Itthon csak Spécinek nevezték, a németek találtak neki igazi méltó becenevet: ő lett a Futballkirály (Fussballkönig).

Valóban királyi jelenség volt, legalábbis, ami a játéktéren nyújtott teljesí­tményét illeti. Fölényes biztonsággal kezelte a labdát, s szinte bármilyen távolságból hihetetlen pontossággal lőtt kapura.

A klubelnökök irodájában épp olyan király volt, mint a pályán. Tökéletesen tisztában volt saját képességeivel, értékével, s mindig megérte szolgálatainak árát. (Még „amatőr” korában is, hát még profiként! Jellemző történet, hogy amikor Bázelben játszott, a helyi polgármester félig tréfásan ezekkel a szavakkal fordult hozzá: „Ön a hí­rek szerint többet keres, mint én.” Spéci azonnal kész volt a válasszal: „Valóban, de ön nem tud futballozni, én meg tudok!”) A klubhűség sohasem volt nagy erőssége, akár két-három mérkőzés után is egyesületet változtatott, ha nem találta aktuális állomáshelyét megfelelőnek. Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →