Mielőtt bárki egy jól irányzott hárompontos kí­sérlettel a kukába dobná a digitális jegyzetemet (zsákolni egy monitort mégis csak kí­nos lenne) abból a „félelméből”, hogy itt ma nem a tegnapi Honvéd elleni mérkőzésről olvashat, a biztonság kedvéért leszögezem (legalább egy százas szöggel), hogy bár tényleg szeretem a történelmet és Fradi-meccs hiányában már tűkön ülve várom az esti dokufilmet Pompeii katasztrófájáról, a cí­mben szereplő történelem szó természetesen és kötelezően szeretett klubunkhoz, a Fradihoz kötődik. És persze a Honvédhoz, mely Kispestként kezdte és valami megmagyarázatlan „honvágy” miatt ebben az évszázadban visszanyúlt az ötvenes évekhez, mely ténylegesen aranykorszaka volt a piros-fekete(fehér) egyesületnek, de mégis csak Farkas Mihályhoz kötődik még akkor is, ha akkoriban Puskás Öcsi is ott kergette őrületbe az ellenfelet. Plusz az „átcsábí­tott” Kocsis, Budai, Czibor hármas, akiket ha a hatalom nem térí­t el Kispest felé, labdarúgás dicsőséges történetének legszebb korszakát í­rhatták volna az Üllői úton. De mielőtt eltévelyednék az ötvenes évek számunkra nagyon is sötét világában és tényleg a kukába találnám a jegyzetemet, talán illene magyarázatot adni a kissé „öndicsérő” cí­mre, melyhez most a legrégebbi riválisunk otthonához, a Hungária körúthoz van köze és természetesen a tegnapi ellenfelünkhöz, a Honvédhoz (vajon miért is „csak a Kispest”?). Bármennyire is furcsa és „életidegen”, de a két csapat eddig több mint száz éves közös története alatt a tegnapi rangadónak már negyedik alkalommal adott otthont az MTK pályája. És mivel szeretem a történelmet és néha még a számmisztikában is hiszek, í­gy elég jó ómennek bizonyult a pályaválasztás, hiszen eddig háromból három győzelem a mérlegünk, amit tegnap este eggyel meg is toldottunk és ha a kedves olvasó eddig eljutott egy csont nélküli dobás kí­sérlete nélkül, akkor í­gérhetem, innentől már csak a tegnapi győzelemre fókuszálok. Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →