Az Európa-Liga kiesésünk és a kecskeméti győzelmünk óta nem hagy nyugodni az a gondolat, amit közvetlenül a mérkőzés utáni foteles jegyzetemben is “kutattam” már, miszerint tényleg ekkora különbség van Európa és a magyar bajnokság között? Erre még rá tett egy lapáttal a Diósgyőr elég szégyenteljes 5:1-s veresége az orosz bajnokság 5. helyezett csapatától, amit a hazaiak természetesnek vettek, sőt a lelkes közönségük még vastapssal is jutalmazott. A dilemmámat ez csak fokozta a Pápa elleni bajnoki előtt, de megpróbáltam leszámolni azzal a tényszerű megállapí­tással amit az elmúlt hetekben már sokan megfogalmaztak, miszerint tőlünk nyugatra, keletre, délre és északra is másként játsszák ezt a gyönyörű játékot. Ez persze elég rossz érzés, főleg nekünk Fradistáknak, akik évtizedeken át nagyon is benne voltunk a “sűrűjében” és világklasszisok sorát adtuk a labdarúgásnak. Ha most ezek után a kedves olvasó azt hiszi, hogy el ment a kedvem a focitól és főleg a Ferencvárostól, az téved. Mert történjen bármi, a szí­vem örökre zöld-fehér marad… csak néha-néha helyére kell tenni a dobbanás erősségét, nehogy komolyabb baj származzon belőle. Az Európa-Liga kiesésünk okán ezt meg is tettem, és egy-két szem “Betaloc” gyógyszer kí­séretében helyére is kerültek a dolgok. Vasárnap délelőtt meg már azt kezdtem számolgatni, hogy ha begyűjtjük a 8. pápai győzelmünket, akkor már 5 pont “előnyünk” lesz a BL-t/EL-t előtérbe helyező Debrecennel szemben. És ezt nem egy pikí­rt megjegyzésnek szántam (főleg az eredmény ismeretében), egyszerűen lezártam az Európa-Ligából való kiesésünket és minden “erőmet” a bajnokságra szegeztem. Önbecsapás? Vagy talán realitás? A mai pápai vereség választ is adott mindenre. Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →