Feljegyzések a fotelból – 6 pulykakakas a zsákban
A csütörtöki „dupla” pontot érő döntetlen után, miközben tapssal köszöntöttük a kissé (inkább nagyon) kifacsart játékosokat, amellett, hogy örültünk a késő esti produkciónak, felrémlett, hogy vajon elegendő lesz-e a szűken szabott három nap a regenerálódásra. Ha a végén összeadtuk volna a pályán lévő 11 játékos oxigénszintjét normál esetben talán egy emberét tette volna ki, de lehet, hogy őt is lélegeztetőgépre kellett volna kapcsolni egy kiadós lépcsőzés után. Ezt nem bántásnak írom, bár sokak szerint nem okozhatna gondot a kettős terhelés, de egyrészt a topbajnokságokban szereplők is megsínylik azt a flúgos futamot amit az UEFA a „pénz beszél” jelszó alatt a csapatokra kényszerít, másrészt azt sem szabad elfelejteni, hogy a magyar bajnokság sem feszíti szét az izmokat. Ha pedig igaz az utóbbi megállapítás, akkor talán még sem kéne annyit hangoztatni a kettős terhelést, vagy egy kicsit levinni a „szintet” másfeles terhelésre. Az igazságot úgy sem egy jegyzetben találjuk meg, azt a tények szokták igazolni, bár néha azok is felülíródnak. A tények meg vasárnap jöttek velünk szembe. Néhány órával a kezdés előtt mocorgott is bennem egy kis frász, és nem csak az esetleges fáradtság miatt, hanem a debreceni múlt miatt is, ahová még „normál” körülmények között sem győzni jártunk. Hiába énekelgettünk útközben a pulykakakasokról, a legtöbb esetben nem vigyáztunk, lyukas volt a kas és simán kiugrott belőle a három pont. Ami elég vészjóslónak hat, még elég mélyen él bennünk a májusi „kirándulásunk”, amikor az utolsó percben jött az álomgól, amit még felejteni sem engednek, hiszen úton útfélen erre terelődik a szó még akkor is, ha a szerzője már valamelyik benzinkúton munkálkodik, igaz, ott még csak segédmunkásként, tegnap is két percet kapott egy olyan mérkőzésen ahol a Fehérvár 70 percen át emberelőnyben játszott. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
2019.XI.10. DVSC – Ferencváros: 1-6
Milyen fáradtság? A Fradi hat gólt szerzett Debrecenben!
Csak egy gólig jutott a borzalmasan gyengén védekező Loki a helyzeteivel remekül sáfárkodó FTC ellen.
Alaposan kitömte a Lokit Debrecenben a Ferencváros: a fővárosiak 6–1-re nyertek idegenben a labdarúgó NB I 12. fordulójának záró mérkőzésén.
Feljegyzések a fotelból – Kétely nélkül
Ha a hetvenes években Luis Bunuel spanyol rendező előre látott volna a jövőbe, akkor a zseniális filmjében nem a burzsoáziát címkézi fel a „diszkrét bájjal”, hanem a történelmet, azon belül is azt a két hétet, melyben a magyar rekordbajnok október 24-én és november 7-én mérkőzött meg az orosz (szovjet) CSZKA Moszkvával. Október 24 jelentőségét, a szovjet tankok bevonulását Pestre nem nagyon kell magyarázni. November 7-vel már más a helyzet, azt a jelen történelemkönyvei és főleg a piros betűs ünnepek már hanyagolják, arról főleg azok tudnak mesélni akik éltek és átélték az átkos rendszert. A sors dupla fintora, hogy november 7-e valójában október 25-e (akkoriban naptárban is mást használtak a szovjetek), de ennek történelmi vonzatait már tényleg nem akarom ecsetelni. Ami miatt eszembe jutott az egész kettősség, benne Bunuel zseniális filmjével, a tegnap késő esti (vidékiként éljen a hétköznapi, 21 órás kezdés!) EL-mérkőzés „utcai történései”, ahol néhány feketébe öltözött, maszkos orosz próbálta eljátszani a száz évvel ezelőtti szentpétervári eseményeket, volt is egy kis bunyó, meg rendőrségi felvonulás „lovaskatonákkal”, de szerencsére a túlerő most a mi oldalunkon állt. Ebből az élményből kimaradtunk, de voltak olyan szurkolótársaink, akik a részesei voltak az ütközetnek, ami egy kissé fel is hevítette a kezdés előtti hangulatot az agorában, majd a lelátón is, mert elég sokszor csendült fel a mára már legendássá váló „Ruszkik haza!” és ha az élőképek szerkesztőiben felrémlett volna a rendszerváltás, a forradalmi zászlónk mellé egy „tavárisi konyec” (oroszul nem vállalom a leírást, biztosan sokan emlékeztek a plakátra) molinót is felcsempészhettek volna a lelátóra. Ráadásul annak dupla jelentése is lett volna, hiszen ha a CSZKA nem tud győzni az Üllői úton, akkor „első kalaposság” ide vagy oda, bizony elszállnak a továbbjutás esélyei. Miközben a legkisebb koefficiens értékkel rendelkező Ferencváros meg egy győzelemmel nagyon közel került volna a második helyhez. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
2019.XI.7. EL-csoportkör: Ferencváros – CSZKA Moszkva: 0-0
Idehaza sem kapott ki a Ferencváros a CSZKA Moszkvától
Nem született gól a mérkőzésen, mindkét csapat helyzetek sorát hibázta el, fantasztikus szurkolás mellett.
Az idegenbeli siker után a Ferencvárosban a Groupama Arénában gól nélküli döntetlent játszott a CSZKA Moszkvával az Európa-liga H-csoportjának 4. fordulójában. A csoport másik mérkőzésén az Espanyol odahaza hat gólt rúgott a Ludogorecnek!
Feljegyzések a fotelból – Ez még belefér
Nagyon ritkán fordul elő, hogy hazai mérkőzésen a „fotel” nem a Szentély lelátójára költözik. Az Üllői úti fák suhogása, az agora bábeli zsongása, a lelátó hangulata és természetesen a játék élő közvetítése semmivel sem pótolható. Tegnap mindez elmaradt, lett is volna hiányérzetem ha nem egy olyan „esemény” marasztal otthon, mely felülírt minden előbbi érzést. Laudetur barátom is beköltözött a hatvanasok klubjába, amit egy meglepetéspartival ünnepeltünk (újfent: Boldog szülinapot Barátom!) és bár egy mini agora ott is kialakult, a Fradi himnusz is felcsendült az ünnepelt „bevonulásakor”, a torta is zöld-fehérben pompázott, az ajándékok java része is a Fradihoz kapcsolódott, a hangulat is remek volt, mégis volt egy kis hiányérzetünk, amit azzal ráztunk le magunkról, hogy csütörtökön már ott leszünk a lelátón. Így is egy kicsivel hamarabb léptem le, valamit mégis csak látnom kellett a Mezőkövesd elleni bajnokiból ahhoz, hogy ma reggel le tudjam tenni az asztalra a fotelszurkoló jegyzetét. A zéró tolerancia miatt gyalogosan indultam haza, Dióné is úgy gondolta, hogy esővel ajándékozza meg az utat, kezemben az ernyővel hangolásként majdnem Gene Kellyt játszottam, bár nem dúdoltam el az éneket az esőben (nehogy még csendháborítás miatt vigyenek el), de eljátszottam azzal a gondolattal, hogy hazaérve és bekapcsolva a tévémasinát, valami „szépet” látok a képernyő felső szélén. Nem is kellett csalódnom, az első félidő vége felé kerültem fotel közeli állapotba, amikor már Ihnatenko góljával vezettünk. Laudetur barátom „elbocsájtó üzenete” jutott az eszembe, „holnap aztán győzelemről szeretnék olvasni”, de utána jöttek is a kisördögök szépen sorban, és duruzsolták a fülembe: ugye Te sem gondolod, hogy sorozatban lehet egy gólocskával „ippen-hogy” nyerni. És ha hét óra magasságában nem otthon lettem volna, biztos rakok egy máglyát és minden kisördög ott végzi. Pedig csiteri-csütöri, pontot nem a kisördög lopott, hanem a Mezőkövesd… Egy kattintás ide a folytatáshoz....
2019.XI.2. Ferencváros – Mezőkövesd: 1-1
Egyre jobb a Mezőkövesd, nem bírt vele a Ferencváros sem!
Odalett a kövesdiek idegenbeli győzelmi sorozata, de ezt aligha bánják a bajnokkal ikszelő Kuttorék.
Egy egyre végződött a Ferencváros–Mezőkövesd fővárosi rangadója a labdarúgó NB I 11. fordulójában.
2019.X.30. MK, BKV Előre – Ferencváros: 1-3
A BKV Előre egy órán át jól tartotta magát, de az FTC érvényesítette a papírformát
12 perc alatt három gól is született a BKV-pályán, majd a második félidőben Bőle Lukács találata törte meg a hazaiakat.
A Ferencváros idegenben 3–1-re legyőzte az NB III-ban szereplő BKV Előrét a Magyar Kupa 7. fordulójában, ezzel a legjobb 32 közé jutott a sorozatban.
Csontos Dominik
Albert Flórián
Ha Albert, akkor Fradi, ha Fradi, akkor Albert – két, egymástól elválaszthatatlan márkanév.
Amikor a saját nevelésű Albert Flórián 1958 őszén feltűnt a ferencvárosiak első csapatában, a klubnak olyan szüksége volt rá, mint egy falat kenyérre. Hosszú évek teltek el az együttes legutóbbi bajnoki címe óta, ráadásul az 1950-ben a Dózsába vezényelt gólgyárost, Deákot sem sikerült megfelelően pótolni; az egyik centerjelölt például a hátvédsorban kötött ki.
Albert az idő tájt, 17 éves, és hatalmas tehetség. Benne látják a jövő nagy középcsatárát. Csak úgy rugdossa a gólokat, technikailag kifogástalan, pompásan hozza helyzetbe társait is. No és a cselei! 1959-ben már válogatott, még abban az évben mesterhármast lő Jugoszláviának (4-2), a tripláját 1962-ben, a Bulgária (6-1) elleni vb-csoportmeccsen megismétli. Közben az első osztály legeredményesebbje – kétszer is. A várva várt pillanat, a bajnokság megnyerése 1963-ban érkezik el; a Fradi 14 éve vágyakozott erre a sikerre. Noha a következő esztendők sem mentesek a diadaloktól, kétséget kizáróan az 1966-os és az 1967-es év a csúcs. Albert akkor már Császár, és meg is „koronázzák”: 1967 végén megkapja a legjobb európai játékosnak járó díjat, a France Football aranylabdáját. Abban az évben Magyarországon is a legjobb labdarúgó. 1966- ban az angliai világbajnokságon remekel, aminek köszönhetően 1967 januárjában két hetet tölt a brazil Flamengónál.
Az 1969-es esztendő pályafutása mély-, egyúttal fordulópontja. Klubjával csak harmadik a bajnokságban, és a válogatottal sem jut ki a mexikói vb-re, de ami ennél is nagyobb baj, hogy a koppenhágai világbajnoki selejtezőn elszakad a térdszalagja, ami érdemben pontot tesz csodálatos karrierje végére. Az utolsó öt év már csak szenvedés a Császár számára: lábadozás, rehabilitáció, formakeresés, egyre kevesebb jó játék, miközben a Ferencvárossal és a válogatottal sem tudja hozni a korábbi eredményeket. Végül belátja, hogy eljött az idő a búcsúzásra. El kell ismerni, hogy hiányát az FTC és a magyar labdarúgás mindmáig nem tudta pótolni. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Feljegyzések a fotelból – Megtankoltunk!
Dózsa, Moszkva, Fehérvár. Ha néhány pillanat erejéig Verne Gyulaként képes lennék egy nullát elcsenni a nyolcas mellől, felülnék egy hőlégballonra és megpróbálnám meggyőzni Foggot és inasát Passepartout, hogy mondjanak le a Föld körüli utazásról, én tudok annál egy sokkal jobbat és főleg sokkal izgalmasabbat „idővonalat” is mutatni. Ráadásul itt nem kell gőzhajót, de még elefántot sem bérelni, nem fogunk eltévedni és a sziú indiánok sem fognak megtámadni minket. Egyedül talán Auda hercegnőt sajnálnánk, de helyette részese lehetünk egy nyolc napos, varázslatos utazásnak, benne egy kissé nyögve-nyelős derbivel, egy október 24-i moszkvai küldetéssel, mely után Stirlitz azonnal kérte a tavasz 17 pillanatát átnevezni Dibusz pillanataira, a végén meg egy sikeres tankolással. Így teljes az élet, így teljes a zöld-fehérek nyolc napos kalandja. Amikor először szembesültünk a sorsolás „szeszélyével” valószínűleg mindenki felszisszent és rohantunk is az olimposzi hegyek közé megkeresni Hermészt, hogy jósolja meg a jövőnket, de ő csak mosolygott, ez nem rá tartozik, van nektek egy remek edzőtök, bízzatok Rebrovban és főleg bízzatok saját magatokban. Könnyű ezt mondani, ha rosszul sül el a kaland, akkor az egész őszünk elszállhat, ezért már előre terveket szövögettünk, ha a három meccsből lesz két győzelem, vagy egy győzelem és két döntetlen, akkor már elégedettek leszünk. Egy győzelemmel alapból számoltunk, a dózsa ellen más nem is lehet, Moszkvában esetleg még kikapni is lehet, bár jó lett volna egy kis „történelmi reváns”, a MOL-Fehérvár-Videoton-Vidi meg röviden úgyis egy benzinkút, és biztosan fáradtak és talán még fásultak is leszünk, de egy pontra azért velük szemben jók vagyunk. Ezek voltak a tervek, a jóslások birodalma, mely végül is olyan véget ért, mint a Fogg-Passepartout csodás utazása a Föld körül. Háromból három, három remek haditerv, négy remek gól és természetesen DIBUSZ DÉNES, csupa-csupa nagybetűvel. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
HOZZÁSZÓLÁSOK