Feljegyzések a fotelból – Nehézkes győzelem

Gyorsan elröppent a két hónap. Főleg úgy, hogy az előző bajnokságot gyorsan el is akartuk felejteni. Bár voltak kedvező jelek, remek mérkőzések, de a végső célunkat nem értük el. Persze ennek utólag belegondolva volt előnye is, hiszen kimaradtunk abból a szégyenletes nemzetközi szereplésből, amit a magyar csapatok produkáltak. Ráadásul ha a Fradi esik ki az első körben, minden bizonnyal sokkal nagyobb felzúdulást okozott volna a médiában, mint a jelenlegi „topcsapatok” siralmas szereplése. Ennek ellenére mégis vártuk a bajnoki rajtot, pedig tudjuk, hogy egyre távolabb kerültünk Európától, de ahogy Pelikán mondta: „kicsit sárgább, kicsit savanyúbb, de a mienk.” Sőt, a miénk nem is sárga, hanem zöld-fehér és számunkra soha nem volt savanyú. Azt persze a 2013/14-s bajnoki nyitány első mérkőzése előtt még nem tudtuk, hogy mennyire lesz édes és zamatos, de úgy vagyunk vele, mint egy gondos gazda: megteremtettük a lehetőségét adnak, hogy jó termés legyen. Vártunk is rá sokat, néha talán türelmetlenek voltunk, de mindig hittük azt, hogy a Ferencváros örök és a 10 éves „pauza” után talán eljött a mi időnk. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

2013.VII.27. Pécs – Ferencváros: 1-2

Két új holland szerzeménye góljaival nyert a Fradi Pécsen

A PMFC a Ferencvárost fogadta a labdarúgó NB I első fordulójában, de hiába játszott jól és egyenlí­tette ki Tuijp vezető gólját, azt már nem tudta elviselni, hogy Szatmári kiállí­tása miatt majdnem 30 percen keresztül emberhátrányban játszott. A Fradi begyötörte a győztes találatot, í­gy idegenbeli győzelemmel indult a budapestiek szezonja.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

2013/14: Rajtra készen!?

Szombaton még biztos voltam abban, hogy a cí­m után csak felkiáltójelet fogok tenni. Azóta csak néhány nap telt el, megnyertük az utolsó felkészülési mérkőzésünket, vezetőedzőnk elégedetten nyugtázta az egész felkészülést, sőt be is jelentette, hogy még igazolni fogunk, mert hátul azért vannak gondok. Talán emiatt az apró kis megjegyzés miatt bizonytalanodtam el?

Tulajdonképpen igen, melyhez szorosan kötődik a mérkőzés utáni értékelése a mesternek, miszerint „védők nélkül hoztuk le ezt a találkozót”. Ez a mondat igen csak szí­ven ütött. A mester is érezhette kijelentésének súlyát, hiszen a másnapi Nemzeti Sportban már be is jelentette, hogy egy védő érkezése még várható. Ettől még nem nyugodtam meg, bár az is lehet, hogy a kezdődő gyomorideg már a bajnokság nyitányának szól csupán. Hiszen szombattól már nem lehet kényelmesen hátradőlni, a kávénkat szürcsölve pásztázni a Transfermarkt oldalait játékosok után kutakodva. Július 27-én, 19 órakor, Fassbindertől lopva a cí­met, „útjára indul a gyönyör”, melynek a végén vagy megszületik a 29. vagy megint egy álommal leszünk kevesebbek. Középút nincs. Eddig volt – de mára a szurkolók kitörölték a szótárból. A 28. óta pontosan 10 év telt el és olyan áhí­tattal várjuk az újabb bajnoki cí­münket, mint ahogy a britek várták a trónörökös születését. A brit trón várományosa megérkezett, vajon a Fradi 29. bajnoki cí­me is meg fog érkezni? Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Megmutattam, hogyan kell a labdát cicire adni

Gyetvai LászlóA 95 éves Gyetvai László két éve még minden hazai Fradi-meccsen kint volt, manapság már csak unokája fejlődését figyeli büszkén a klubnál. A legidősebb magyar válogatott labdarúgónak izomszakadással is játszania kellett, ezért korán vissza kellett vonulnia, aztán felfedezte Varga Zoltánt és Fenyvesi Mátét. Az első válogatott meccse után 32 pohár whiskyt ittak meg a skót játékosokkal, a vendéglőjében pedig együtt fociztak a Fradi és az Újpest játékosai és szurkolói. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Ferencváros-Leeds United: Egy felkészülési mérkőzés margójára

1968 – ha meghallom ezt a dátumot akkor képzeletben néhány perc erejéig én is szerkesztőjévé válok a NagGeo zseniális időkép sorozatának, ahol néhány mondatban és képben elevení­tik fel az adott év legfontosabb eseményeit. 1968 több szempontból is jelentős és bár akkor még csak 10 éves voltam, í­gy túl sok személyes emlék nem maradt meg, de egyrészt a történelmi ismereteim valamint a Ferencvárosi labdarúgás történetének feldolgozásakor szerzett információim mind-mind egy olyan évre mutatnak, mely sorsfordí­tója volt a huszadik századnak. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Tapolca, 2026. január 10.

OLDALAK

KATEGÓRIÁK