1947.VIII.1. Atlas – Ferencváros 2:2
Ha évekkel ezelőtt meglátom együtt ezeket a neveket, hogy: Mike, Szusza, Sárosi, Puskás, Lakat, minden bizonnyal értetlenül csóválom a fejem, legfeljebb teszek egy bizonytalan kísérletet arra, hogy talán egy válogatott mérkőzésen játszottuk így együtt, bár a Sárosi-Puskás kettős valószínűleg elbizonytalanított volna. Arra biztosan nem fogadtam volna, hogy a fenti összeállítású csatársor valaha is zöld-fehérben futott ki a pályára, hiszen ha meghallottam, hogy Szusza, akkor kapásból rávágom, hogy Újpest, ahogy Puskás esetén meg egyből a Honvéd jut az eszembe, ahogy Sárosi esetén a Ferencváros. Ők hárman az előbb említett egyesületekhez úgy kötődnek mint pók a hálójához, és mégis az előbb említett csatársor nem egy válogatott mérkőzésen lépett a pályára, hanem a Ferencváros zöld-fehér mezében, 1947 nyarán a csapat Dél-Amerikai túráján. Szusza és Puskás mellett volt még egy „kakukktojás”, akit az előbbiekben szándékosan nem említettem, hiszen Mészáros József erre a túrára még a Kispest játékosaként tartott a Fradival, de egy év múlva már a Ferencváros igazolt játékosa volt, sőt labdarúgó sikereit játékosként, majd edzőként is nálunk érte el. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Anekdoták: Puskás Ferenc
Ultimó
Mexikói túrán vett részt a Ferencváros, de hogy megerősítse csapatát, kölcsönkérte Puskást, Szuszát és Mészárost. Akkoriban a dél-amerikai labdarúgás eldorádója Mexikó volt. A legjobb brazil, perui, kolumbiai, uruguayi játékosok sereglettek ide, hihetetlenül nagy volt a futball iránt az érdeklődés, de ami a fő csáberőt jelentette: jól is fizettek.
A Ferencvárosnak tehát fel kellett kötnie a fehérneműt, ha azt akarta, hogy ne hozzon szégyent a magyar labdarúgásra. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
1947.VII.27. UD Moctezuma – Ferencváros 1:5
A Fradi Mexikóban II. – Az első mérkőzés
Miénk a jövő
1947.VII.20. CD Veracruz – Ferencváros 3:2
Szusza Ferenc
Puskás (Purczeld) Ferenc
Mészáros József
A Fradi Mexikóban I. – A Ferencváros elindult Mexikóba
1947-ben a Ferencváros mexikói meghívásnak tett eleget. Az eseményekről a korabeli újságokból valamint Lakat Károly és Nagy László túraleveleiből tájékozódhattak a szurkolók. Szakosztályelnökünk és kitűnő humorral megáldott fedezetünk portyalevei mellett, kapusunk, Csikós Gyula túranaplót is vezetett Mexikóban.
Két játékosunk írásait korabeli újságcikkekkel valamint Rudas Ferenc és Frank Mike (legendás gólvágónk, Mike István fia) fotóival színesítjük. Egy kattintás ide a folytatáshoz....










HOZZÁSZÓLÁSOK