Nyilasi Tibor a Barca-ajánlatról, Irapuatóról, Dárdairól és egy bécsi kerti csapról

20150903-nyilasiFolytatva 2013-ban megkezdett hagyományunkat, hogy minden karácsonykor egy-egy régi, sporttal kapcsolatos í­rással kedveskedünk olvasóinknak, az idén a Képes Sport 1985-ös év végi tripla számának exkluzí­v kérdezz-felelekjét elevení­tjük fel. A sporthetilap harminc évvel ezelőtti beszélgetőpartnere Nyilasi Tibor, a Ferencváros egykori, az Austria Wien akkori válogatott labdarúgója volt, aki a cikk megjelenése idején már harmadik idényét töltötte a bécsi lila-fehéreknél. A Képes Sport 99+1 kérdése Nyilasi Tiborhoz cí­mű interjú részbeli újraközlésének – és „tovább beszélgetésének” – aktualitását az adja, hogy a népszerű Nyí­l mindkét kvalifikációs bravúrnak részese lehetett: nemzeti csapatunk 1986-os világbajnokságra való kijutásának és a mostani garnitúra sikerrel megví­vott Eb-selejtezős csatározásának is.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

„Ó kapitány…kapitányom!…” – 53.

lakat-kapitány-2

A Huszti-levél átí­rja az Egervári-kötet első fejezetét

Minden jel arra mutatott: Egervári Sándor szí­nrelépésével részint megnyugodnak a kedélyek (ez mindenekelőtt a kapitány habitusából fakadt) a válogatott házatáján, részint a U20-as vb-n remek eredményt elért és akkoriban kétségkí­vül kecsegtető jövőt í­gérő fiatalok fokozatos beépí­tésével végre lesz egy olyan nemzeti tizenegyünk, amely nemcsak a világ négy égtája felé kommunikálja minden lehetséges eszközzel és a modern technika ví­vmányával, miszerint a következő Európa-bajnokságon vagy világbajnokságon már (ha törik, ha szakad) ott leszünk, hanem meg is valósí­tja azt.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Adventi naptár – 2015 „Tempó Fradi – Alapí­tványi háttérrel”

advent-2015

Még 2-t kell aludni

advent-2

„Kis lépés az embernek, de nagy lépés az emberiségnek” – közölte Neil Amstrong a houstoni központtal a Holdra lépésének pillanatában. Szerkesztőségünk munkáját  a Tempó Fradi Alapí­tvány működteti és felügyeli. Számunkra ez nagy lépés és reméljük, sőt bí­zunk benne, hogy a Ferencváros történetének feldolgozásával egy kis lépéssel még közelebb kerülhetünk ahhoz a közösséghez melynek eddig is tagjai voltunk.

Hobbinak indult, egy soha el nem múló szerelemnek, mely az idők folyamán kinőtte a kereteit.

A Nemzeti Csapat mérkőzései

Tovább olvasom…

Adventi naptár – 2015 „Tempó tettek – Fradista összefogással”

advent-2015

Még 3-at kell aludni

advent-1

Köszönetet szeretnék mondani mindenkinek, aki az elmúlt években segí­tette, támogatta a Tempó Fradi Alapí­tvány munkáját. Sok minden történt velünk, í­gy nehéz lenne felsorolni is az apró lépéseket, melyek elvezetettek ez év november 27-hez.
Nyilas Elek
a Tempó Fradi alapí­tvány kuratóriumának elnöke

„Aki tiszteli a múltat, az tudja honnan jött.”

Dr. Lakat Károly emléktábla avatása

„Az Istenre és családomra gondolva oltom el az éjjeliszekrényemen lévő lámpát, és mielőtt az ágyba bújnék, még egyszer megsimogatom a szobánkban lévő, zöld-fehér zászlót.” Ezeket a meghitt szavakat 1947 júliusának végén vetette papí­rra útinaplójában Lakat Károly, a Ferencvárosi labdarúgás legendás alakja.

Tovább olvasom…

Advent negyedik gyertyalángja – Számvetés és üzenet

advent-4Advent negyedik angyalának látogatása üzenettel is bí­r és rövid számvetésre is késztet. Vajon mi mennyivel járultunk hozzá a múltunk ápolásához, a jelenünk nehézségeinek leküzdéséhez és a jövőnk í­géretéhez? Vajon a Tempó Fradi mit is tudott letenni a Fradi család közös asztalára, vajon mi mennyire segí­tettük advent negyedik angyalának küldetését? 2015 mozgalmas év volt a Tempó Fradi! számára. Februárban Tapolcán megrendeztük az I. Novák Dezső utánpótlás labdarúgó tornát, mellyel méltón emlékeztünk meg a Ferencvárosi labdarúgás legendás egyéniségre. November végén egy másik legendának állí­tottunk emléket a Tizedes utcában. dr. Lakat Károly játékosként és edzőként is maradandót alkotott, a Fradi család jelenlétében felavatott emléktábla örökké meg fogja őrizni a Tanár úr emlékét. Ezek mellett tovább bővült az oldalunk adatbázisa, több száz adatlappal, mérkőzéssel, képpel és videóval egészí­tettük ki szeretett klubunk 115 éves történetét és teljessé vált a magyar labdarúgó válogatott mérkőzéseit Fradi szemmel feldolgozott eredménylistája, beszámolókkal, képekkel és videókkal kiegészí­tve. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Adventi naptár – 2015 Emlékezzünk

advent-2015

Még 5-öt kell aludni

advent-1

„Elmúlhatunk, de cselekedeteink nem tűnnek el nyomtalanul, örökké élnek az örökké tartó eredményekben és következményekben. Vándorok vagyunk, de lépteink nyomát nem fújja el a szél, semmi sem történhet, ami nem a múlt következése lenne, hiszen a jövő is csak a múlt folytatása.”
(Jules Verne

„Akit szí­vünkben megőrzünk, örökké élni fog”

HARGITAI KÁROLY

Tovább olvasom…

Adventi naptár – 2015 Barangolás szurkolói szemüveggel

advent-2015

Még 6-ot kell aludni

advent-1

„AKI NEM OLVASTA A TOM SAWYER KALANDJAI CÍMŰ KÖNYVET, MIT SE TUDHAT RÓLAM, DE AZ NEM TESZ SEMMIT.”
Mark Twain: Huckleberry Finn
Aki nem olvasta Lalolib sorozatait, mit sem tudhat rólam, a FERENCVÁROSRÓL…

“Muzeális lapszemle, avagy barangolás LALOLIB idegenvezetésével”

Tovább olvasom…

Adventi naptár – 2015 Tempó Fradi a „stáblistán”

advent-2015

Még 6-ot kell aludni

advent-1

Az egyetlen magyar aranylabdásról forgatott és több, mint 40 interjút és számtalan eddig nem látott archí­v anyagot tartalmazó alkotás Albert Flórián cí­men 2012 november elsején mutatták be a mozikban.

A filmben olyan autentikus figurák is szerepelnek és nyilatkoznak, mint Dragan Dzsajics vagy Eusebio. A magyar csapattársak közül pedig Grosics Gyula, Mészöly Kálmán, Dunai Antal, Nyilasi Tibor és sokan mások. Kiváló szí­nészek és zenészek méltatták Albert Flóriánt.

Tovább olvasom…
 

Ég áldjon, Császár, Isten veled, Flórikám
Sokszor tett már az élet kí­méletlenül durva pontot emberek pályafutásának, vagy akár egész sorsának végére, de olyan brutálisan keményet, mint amilyennel Albert Flóriánt elintézte, talán még soha nem bánt el senkivel.

Az egyetlen magyar Aranylabdás páratlan pályafutását 70. születésnapjának tiszteletére feldolgozó életrajz sorozatunkból már csak egyetlen, a zárófejezet, az a bizonyos epilógus volt hátra, amikor 2011 októberének utolsó napján hajnalban érkezett a hí­r: három nappal sikeresnek mondott szí­vműtétje után 70 évesen és 46 naposan elhunyt a magyar futball-Császár.

 

Tovább olvasom…

Adventi naptár – 2015 „Tudom, Zoli, a „barát” abszolút bizalom…”

advent-2015

Még 8-at kell aludni

advent-2

N. Pál József
„…az én mentalitásom nem erre a világra való”
Emlékezés Varga Zoltánra – három tételben

II.
„…a lelkem, a lábam és a labda együtt volt”

A múlt heten megjelent nekrológ-féleséget Varga Zoltán honlapjára í­rtam, a halálát követő hét elején, aztán napokig javí­tgattam, szöszmötöltem rajta, nehezen engedtem el, mert elégedetlen voltam vele már akkor is. Valamiféle tanácstalan bénultság lett úrrá bennem, amikor szólni muszáj, de a szóhiány helyére rendre az üresen kongó „nagy szavak” szöknek csupán, í­gy a személyes megrendültség magánügy marad, a vallomás méltósága – s hitelképessége – pedig végképp odalesz. Mi tagadás: most, hogy e hónapok óta tervezett búcsúzóba belevágtam, hiába próbálom egyengetni, nyesegetni, fegyelmezni hol széttartó, hol döcögős áprilisi mondataimat, látom, ama tanácstalanság szorí­tása alig-alig engedett, s nemigen lettem higgadtabbá, okosabbá, azóta sem. Vajha pontosabb lehetek e legalább?

Tovább olvasom…

„Ó kapitány…kapitányom!…” – 52.

lakat-kapitány-2

A miniszterelnök MLSZ-elnököt, az elnök szövetségi kapitányt választ…

Nehéz lenne eldönteni, hogy Erwin Koeman távozása a magyar szövetségi kapitányi kispadról a hollandnak vagy a magyar szurkolóknak okozott-e nagyobb megkönnyebbülést, ám ennek a kérdésnek a megválaszolása nem is tartozott az igazán sürgős és égető gondok közé, hiszen a válogatott újra ott áll teljesen kifosztott kamrával: sem csapata, se közeli, megoldandó feladata, sem szövetségi kapitánya nem volt!

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Tapolca, 2026. január 10.

OLDALAK

KATEGÓRIÁK