2016.VIII.13. Ferencváros – Vasas: 1-2
A Vasas megverte idegenben a Fradit, és a tabella élére állt!
A Vasas lett a második csapat az Újpest után, amely bajnokit nyert a Groupama Arénában.
Óriási meglepetésre győzött a Vasas a címvédő és listavezető Ferencváros otthonában a labdarúgó NB I 5. fordulójának záró mérkőzésén. A 2–1-es Vasas-siker nemcsak azt jelentette, hogy ezzel a Fradi elveszítette idénybeli bajnoki veretlenségét, hanem azt is, hogy az angyalföldiek megtették azt, amit a múlt héten elmulasztottak: a tabella élére álltak.
2016.VIII.7. NB III, Ferencváros II. – Szekszárd: 2-0
Feljegyzések a fotelból – Képtelen X
Talán a címből is következik, hogy a tegnapi paksi vendégszereplésünkről egy elég képlékeny (írhattam volna erőltetettet is) jegyzet fog születni, hiszen nem csak amiatt nem láttam a mérkőzést mert a tavalyi mikuláshoz hasonlóan nem utaztunk el Paksra és nem csak azért mert a TV éppenséggel mással volt elfoglalva, hanem mert kivételesen nekem is más dolgom volt. Az utóbbira a fotelszurkoló eddigi hét éve alatt még nem került sor, ha jól rémlik egyszer egy fránya vírus döntött ágynak (ki is kaptunk Kaposvárott, 0-1?), de mivel egy Fradi-meccs szent és sérthetetlen (ennek már közel 40 éve), így mindig úgy terveztem a dolgaimat, hogy ha nem otthon játszunk (akkor ugye ott a helyem a lelátón) akkor legalább fél szemmel, de tudjam követni az „aranylábú gyerekek” ténykedését a pályán. Ezt a „kalózos” megoldást tegnap is tudtam volna követni, de a közszolgálati tévé tervező urai inkább egy újabb diósgyőri gyásznapot iktattak a programba. A védelmükben felhozhatom, hogy ezt legalább időben tudtuk, nem úgy Storck kapitány úr legújabb ötletelését, aki a héten felriadva EB-s álmából egy huszáros kardvágással felborította a szurkolók és a családok ünnepi programjait. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
2016.VIII.6. Paks – Ferencváros: 0-0
Milyen ugródeszka?
Feljegyzések a fotelból – Dacos hatos
Sok minden járt a fejünkben, sok forgatókönyvet átbeszéltünk az úton amíg a ránk szakadt forróság ölelésében gurultunk Laudetur barátommal a Groupama Aréna felé. Nem tagadom, ebben voltak olyan részek, melyeket most nem szívesen idéznék, azok jobban hasonlítottak a görög tragédiákra, ahol a szereplők álarcot viseltek, mellyel egyrészt a jellemvonásaikat emelték ki, másrészt el tudták takarni vele a valódi szereplők nemének kilétét. És ha már néhány szó erejéig beültünk a tragikus „triász” egyik előadására és a múzsák csábítása közben elmerengtünk Arisztotelész gondolatán, miszerint a „tragédia lényege nem az emberek, hanem a tettek és az élet utánzása”. Ezzel a gondolattal már fel is ülhettünk a lelátóra és bár nem Dionüszosz színházának monumentális szépsége tárult elém, de hasonló érzések kerítettek hatalmába, mint mikor Athénban felülhettem a több mint kétezer éves színház „lelátójára”. Talán az sem véletlen, hogy a Ferencvárosi labdarúgás szerelmeseinek az aréna egy mágikus szentély, ahol kizökkenve a hétköznapok mókuskerekéből egy olyan világba csöppensz mely még akkor is lenyűgöző, ha néhány nappal ezelőtt éppenséggel Euripidész Elektrája játszódott le a szemünk előtt. Ezért is vagyok most nehéz helyzetbe, hiszen ahogy a mérkőzés előtt megfogalmazódott az „aulában”, helyrehozni azt, amit a BL búcsú jelentett a szívünkben, szinte lehetetlen vállalkozás…vagy talán mégsem volt az? Egy kattintás ide a folytatáshoz....
2016.VII.30. Ferencváros – DVTK: 6-2
A combos profi
Elhunyt Megyesi István
Életének 68. évében hosszan tartó betegség után elhunyt Megyesi István.
A Ferencváros színeiben 365, FTC vegyes csapat tagjaként további 1 alkalommal lépett pályára, összesen 366 alkalommal. A Ferencváros színeiben 10 gólt szerzett. Kétszer nyert bajnoki címet és négyszer magyar kupát. Az 1971/72 évi UEFA kupa és az 1974/75 évi KEK döntős csapat tagja. A nemzeti tizenegyben 1970 és 1975 között 7 alkalommal lépett pályára.
Emlékét örökké megőrizzük.







HOZZÁSZÓLÁSOK