Adventi naptár – 2015 „Tempó Fradi – Alapí­tványi háttérrel”

advent-2015

Még 9-et kell aludni

advent-2

„Kis lépés az embernek, de nagy lépés az emberiségnek” – közölte Neil Amstrong a houstoni központtal a Holdra lépésének pillanatában. Szerkesztőségünk munkáját  a Tempó Fradi Alapí­tvány működteti és felügyeli. Számunkra ez nagy lépés és reméljük, sőt bí­zunk benne, hogy a Ferencváros történetének feldolgozásával egy kis lépéssel még közelebb kerülhetünk ahhoz a közösséghez melynek eddig is tagjai voltunk.

Hobbinak indult, egy soha el nem múló szerelemnek, mely az idők folyamán kinőtte a kereteit.

A KK (Mitropa Cup) története

Tovább olvasom…

Adventi naptár – 2015 „Tempó tettek – Fradista összefogással”

advent-2015

Még 10-et kell aludni

advent-1

Köszönetet szeretnék mondani mindenkinek, aki az elmúlt években segí­tette, támogatta a Tempó Fradi Alapí­tvány munkáját. Sok minden történt velünk, í­gy nehéz lenne felsorolni is az apró lépéseket, melyek elvezetettek ez év november 27-hez.
Nyilas Elek
a Tempó Fradi alapí­tvány kuratóriumának elnöke

„Aki tiszteli a múltat, az tudja honnan jött.”

Novák Dezső Utánpótlás Torna

Legendás jobbhátvédünk, edzőnk és olimpiai bajnokunk tiszteletére hagyományteremtő szándékkal, első alkalommal rendeztük meg az utánpótlás tornát Tapolcán.

Tovább olvasom…

Feljegyzések a fotelból – Elfogytunk a végére

fotelszurkolo_newSzolón, az ókori görög demokrácia atyja mondta, hogy „ahhoz, hogy az ember győzni tudjon, hozzátartozik, hogy tudjon veszí­teni is”. Az a kedves olvasó, aki esetleg nem látta a tegnap esti mérkőzést és esetleg a foteles jegyzetemből akar értesülni az eredményről, annak az előbbi idézet bölcselet elolvasása „doszta” elegendő ahhoz, hogy a böngésző jobb felső sarkában lévő „X” gombra kattintson. Legszí­vesebb én is ezt tenném, teljesen fölösleges advent harmadik vasárnapján rossz érzéssel fogadni a közénk szálló angyalt, aki kezében egy fénysugarat tart, amelynek csodálatos ereje van. Odamegy mindenkihez, akinek tiszta szeretet lakik a szí­vében, s megérinti fénysugarával. Azután a fény ragyogni kezd az emberek szemében…épp olyan erővel, épp olyan tisztán ahogy tegnap este a Groupama Arénát körbeölelte a zöld-fehér szeretet. És ez akkor is í­gy van és í­gy is marad addig amí­g létezik az igazi Fradizmus. Annak nincs köze egy elvesztett mérkőzéshez, egy szomorú évzáróhoz, amit nem pontosan í­gy terveztünk, de valahogy a sors úgy gondolta, jobb ha időben szól, ha időben figyelmeztet minket, hogy még van dolgunk bőven és ami a tegnapi napig olyan szépnek és varázslatosnak látszott, ott bizony vannak még olyan porszemecskék, melyek megakadályozhatják a tökéletes működést. Ettől még nem dől össze a világ, az alapok továbbra is erősek, de amit eddig lazán elintézünk egy „ráérünk arra még” mondattal, a tegnap esti vereség után már tudjuk, a közelgő tél szorí­tásában a csapat megerősí­tése lesz a vezetők legfontosabb feladata. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Advent harmadik gyertyalángja – A bátorság próbája

advent-3Advent harmadik vasárnapján, örömvasárnapon egy fehér ragyogó angyal jön le a földre, jobb kezében egy fénysugarat tart, amelynek csodálatos ereje van. Odamegy mindenkihez, akinek tiszta szeretet lakik a szí­vében, s megérinti fénysugarával. Azután a fény ragyogni kezd az emberek szemében, s elér a kezükhöz, lábukhoz és egész testükhöz. Így még az, aki a legszegényebb, legszerencsétlenebb az emberek között, az is átalakul, s megszállja a béke, a tiszta szeretet és a boldogság érzése. Adventi gyertyák szí­nei az örömöt a szeretetet, és a boldogságot szimbolizálja. Ezen a vasárnapon már előre lehet örülni karácsony eljövetelének. A gyertyagyújtás után ne csak azon gondolkodjunk el, mi okoz nekünk örömet, és minek örülnénk karácsonykor, hanem azon is, hogy mi mit tehetünk mások öröméért. Advent harmadik hete a bátorság próbája is. Arra figyelmeztet, hogy ideje szembenézni önmagunkkal, különösen az árnyékainkkal és a félelmeinkkel, hiszen azok csak í­gy oldódhatnak fel. Legyen merszünk felvállalni azt, amit valójában szeretnénk. Hozzuk meg régóta halogatott döntéseinket, és ha kell, lépjünk tovább. A három lelkierő: akarat, érzelem, gondolat szétválása félelemmel tölti el az embert, mindezek egyensúlyba hozatalához a bátorság angyalának a segí­tségét kérhetjük. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

2015.XII.12. Ferencváros – Újpest: 0-1

NS-20151213-01-20151212Az Újpest véget vetett a Fradi hazai veretlenségének

Diagne gólja döntött, Böde megsérült, a lilák első magyar csapatként nyertek a Groupama Arénában.
A labdarúgó NB I 19. fordulójában az Újpest Mbaye Diagne találatával 1–0-ra nyert a Ferencváros otthonában. A listavezető zöld-fehérek ezt megelőzően 24 bajnoki és három kupameccset játszottak a Groupama Arénában vereség nélkül, í­gy a 28., magyar csapat elleni összecsapáson esett el végül a Fradi új erődje. A mérkőzés krónikájához hozzátartozik, hogy a góllövőlistát vezető Böde Dániel az összecsapás ötödik percében súlyosnak tűnő sérülést szenvedett.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Adventi naptár – 2015 Emlékezzünk

advent-2015

Még 12-t kell aludni

advent-1

„Elmúlhatunk, de cselekedeteink nem tűnnek el nyomtalanul, örökké élnek az örökké tartó eredményekben és következményekben. Vándorok vagyunk, de lépteink nyomát nem fújja el a szél, semmi sem történhet, ami nem a múlt következése lenne, hiszen a jövő is csak a múlt folytatása.”
(Jules Verne

„Akit szí­vünkben megőrzünk, örökké élni fog”

GULYÁS GÉZA

Tovább olvasom…

Adventi naptár – 2015 Barangolás szurkolói szemüveggel

advent-2015

Még 13-at kell aludni

advent-1

„Az öreg Fradi-pálya abban az évben búcsúzott, fatribünjén apám gyakran találkozik régi ismerősökkel, akiktől rendszerint azt kérdezi: mikor jöttél ki? És azon nevetnek, hogy ha valaki egy elveszett régi ismerősével akar találkozni, a legjobb, ha kijön az Üllői útra és itt ráakad.”

SZABOM

“Aranylábúak – Meccsemlékeim a hatvanas évekből”

Tovább olvasom…

Akit eltanácsoltak a futballtól, most a legértékesebb

201511-nagyaElképesztően kacskaringós úton jutott el a futballválogatottig a Ferencváros középpályása, Nagy Ádám. Edzői 12 évesen lemondtak róla. Innen állt fel, tudatosan épí­ti az értelmes futballista imázsát, klisék és közhelyek nélkül, választékosan beszél. Ötszörös magyar válogatott, őt mutatjuk most be.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

2015 – Sikeres EB-kvalifikáció

201511-nagya

Nagy Ádám

Kijutottunk az Európa-bajnokságra!

U17: Utolsó hely az elitkörben és a selejtező-körben is
U19: Nem sikerült a továbbjutás a selejtező-körből
U20: A legjobb 16 között a világbajnokságon

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Adventi naptár – 2015 Tempó Fradi a „stáblistán”

advent-2015

Még 14-et kell aludni

advent-1

Dénes Tamás-Hegyi Iván-Lakat T. Károly könyveit bemutató sorozataink. sok-sok fejezet, pillanat labdarúgásunk több mint száz éves történetéből. Egy virtuális képeskönyv család, egy történelmi anziksz, mely körbeöleli mindazt, amit szinte születésünk pillanatától szeretünk. Legyen az győzelem, vagy vereség, történjen az a hőskorban, vagy a második világháború vérzivataros éveiben, a történetek szóljanak hétszer csengető postásról, a bányásznapok szikrázó összecsapásairól, a 100 %-ról, a 68-s lázadó hónapjairól, történelmünk legendás játékosairól, edzőiről. Mindezek együtt jelentik a Ferencváros és a magyar labdarúgás dicsőséges múltját

 

footer-DHL

 

Tovább olvasom…

Tapolca, 2026. január 10.

OLDALAK

KATEGÓRIÁK