2013.IV.13. Ferencváros – Siófok: 4-2

A mesterhármasig jutó Böde vezette győzelemre a Fradit

A labdarúgó NB I 23. fordulójában a három gólt szerző Böde Dániel főszereplésével a Ferencváros a Puskás Ferenc Stadionban 4–2-re legyőzte a Siófokot.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

El a lábakkal Leonardótól!

Jelentem: láttam egy futballistát, magyar pályán, magyar csapat mezében játszani!

Túlzottan didaktikus (mondhatnék sablonost is…) lenne, ha a futballista szót csupa nagybetűvel (lásd: FUTBALLISTA) í­rnám, pedig nem járnék nagyon messze az igazságtól, nagyjából, egészéből a Nyilasi-Töröcsik-Détári triumvirátus visszavonulása óta nálam a szót még kisbetűvel is ki kell érdemelni.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Ötből öt – mí­nuszban

A Ferencváros több mint száz éves történetében kevés olyan csapat van, aki ellen hazai pályán nagyon nem szeretünk játszani. Ha most babonás lennék, akkor megpróbálnék kártyát vetni, hátha abból ki lehetne olvasni, hogy vajon a Siófok miért is „viccelte” meg annyiszor a Fradit az Üllői úton. Mert az tényleg csak viccnek lehet beállí­tani, hogy Balaton parti legények az utolsó öt mérkőzést simán nyerték a Szentélyben. Ötből öt, 10:1-s gólarány – siófoki szemmel, amire labdarúgásunk történetében más csapattal még „véletlenül” sem fordult elő. Tovább lépkedve a „hitetlenek útján”, amikor először szembesültem szerkesztőtársam statisztikájával, bulvárosan mondva, dobtam egy hátast. Ha nem ismerném precizitását, még kételkednék is a kimutatásában, ezért inkább a vereségek mélyére nézve próbálom megérteni ezt az igazi embert (vagyis zöld-fehér szurkolót) próbáló sorozat hátterét. Ami mögött biztosan démoni erők lakoznak, mert ahányszor csak ránézek a statisztikára, azt csak valami megmagyarázhatatlan számok halmazaként villog a szemem előtt. Ötből öt vereség… az Üllői úton.

Érti ezt valaki? Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Rudas Ferenc, a velünk élő történelem – 21.

„Hát, magának is volt egy élete, Ferikém! Nekem meg egy feketém..”

1955-ben egy 1948-49-ben megnyert futballbajnokságról első kézből kulisszatitkokat hallani még ak­kor is katartikus élményt jelentett a hallgatóságnak, ha annak zömét olyan emberek tették ki, akik maguk is szemtanúi voltak a felemle­getett találkozóknak.

Márpedig Rudas Feri akkori üzle­tének mindennapi közönségét olyan emberek alkották, akik a hétvégéken az isten szent szerelmére sem hagy­tak volna ki egyetlen futballmeccset sem, azokon a találkozókon is ott szorongtak a lelátókon, amelyekről Ferit faggatták, no, de részint pompás ér­zés volt újra átélni annak a zöld-fehér nézőpontból csodálatos esztendőnek minden pillanatát, részint mégis csak más, ha a históriát egy olyan valaki elevení­ti fel, aki nem csak látta, ha­nem alakí­totta is a történéseket. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Rudas Ferenc, a velünk élő történelem – 20.

Rudas néni már a csirkét rántotta, amikor szóltak: „Jó lesz a zsí­ros kenyér is…”

Azon a bizonyos (a „140 gólos”, mindent elsöprő évet megelőző) bajnoki döntőn tehát, Csepelen, 1948. június 26-án, a találkozó 5. percében 2:o-ra vezetett a Fradi, s az Üllői úti stadion Rudas kocsmájában Feri édesanyja (mert a papa, naná, hogy kí­nt volt a találko­zón annak ellenére, hogy fia eltiltá­sa miatt nem léphetett pályára ezen a döntő fontosságú meccsen, s egy Csiszár nevű, a tartalékból felhozott játékos helyesí­tette, aki meccs közben biztos, hogy nem sejtette, zöld­-fehérben ez a kilencven perc az utol­só számára…) elkezdte megterí­teni a bajnoki bankett asztalait…

Ha csak a félidőig vár, talán kicsit lassabban hordja a tányérokat, meg az eszcájgot, sőt egy zsí­ros kenyér, kovászos uborka, pohár sör vacsorá­val is készül, hiszen a félidőben már a Csepel vezetett 3:2-re! Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Tapolca, 2026. január 10.

OLDALAK

KATEGÓRIÁK