okozott meglepetést. És még hátra volt néhány perc…és két kihagyhatatlan Dani helyzet, ami kimaradt.
Ennyi volt és nem több. Köszönet Teréz néninek, no meg az én matek tudásomnak, így nincs más dolgom, mint elfogadni az „igazságot”: kevéssel is lehet eredményt elérni. Jelen esetben három pontot.
Más valami?…Újból betlizett a Videoton (tudom, elfogyott a fű) és továbbra is „százasok” vagyunk. Remélem keddig, a BL visszavágóig (gratula érte, sőt még irigykedem is) a fű is visszanő, ahogy a Paks ellen nem csak fittek leszünk, de a tegnapinál, élvezhetőbb játékkal folytatjuk a megkezdett sorozatot.
Mert győzni jó, de még élvezni is a győzelmet, az még jobb.
22 hozzászólás a(z) Feljegyzések a fotelból – A kevés is néha elég bejegyzéshez
Vélemény, hozzászólás?
Jellemző az egész NB I-re, hogy a forduló válogatottjába a várdai teljesítménnyel is befértek ketten…
A Videoton csoportkörbe jutásával el is dőlt a bajnoki cím sorsa.
Remélem úgy gondolod hogy ott beleadnak apait-anyait,az nb1-et meg behúzhatjuk mi. Minden más verzió Nikolicot istenesíti,Dollt pedig a mélybe húzza (bár már szerintem most is ott van).
Egyébként kifejezetten drukkoltam a Vidinek,hogy mutassa meg Dollnak,Orosz Palinak hogy munkával, tervezéssel, taktikával,megfelelő igazolásokkal a gyengébb és erősebb ellenfél ellen is tovább lehet jutni.
Szerintem idén erősebb a keretünk, mint a Videotoné, így alapjában is mi voltunk az esélyesek. így, hogy a Videoton heti két meccset fog játszani, gyakorlatilag tükörsima lesz a bajnokság. Ezt még Doll sem tudja elb.szni. A hátulütője az lesz, hogy 2019 telénél/2020 nyaránál hamarabb nem fog elmenni, így a nemzetközi szereplésünk garantálva van. Nézegethetjük, ahogy pl. Spirovski helyett Leora épít (nem megbántva ezzel Leo-t).
Udvariassak voltunk.
Nem akartuk megalí zni a Kisví rdí t.
Bí r nem (csak) ìgy Volt.
De ùgy is lehetett volna.
Valahogy az az érzésem, hogy lassacskí n mi egy bizonyos szisztémí nak a foglyai vagyunk. Nem sikerül eltekinteni ettôl a szisztémí tòl.
A szisztemí t csak hében-hòban tudjuk ötletes jí tékkal í ttörni.
De egy olyan csapat mint a Kisví rda, amely lelkesen és egyszerûen szövi a tí madí sait, rí nktör és rí nktöri a szisztémí nk ajtait. (Nem csak egy ajtò van, de a ví laszték nehéz melyik ajtòn meneküljünk a szisztémí nkbòl, illetve szisztémí nktòl).
A szisztémí nk tùl érett a mi éretlenségünkkel szemben ?
Vagy a szisztémí nk éretlen és Mink vagyunk az érettek ?
A szisztémí nk részére, Mink vagyunk az alapanyag, amelynek nincs valòdi értéke.
A szisztéma minden. Mink senkik vagyunk.
Ezzel fel kellene hagynunk.
Ha szisztéma, akkor a válasz Doll és a „legendás” porosz fantázia: egysíkú, ötlettelen, önmaga korlátait átlépni képtelen játék. Plusz hozzá a sértődött, übermensch fellengzősség, ha rá mer kérdezni mindezekre bárki is.
Nem vagyok Doll mester ellen, de, L.I. alias kispufi on, valahogy a szeget a fején Talí ltad a következô mondattal:
„…önmaga korlí tait í tlépni képtelen jí ték…”
Ezzel valòjí ban Összegezted az egész két év fejlôdését.
Fôzni eleinte szakí cskönyvbôl tanulunk.
De ha fantí zií nk nem akarja tùlszí rnyalni az adott körülményeket, akkor ugyanazt, ugyanabbòl a könyvbôl fogjuk megfôzni.
Nem élvezet. De tömi a hasunkat.
Rí Sem tudunk nénzni a kají ra. De …. le vele !
Négy és fél év az a kettő, Laci. Kimondani is borzalom. Két éve az albán-gyalázat volt. Már két éve annak is. Egyébként az a tény, hogy négy és fél év egybefüggő magyarországi edzősködés után a német tolmácsával tud csak megszólalni – összevetve azzal, hogy két-két év olaszországi játékoskarrier után (úgy, hogy a Lazio- és Bari-korszaka között ráadásul három évig hazament Németbe) folyékonyan képes olaszul nyilatkozni, ha olaszos riporter kerül elé – mindent elmond ambícióiról, szorgalmáról, hozzáállásáról. Magyarán ma már itt nálunk sz@rik bele az egészbe, busásan megfizetik a nagy büdös semmiért, ő meg elvan, mint a befőtt meg Marci Hevesen.
Lalolibnek – sokadszor – csillagos 5, kispufinak szintén, a meccsnek (a gólok száma szerint, de csillagok nélkül) 2, az összes élvezetet pedig most is csak a győzelem jelentette. (Most azért tudtuk lehozni kapott gól nélkül, mert az ellenfélnek nem volt kapura lövése, mi pedig nem tettük meg nekik azt a szívességet, hogy helyettük rúgjunk egyet…)
Ez nézhetetlen. Persze kérdés, a tízedik győztes, élvezhetetlen meccsünk után mit mondunk majd, de akkor is: egy ilyen ostoba, fantáziátlan taktikát, amit Doll erőltet, csak azért tudunk sikerre vinni, mert a játékosaink időnként elfeledkeznek róla, a képességeik jobbak annál, és egy-két felvillanás is elég a győzelemhez. De ennek még meglesz a böjtje, remélem, minél később! A jelenleg erőltetett játék filozófiája nagyon nem emlékeztet a Fradi futballjára! Lassan a hagyományainkat szeretjük inkább, mint a mostani focinkat…
„…, mert a játékosaink időnként elfeledkeznek róla, a képességeik jobbak annál, és egy-két felvillanás is elég a győzelemhez….”
Ez az Csupi on !
Többet kellene elfeljteni a mí r szûknek bizonyulò „szisztémí t” (sajnos nem talí lok mí s kifejezést a fantí ziatlansí gnak), akkor nem csak meg tudní nk szabadulni tôle, hanem talí n Doll edzôtôl is.
A „Hí t talí ltok-e rajtam kìvül jobb és hìresebb edzôt” kérdését (sajnos) Doll edzô a jelenlegi helyzetben mindig a sají t javí ra tudta megví laszolni.
Ez minden ember fejébe szí llna.
Egy néhí ny megjegyzései vagy nyilatkozatai mí r alapossan sùroltí k a nagyképûség hatí rí t is.
De — legyünk ôszinték — ùgy vagyunk vele, mint hajdaní n Ferenc Jòskí val.
Meg kell lennünk, mert nincs jelenleg jobb megoldí s.
Vagyis ki jönne helyette a Fradihoz, aki hasonlò szaktudí ssal rendelkezne ?
Vagy csak én lí tom ilyen feketén az egészen és mí r valaki ùj feltûnt volna mí r a lí thatí ron ?
Jogosan látod feketén. Az égvilágon senki nem tűnt fel a láthatáron. A szurkolókat leszámítva senkit – már hogy döntéshozót – nem aggaszt a helyzet, Doll az attitűdjében maga a meghosszabbított vezetői kéz, ideális beosztott: felfelé tapos, lefelé nyal, az évenkénti csapatszétszedéshez és újra-összerakáshoz (már amennyire összerakás ez) meg szó nélkül asszisztál, és a nyarak sikertelenségét képes úgy interpretálni, mint egy mindentől és mindenkitől függetlenül előálló és állandósuló helyzetet. Holott ennek a kezelése volna az ő dolga, meg a vezetőségé is.
Akkor a Fradi jövôje attòl fog függni, hogyan fogjuk tudni, vagyis egyí ltalí n tudjuk-e majd magunkat függetlenìteni a „szisztí mí tòl”.
Illetve azokban a szûk keretekben, hogyan tudjuk megtartani az erkölcsöt, ha az erô fogytí ban is van és az egyetértés meg arròl szòl, hogy ki szabja meg majd azt, amirôl egyet szabad majd értenünk.
Az „í llandòsulò” helyzet meg egyí ltalí n nem bìztatò.
Ha meg a csapat folyton kicserélôdik és az utí npòtlí s meg sehol nem lí tszik, akkor a bizalom is nagy erôpròbí knak fog majd kitéve lenni.
természetesen lefelé tapos, felfelé nyal, pillanatnyi elmezavar…
Lalolibnek megint 5***
Sajnos hibátlan a kórisme, kispufi
A kevés is néha elég, de csak arra, hogy felbosszantsák a szurkolókat. Az ilyen mentalitás miatt tart itt a magyar labdarúgás, ahol tart. Ilyen gyenge csapat ellen azért nem rúgtunk gólt az első félidőben nehogy felbosszantsuk őket. Ez szűrhető le Doll nyilatkozatából. Az, hogy eggyel kevesebben voltak az nem számít. Az se számít, hogy a nézőket kiszolgálják jó játékkal. Csakhogy amikor nemzetközi szinten helyt kéne állni, olyankor köszön vissza ez a hozzáállás. Megint az látszik, hogy felállt védelem ellen tehetetlenek vagyunk. Húzzuk az időt, majdcsak beakad véletlenül egy gól. Sokat mondó hogy ilyen gyenge csapat ellen akciógólt nem tudtunk rúgni, csak pontrúgásból és tizeneggyesből, de Doll szerint elégedettek lehetünk. Ez volt a győztes taktika: mindegy, hogy hogyan csak behúzzuk a meccset. Csak azt nem tudom, hogy egész héten mit gyakorolnak az edzéseken, mert a játékunkban nem igen fedezhető fel a tudatosság, az előre begyakorolt megoldások használata. Elkeserítő ez a felfogás ez a gyenge játék. Különben is minek leszünk bajnokok, ha már az első körben kiesünk a BL-ból is. Elnézést, hogy ilyeneket írok, de nehogy elszálljunk már magunktól, mert sikerült négyszer győznünk ebben a gyenge mezőnyben. Fejlődést szeretnénk látni és szórakoztató játékot, amelynek igazán tudnánk örülni. Csak jönnek mennek a játékosok, de egy igazi ütőképes csapatot nem tudunk kialakítani. Azért még sincs minden annyira rendjén.
Hálisten, túléltük, semmi több, rutinnal, álmosan, félgőzzel, kis kivétellel igen mérsékelten. Néha fájt. A Kisvárda a falusi csapatával, futballgyökértelenségével, a magyar átlag alatti képzettségű. barbár, favágó időhúzó légiósaival és a nagyképű hadovagép tulajával pedig szintet lépett mindabban, ami miatt en bloc felfordul az ember gyomra a mai magyar focitól. Pedig nem volt ám ez a léc alacsonyan…
Minket meg ez a látvány készít fel és edz meg arra, amit aztán a júliusokban kellő idegzettel kell végigélnünk.
Rövid, tömör, velős.
Végig tudtam nézni a meccset a lap-topom-ról,de sajnos sok örömöm nem volt benne.Ezt a csapatot minimum 5-6 góllal verni kellett volna.Pont az ilyen kiszámítható lassú,még egyet „tolok”felfogás miatt estünk ki már megint az első fordulóban.Sok mindent Doll nyakába lehet varrni -taktika,motiváció stb.,-focizni viszont nem neki kell.
Bárcsak mi lennénk fordított helyzetben a vidivel….
Hajrá Fradi
Gyenge produkció volt. Ehhez hasonló játék kevés lesz a Paks ellen.
Egy ilyen megyei csapat ellen engem az nem nyugtat meg, hogy „végig
uraltuk a játékot”.
A talpalásos fejberúgást nem kívánom Hajdú B.-nek. Ilyen durvaság
ritka a futballpályán.
Hajrá Fradi!
3 pont,tényleg semmi más. 10 év múlva már senki sem fogja megkérdezni,milyen játékkal nyertük meg a harmadik csillagot. Nemzetközileg ez semmi,dehát sajnos azt a ligát nem nekünk találták ki,ahogy az utóbbi pár évben megtapasztalhattuk. Úgyhogy akár elégedettek is lehetnénk,sajnos…